Vágólapra másolva!
Claire Williams szerint már néhány hónap után egyértelműen érezhető a technikai főnök Pat Symonds jelenléte a csapatnál, amelynek pont ilyen szakemberre volt szüksége.

A korábban a Benettont és a Renault-t is világbajnoki címekhez segítő Pat Symondsnak 2009 végén, a francia istálló szingapúri botrányában vállalt szerepéért távoznia kellett a Forma-1-ből, 2011-ben azonban tanácsadóként szerződtette őt a Marussia. Idén augusztusban a Williams szerezte meg a neves szakembert, miután nem voltak elégedettek a technikai igazgató Mike Coughlan munkájával. Az istálló helyettes csapatfőnöke, Claire Williams elmondta, Symonds már most sokat tett az évek óta küszködő Williams fellendítéséért.

„Nagyon boldogok vagyunk, a csapat egész menedzsmentjét fellelkesítette, hogy Pat csatlakozhatott hozzánk” – nyilatkozta az Autosportnak. „Az elmúlt hónapokban mindent megtett, amit csak remélhettünk tőle.”

A korábbi sikercsapat évek óta küszködik Forrás: Williams

A Williams fennállása egyik leggyengébb szezonján van túl: mindössze 5 pontot szereztek, és a konstruktőri bajnokságban csak a Caterhamet és a Marussiát tudták megelőzni. Williams úgy érzi, a nehéz helyzetben sokat számít Symonds jelenléte.

„Pat egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nagyon megfontolt – nem pánikol, nem stresszel. Ez annak a jele, hogy tudja, mit csinál, és az irányítása alatt tartja a helyzetet” – magyarázta. „Ráadásul mindenre elég időt szán. Nincs annál rosszabb, mint amikor valaki csatlakozik egy csapathoz, és csak felületesen végzi a munkáját. Olyan emberre volt szükségünk, aki képes leülni, értékelni és elemezni, döntéseket hozni és onnan továbblépni. Pat pontosan ezt csinálja.”

A csapatalapító Frank Williams lánya kiemelte, Symonds igazi mentorszerepet tölt be az istállónál. „Meghallgatja az embereket. Mindenkihez odamegy, és a döntések meghozatala előtt másokkal is konzultál. Ez mindannyiunknak nagyon fontos” – mondta. „Az embereinknek olyasvalakire volt szükségük, akihez nyugodtan odamehetnek, és akivel nyíltan beszélhetnek abban a tudatban, hogy meghallgatja őket.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!