Vágólapra másolva!
A Red Bull főtervezője utólag belátja, talán túl sokáig húzták az idei modelljük fejlesztését, de Dietrich Mateschitz szerint ebből csak profitálni fognak 2014-ben. A Lotus attól tart, hogy a szabályváltozások ellenére a Red Bull marad a legjobb csapat.

Míg a többi élcsapat már futamok óta nem fejleszti jelentős mértékben az idei autóját, hogy teljes erőbedobással készülhessenek a 2014-es idényre, a Red Bull többször hangoztatta, hogy egészen a világbajnoki cím bebiztosításáig gőzerővel dolgoznak az RB9-en. Ezért még akkor is szereltek fel új elemeket az autóikra, amikor a Ferrari és a Mercedes már lemondott a bajnoki esélyeiről. A zsinórban negyedik világbajnoki győzelmüket végül Indiában bebiztosító osztrákok főtervezője, Adrian Newey úgy érzi, a szükségesnél kicsit több időt töltöttek az idei autójuk tökéletesítésével.

„Ez vitatható, de utólag visszatekintve talán azt mondhatjuk, hogy többet foglalkoztunk a 2013-as autónkkal, mint amennyi szükséges lett volna. Az idei modellen végzett munka a 2014-es autónk fejlesztéséből vett el időt” – magyarázta a szakember. „A Ferrari azonban remekül kezdte az idényt, és a Mercedes is nagy előrelépést tett. Aggódtunk, hogy megelőznek minket a fejlesztési versenyben, és hátrányba kerülhetünk, ezért továbbra is keményen hajtottunk.”

Newey a Red Bull óriási előnye ellenére nem bánja, hogy végül az idény utolsó szakaszáig fejlesztették az RB9-et. „Nagyon rosszul éreztem volna magam, ha túl korán leállunk, és valaki megelőzött volna minket” – mondta.

Az RB9-et egészen az Indiai Nagydíjig gőzerővel fejlesztették Forrás: AFP

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz szerint kifejezetten előnyt jelent, hogy a csapat a riválisoknál tovább fejlesztette az autóját. „Mindig az volt a tervünk és a stratégiánk, hogy folyamatosan fejlesszük az autónkat, és minden versenyre új alkatrészeket vigyünk” – árulta el. „Megint bevált ez a taktika. Hiszünk benne, hogy a fejlesztési munkánk nem csak az idei év szempontjából volt jó befektetés, hanem jövőre is profitálhatunk belőle.”

„Bár 2014-ben megváltoznak a szabályok, úgy gondolom, a jelenlegi fejlesztéseink körülbelül 50 százalékát jövőre is hasznosíthatjuk” – vélekedett. „A többi nyitott kérdés, és lehet, hogy rossz irányba fogunk haladni, de legalább biztos alapokra építhetünk.”

A 2014-es idénytől sokan azt várják, hogy az aerodinamikát és a motorokat is érintő új szabályok miatt felborulhat az erősorrend, és valaki letaszíthatja a címvédőt a trónról. A Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane azonban azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a Red Bull továbbra is az élen marad. „Nem tudom, ez miért változna meg” –nyilatkozta az Autosportnak. „Továbbra is számos aerodinamikai előíráshoz kell igazodnunk, és ha az új motorok mind hasonlóak lesznek, akkor megint a Red Bull kerül előnybe, hiszen az aerodinamika terén egyértelműen ők a legjobbak.”

„Természetesen olyan keményen dolgozunk majd, ahogy csak tudunk. A Renault fantasztikus motort fog építeni, és mindenki a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtja majd, de én nem fogadnék a Red Bull ellen” – tette hozzá.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!