Vágólapra másolva!
Az egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal pilóta, Robin Frijns állás nélkül maradt, miután a Sauber úgy döntött, nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését. A csapat nem akarta feleslegesen magához láncolni őt.

Alighanem Robin Frijns helyzete mutatja a legjobban, mekkora szükségük van személyes támogatókra a Forma-1-be igyekvő fiatal pilótáknak: a 22 éves hollandot az egyik legnagyobb reménységnek tartják, a szponzorok hiánya miatt azonban képtelen állandó állást találni a 2013-as idényre. Frijns az elmúlt években sorozatban három utánpótlás-kategóriát nyert meg, tavaly az egyik legerősebb szériában, a WSR 3.5-ös kategóriájában diadalmaskodott. Idén azonban csak alkalmanként kapott lehetőséget a GP2-ben, miközben a Sauber hivatalos tartalékversenyzőjeként is jelen volt a nagydíjakon.

A svájci alakulat azonban az Olasz Nagydíj előtt bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Frijns szezon közepén lejáró szerződését, így a holland már Monzába sem utazott el a csapattal. "Nem tudom, mi lesz most velem" – nyilatkozta az Autosportnak Frijns, akinek jelenleg más szériákból sem ajánlottak állást. "Csak annyit tudok, hogy itthon kell ülnöm, miközben mindenki más Monzában van."

A Sauber nagyon nehéz pénzügyi helyzetben van, így nem titkolják, hogy olyan versenyzőre van szükségük, aki anyagilag is támogatni tudja a csapatot. "Nem hibáztatom a Saubert, hiszen életben kell tartaniuk az istállót – ezt megértem" – mondta Frijns. "A múltban híresek voltak arról, hogy gyakran lehetőséget adtak fiatal versenyzőknek, de mindenki tudja, milyen anyagi helyzetbe kerültek. Ez ellen semmit nem tehetek."

Frijns "szörnyűnek" nevezte a 2013-as idényét Forrás: AFP

A svájciak csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elismerte, hogy Frijns elküldésének "semmi köze" a holland képességeihez – egyszerűen úgy érzik, hogy a jövőben sem tudnák biztosítani az előrelépését. "A jelenlegi helyzetünkben nem lenne értelme megtartanunk egy olyan versenyzőt, akinek talán nem tudnánk megadni azt, amit akar" – magyarázta Kaltenborn. "Soha nem láncoltuk magunkhoz ilyen módon a pilótáinkat, ez a karrierje szempontjából sem lenne igazságos."

A holland egyébként a fiatal versenyzők júliusi tesztjén is részt vett a Sauberrel, ahol "nagyon elégedettek" voltak a teljesítményével. Kaltenborn elismeri, hogy "nem túl egészséges", ha a Frijnshez hasonló tehetségek versenylehetőség nélkül maradnak, de szerinte a jövőben is nagyon nehéz lesz támogatók nélkül helyet találni. A holland mindenesetre reménykedik benne, hogy a "szörnyű" 2013-as szezon után valaki újabb esélyt ad neki.

"Jelenleg nincs semmilyen tervem. A legfontosabb, hogy most szabad vagyok, így azt tehetem, amit akarok" – magyarázta Frijns, aki idén a GP2-ben is tudott futamot nyerni. "Remélem, valaki lehetőséget biztosít számomra, és megmutathatom, mit tudok."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!