Vágólapra másolva!
Német források szerint már a héten bejelentik a távozását. Egyre erősödnek azok a híresztelések, melyek szerint a brit visszatér a Ferrarihoz.

A német Sport Bild úgy tudja, a Mercedes és Ross Brawn már a héten megerősítik, hogy a csapatfőnök elhagyja a 2008 óta irányítása alatt álló istállót. Brawn távozására egyre több jel utalt az utóbbi hónapokban, a Mercedes ugyanis egy kevésbé felelősségteljes munkakörbe szerette volna áthelyezni a szakembert, aki viszont csak a jelenlegi pozíciójában maradt volna a németeknél.

Közben egyre inkább felerősödnek azok a híresztelések is, melyek szerint Brawn korábbi csapatánál, a Ferrarinál folytathatja a munkát. A brit – aki 1997 és 2006 között dolgozott technikai igazgatóként az olaszoknál – a Brazil Nagydíj hétvégéjén a Ferrari motorhome-jában beszélgetett a csapatfőnök Stefano Domenicalival. Az olasz másnap elismerte, elvileg nem bánná, ha a csapat érdekében át kellene adnia a pozícióját Brawnnak.

Egyre valószínűbb, hogy Brawn otthagyja a Mercedest Forrás: Mercedes

A Sky Sports még vasárnap kérdezte meg Brawnt a Maranellóba való visszatérés lehetőségéről, és a brit sejtelmesen válaszolt a felvetésre. „Majd kiderül” – mondta. „Mindenkit időben értesítünk majd. A következő idény amúgy is elég izgalmas lesz, meglátjuk, mi történik.”

Brawn arra a kérdésre is kitérő választ adott, hogy a Brazil Nagydíjon láthattuk-e őt utoljára a Forma-1-ben. Annyi mindenesetre biztosnak tűnik, hogy távozása esetén a McLaren korábbi technikai igazgatója, az istállóhoz idén csatlakozó Paddy Lowe veszi át a helyét a Mercedes élén.

A Magyar Nagydíj hétvégéjén készült exkluzív interjúnk Ross Brawnnal itt olvasható.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!