Vágólapra másolva!
A spanyol átlagosnak minősítette az Indiai Nagydíj első napját, de vasárnap a dobogót célozza meg. Massa úgy érzi, jól működik a Ferrari. 

Fernando Alonso szavaival élve is „átlagos” napon van túl a Ferrari Indiában, ahol az előző versenyekhez hasonlóan gyengébben kezdtek, mint a többi élcsapat. Alonso a második edzést 7 tizedes hátránnyal zárta az 5. helyen, a két Red Bullon kívül Romain Grosjean és Lewis Hamilton is megelőzte őt.

A spanyol számára nagyon rosszul alakult a délelőtti gyakorlás, hiszen hat kör megtétele után elromlott az autójában a sebességváltó. Ezután már nem is tudott kihajtani a pályára, amivel értékes időt veszített, bár állítása szerint ez nem zavarta túlzottan. „A műszaki probléma miatt nem tudtam elég kört megtenni, de szerencsére ez nem igazán befolyásolta a kitűzött programunkat – az első edzést általában arra használjuk, hogy ismét hozzászokjunk a pályához” – magyarázta. Stefano Domenicali az edzés után elárulta, Alonso autójában a vasárnapi versenyen is használni kívánt váltó ment tönkre egy rugó miatt. A hibás alkatrészt a délutáni edzésre kicserélték.

Alonso úgy érzi, az erőviszonyok nem sokat változtak a legutóbbi versenyekhez képest, de vasárnap szeretne felállni a dobogóra. Ez legutóbb Szingapúrban sikerült neki, azóta egy 6. és egy 4. helyet gyűjtött be. „Kicsit elmarad a teljesítményünk a többiekétől, de holnap meg kell próbálnunk jó rajthelyet szerezni. Ha a rajtunk is jól sikerül, akkor odaérhetünk a dobogóra.”

Alonso bízik benne, hogy Indiában felállhat a dobogóra Forrás: AFP

Felipe Massa délelőtt a 8., délután pedig a 7. helyen végzett, ennek ellenére elégedetten nyilatkozott az autójáról. „A lágy gumikon futott első körömben a forgalom miatt nem tudtam jó időt elérni, de a délután végzett verseny-szimulációmmal elégedett vagyok. A közepes gumikon sok kört sikerült megtennem, ez a verseny szempontjából nagyon fontos” – mondta, majd hozzátette, a Ferrarinak az abroncsokkal sem gyűlt meg a baja.

„Itt nem túl jelentős a gumikopás, szerintem kevés kerékcserét láthatunk majd. A lágy gumikkal azért vigyáznunk kell majd az első etapban, mert felhólyagosodnak” – magyarázta. A Ferrarival az utolsó versenyeit futó brazil az eredményekkel kapcsolatban nem akart jóslatokba bocsátkozni. „Még mindig a Red Bullt kell legyőznie annak, aki nyerni akar, de meglátjuk, a többiek hogyan teljesítenek. A Mercedes és a Lotus is nagyon gyors, különösen az időmérőkön.”

A technikai igazgató Pat Fry szerint a pénteken gyűjtött adatok „biztató” képet mutatnak. „Már a versenyre készültünk, ezért nagyon fontos volt, hogy a hosszú etapokon is megértsük az erre a pályára kiválasztott Pirellik viselkedését” – mondta. „Ahogy az pénteken megszokott, az eredménylistának nincs sok jelentősége, de a tempónkról gyűjtött adatok alapján bizakodhatunk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!