Vágólapra másolva!
A csapatoknak rotálniuk kell a személyzetüket, ha 2014-ben tényleg huszonkét forduló lesz, bár ezt sokan továbbra sem tartják reális lehetőségnek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa múlt pénteken elfogadta a Forma-1 2014-es versenynaptárának tervezetét, amely rekordszámú, huszonkét fordulót tartalmaz. Ráadásul a futamok elosztása is praktikátlan, például az ausztráliai idénynyitó utáni szünetben a csapatok kénytelenek lesznek hazaküldeni a személyzetük jelentős részét, míg Monaco, New Jersey és Montreal három egymást követő hétvégére került, ami logisztikai szakemberek szerint megoldhatatlan feladat elé állítja az istállókat.

A korábbi Concorde Agreement legfeljebb húsz fordulót engedélyezett egy szezonban, de az új, 2013-tól 2020-ig érvényes változat, melyet nemrég írtak alá, állítólag huszonötös felső határt tartalmaz. Pedig, ahogy a McLarent irányító Martin Whitmarsh nemrégiben megjegyezte, „korábban úgy éreztük, tizenhat fölé menni már nagyon nehéz. És tényleg az..."

Egyre több gondot okoz a versenynaptár bővítése Forrás: AFP

Az ismert szakíró, Joe Saward a blogjában arra figyelmeztet, hogy a versenynaptár ilyen mértékű kibővítése sok szempontból súlyos problémákat okozhat. Egyrészt a helyszínekre tudósítót delegáló sajtótermékek, amelyek már eddig is nehezen tudták kitermelni a világkörüli utazás költségeit, lemondhatnak a Forma-1-ről, ami hosszú távon beláthatatlan következményekkel járna. A csapatok személyzetére eső terhelés pedig átlépheti a vállalható szintet.

A több verseny így nem csupán az utazás kiadásokat növelheti, hanem arra is rákényszerítheti az istállókat, hogy újabb alkalmazottakat vegyenek fel, holott az elmúlt évek egyik legfontosabb törekvése éppen a költségcsökkentés volt.

„Szerintem elérkezhetünk arra a pontra, amelyen túl muszáj lesz rotálnunk az embereinket, és ez borzasztóan nehéz, különösen a versenyzőkkel szoros kapcsolatban álló mérnökök esetében" – mondta a Mercedes GP főnöke, Ross Brawn. „Másokkal, szerelőkkel és technikusokkal, már könnyebben megtehetnénk ezt. Józanul gondolkodva húsz futam a határ."

A Saubert irányító Monisha Kaltenborn szintén úgy látja, hogy „húsznál több forduló már túl sok", és egyetért vele a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel is. „Nekünk talán nem okozna gondot besuvasztani egy-egy további versenyt a naptárba, a csapatoknak azonban logisztikailag és a személyzet szempontjából már most is komoly erőfeszítésekre van szükségük" – mutatott rá. „Az embereknek nagyon kevés a szabadidejük, alig van hétvége, amit otthon tölthetnek a családjukkal, a gyerekeikkel. Szerintem ezt nem szabad elfelejteni."

Az előzetes naptárban három forduló – Korea, New Jersey és Mexikó – azonban egyelőre csak megcsillagozva, feltételesen szerepel. Ha a véglegesbe egyik sem kerül be, jövőre ugyanúgy tizenkilenc versenyből fog állni a szezon, mint idén, illetve 2010-ben és 2011-ben. A Forma-1 története során eddig csak egyszer, tavaly rendeztek húsz futamot.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!