Vágólapra másolva!
Az előző két futamon küszködő csapat bízik benne, hogy a magas leszorítóerőt igénylő szingapúri pályán ismét az élen harcolhatnak. Új fejlesztéseket is bevetnek.

A Mercedes a legutóbbi két futamon, Spában és Monzában a vártnál gyengébben teljesített, csupán egy harmadik helyet tudtak összehozni az alacsony leszorítóerőt igénylő, gyors pályákon. Az istálló ezért bízik benne, hogy a merőben eltérő kialakítású Szingapúrban ismét harcba szállhatnak majd a győzelemért.

Nico Rosberg azért is várja a villanyfényes futamot, mert a pálya vonalvezetését az idei évre megváltoztatták: a versenyzők körében rendkívül népszerűtlen sikánt eltüntették, a 10-es kanyar ezentúl egy egyszerű balos lesz. „Örülök, hogy eltávolították a sikánt, ráadásul a pálya valószínűleg kedvezni fog az autónknak – remélem, jó hétvégénk lehet itt. Szingapúrban 2008-ban értem el az eddigi legjobb eredményemet, második lettem. Ezen szeretnék most javítani” – bizakodott a német.

Hasonló eredményben reménykedik Lewis Hamilton is, aki 2009-ben már győzelemre vitte a McLarent az utcai pályán. „A Marina Bay vonalvezetése kedvez a stílusomnak” – mondta. „Belgiumban és Olaszországban nehéz hétvégéink voltak, de tudom, hogy a csapatból mindenki elszántan dolgozik a formajavulás érdekében. A szezon utolsó hét futamán mindent ki kell hoznunk a lehetőségeinkből.”

Rosberg tavaly ötödikként ért célba Szingapúrban Forrás: Mercedes

Bár Hamiltonnak és a Mercedesnek már csak matematikai esélye van a világbajnoki címre, a csapat mindent megtesz azért, hogy legalább a második helyet megszerezzék. A brit hátránya 28 pont a Sebastian Vettelt követő Fernando Alonsóhoz képest, a Mercedes pedig mindössze három egységgel áll a Ferrari mögött.

„A nyári munkaleállás óta nagyon keményen dolgoztunk a brackley-i és a brixworth-i gyárainkban, és a következő versenyeken fejlesztéseket is be fogunk vetni” – nyilatkozta a csapat főnöke, Ross Brawn. „Bár a tervezési és fejlesztési munkáink egyre inkább 2014 felé irányulnak, az a célunk, hogy a jelenlegi autónkból is kihozzuk a maximumot, és visszaszerezzük a második helyünket a konstruktőri bajnokságban.”

A vezérigazgató Toto Wolff is abban bízik, hogy a nagy leszorítóerős aerocsomaggal versenyképesek lehetnek Szingapúrban. „Lehet, hogy megint megváltozik az erősorrend” – mondta. „Ezen a versenyen is bevetünk majd új alkatrészeket, és reméljük, Lewis és Nico is maximálisan ki tudja használni a lehetőségeit.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!