Vágólapra másolva!
A csapat tesztpilótája azt még megértette volna, ha Hülkenberget ültetik a helyére, így viszont nem tudja, miért mellőzték.

Davide Valsecchi, a Lotus tesztpilótája tragédiának nevezte, hogy a csapat Heikki Kovalainent választotta a hátműtéte miatt korán távozó Kimi Räikkönen helyetteséül az utolsó két nagydíjon. Hivatalosan a GP2 bajnoka az istálló tartalékja, ezért elutazott velük az összes idei versenyre, részt vett az eligazításokon, és sokat vezette a szimulátort is, tehát kifejezetten jól ismeri a Lotust.

„Ez óriási csapás" – ismerte el Austinban az olasz. „Sportszakmai szempontból tragédia. Feldühít, hogy elvesztettem a harcot Kovalainennel szemben, aki nem nagy bajnok, sőt nem is egy aktív versenyző. A legutóbbi értékelhető eredményeit öt évvel ezelőtt érte el. Ha (Nico) Hülkenberget választanák, azt megérteném, vagy még azt is, ha (Pastor) Maldonadót, de ezt... Biztos voltam benne, hogy motivációs céllal és az eredmények érdekében engem fognak beültetni. Ott lettem volna a szeren."

Saját tartalékpilótája helyett Kovalainen kap esélyt a Lotustól Forrás: Lotus

Valsecchi „érthetőnek" nevezte, hogy a Lotus szem előtt tartja a konstruktőri világbajnokságban folytatott küzdelmet, amelyben több millió dollárnyi pénzdíj a tét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem ő tehet a helyzetről. „Talán tényleg nincs elég tapasztalatom, de mégis hogyan szerezhetnék?" – firtatta. „Az F1-ben persze gyorsan változnak a dolgok, úgyhogy nem adom fel, és készenlétben maradok, hátha Brazíliában mégis szükség lesz rám."

Az ismert szakíró, Joe Saward a blogján azt állította, a Lotus cserébe azért, hogy átengedték Kovalainent, a tervezettnél korábban elengedte két mérnökét a Caterhamhez. A két CFD-szakember, Paul Cusdin és James Crook már előzőleg aláírtak oda, de csak később állhattak volna munkába, mert a Lotus F1-es szokás szerint „kertészkedni" küldte őket egy meghatározott időre.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!