Vágólapra másolva!
A Forma-1 történetében először azt a büntetést szabták ki a sportfelügyelők az egyik versenyzőre, hogy az időmérőn elkövetett vétsége miatt a futam elején át kell hajtania a bokszutcán. A bűnös Charles Pic, aki nem állt meg a piros lámpánál.

Korábban nem alkalmazott büntetésben részesítették a sportfelügyelők Charles Pic-et, a Caterham versenyzőjét a Japán Nagydíj időmérője után: a pilótának át kell hajtani a bokszutcán a futam első öt körén belül. Időmérőn elkövetett vétségért korábban sohasem adtak bokszutcán áthajtásos büntetést a Forma-1-ben.

A José Abed, Garry Connelly és Takasi Mitarasi alkotta sportfelügyelői testület - melynek versenyzői tanácsadója ezúttal Emanuele Pirro - azért marasztalta el Pic-et, mert piros lámpánál hagyta el a bokszutcát az időmérőn. Az adatok szerint öt másodperc telt el a lámpa pirosra váltása és Pic bokszutcából való kihajtása között, tehát a franciának lett volna lehetősége a megállásra. A versenyzőre részben azért szabtak ki komolyabb büntetést, mert már az egy héttel ezelőtti Koreai Nagydíjon is volt egy hasonló szabályszegése, amikor elhajtott a mérlegelésre beszólító piros lámpa mellett. Azt megúszta egy megrovással. A szuzukai piros zászlós megszakítást az okozta, hogy Jean-Eric Vergne autójának fékjei nagy lánggal tönkrementek.

Charles Pic (Caterham) Forrás: Caterham

A sportfelügyelők egyúttal 20 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtották a Saubert, mert Nico Hülkenberggel tévesen azt az információt közölték, hogy Max Chilton levezető körön van, ezért a német nem húzódott félre a Marussia elől, és akadályozta azt.

Nico Rosberg a délelőtti edzésen elkövetett hibájával gyűjtötte be második idei megrovását, mert lassú, 90 km/ó alatti tempónál nem adta egyértelműen a felé nagy, 290 km/ó-s sebességgel közeledő Pic tudtára, hogy merre húzódik félre, és ezzel veszélyes helyzetet teremtett a hátsó egyenesben. Három megrovás után tíz rajthelyes büntetés jár.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!