Vágólapra másolva!
Adrian Newey szerint Vettel a problémás Pirellik nélkül sem uralta volna annyira a mezőnyt 2013 elején, mint a szezon második felében. Időbe telt, mire sikerült kompenzálniuk a 2011 végén betiltott trükkös kipufogók hiányát.

Sebastian Vettel a 2013-as idény második felében esélyt sem adott az ellenfeleinek, az utolsó kilenc futamon magabiztos győzelmet aratott. Bár korábban a Red Bull is elismerte, hogy a csapatnak jól jött a Pirelli gumijain végzett módosítás, amelyet a defektekkel tarkított Brit Nagydíj után hajtottak végre, Adrian Newey szerint a csapat nem csak ettől táltosodott meg.

A főtervező biztos benne, hogy Vettel az új szerkezetű gumikkal sem uralta volta az idény elejét. „Azt hiszem, akkor még mindig próbáltunk talpra állni, miután 2011 végén erősen korlátozták a kipufogók helyét és vezérlését” – nyilatkozta a gázt az autók padlólemeze alá áramoltató kipufogók betiltásáról.

Vettel az idény második felében verhetetlen volt Forrás: AFP

Bár a Red Bull 2012-ben is megnyerte a világbajnokságot, Vettel az utolsó futamig szoros csatát vívott Fernando Alonsóval, miután a kipufogókat érintő új szabályok miatt az osztrákok teljesítménye némileg visszaesett. Newey szerint a 2013-as autó az egy évvel korábbi modell továbbfejlesztett verziója volt, ezért az idény első felében még mindig küszködtek az új kipufogók miatt.

Newey úgy véli, Vettel egyenletes teljesítménye kellett ahhoz, hogy a Red Bull az idény első felében is eredményes tudjon lenni. „Szerintem Sebastian egész évben nagyon éretten vezetett, egészen elképesztő volt” – nyilatkozta az Autosportnak a brit. Hozzátette, a még mindig nagyon fiatal Vettel folyamatosan tanul, ezért „izgalmas” látni a fejlődését.

„Ha visszaemlékezünk 2009-re – az első évre, amit a Toro Rosso után a Red Bullnál töltött -, akkoriban ő is követett el hibákat, és mi is” – magyarázta. „Szerintem Sebastiannal együtt a csapat is fejlődött, érettebb lett – remélhetőleg a jövőben még kevesebbet fogunk hibázni.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!