Vágólapra másolva!
Egykori menedzsere és régi barátja szerint a spanyol kritikus megjegyzéseit a Ferrarira nem kell túl komolyan venni, mert természetes, hogy gyorsabb autót szeretne. Úgy véli, Webber rosszul teszi, hogy visszavonul.

Bár a Magyar Nagydíj hétvégéjén elterjedt híresztelésekre reagálva Gerhard Berger azt mondta, Fernando Alonsónak meg kellene próbálnia átigazolni a Red Bullhoz, egykori menedzsere és barátja, Flavio Briatore szerint a spanyol versenyző nem esik kísértésbe, és maradni fog a Ferrarinál. "Fernandót érvényes szerződés köti oda, és a szerződéseket tiszteletben kell tartani" - szögezte le a Gazzetta dello Sportnak a Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke.

Alonso a hungaroringi verseny után szarkasztikusan megjegyezte, hogy a születésnapjára "valaki más autóját" fogja kérni, és imádkozással tölti majd a nyári szünetet. Ez feldühítette a Ferrari elnökét, Luca di Montezemolót, aki a csapat honlapján szólította fel összetartásra a maranellói istálló tagjait, Briatore azonban úgy véli, Alonso kijelentéseinek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.

Alonso nyerő párost alkot a Ferrarival, állítja Briatore Forrás: AFP

"Teljesen normális, hogy egy autóversenyző gyorsabb autót szeretne. A csapatnak keményen kell igyekeznie, hogy azt meg is tudja adni neki. Ennyi a történet" - mondta Briatore. "Alonso soha nem állította, hogy távozni akar. A Ferrarival továbbra is nyerő párost alkotnak."

"Nem szabad elfelejteni, hogy már kétszer az utolsó futamon bukta el a világbajnokságot, és tavaly, Interlagosban a szerencse sem állt az ő pártjára. Egy olyan megpördülés után, amilyet (Sebastian) Vettel elszenvedett, általában lefullad a motor, de ezúttal nem így történt..."

Briatore szerint Alonso "olyan, mint Senna" abból a szempontból, hogy elfogadna maga mellé egy erős csapattársat is. "Ayrton is úgy volt vele, hogy hozzatok mellém bárkit! Ilyenek az erősek" - vélte az olasz, jóllehet, 1986-ban Senna akadályozta meg, hogy a Lotus leigazolja Derek Warwickot.

Noha Alonsónak 2007-ben meggyűlt a baja McLaren-es csapattársával, Lewis Hamiltonnal, Briatore ezt az istálló rovására írta, mert az "mindent megtett, hogy zavart keltsen. Egy élcsapatnak képesnek kell lennie két élversenyzőt menedzselnie." Alonsónak a Ferrarinál "olyan autóra van szüksége, amely lehetővé teszi számára, hogy az első két rajtsorból induljon. Tudtuk, hogy Magyarországon nehéz dolga lesz, ez már akkor is így volt, amikor a Renault-nál versenyzett. Maranellóban gyorsan meg kell találniuk a használati utasítást."

Alonso az idény felén túl, tíz verseny után 133 ponttal, Vettelhez képest 39 pontos hátránnyal az összetett 3. helyén áll. Tavaly ilyenkor ő vezette a bajnokságot, 34 ponttal Mark Webber, és 44 ponttal Vettel előtt.

Briatore Webberről - akit ő menedzsel - megjegyezte, hogy szerinte a visszavonulásával rossz döntést hozott. "Még mindig gyors, ezt múlt vasárnap is bebizonyította. Képes a harmadik, negyedik, ötödik helyen végezni, pontokat rabolva a riválisoktól" - mutatott rá. "Ráadásul nincsenek a láthatáron érdekes fiatalok sem. Sehol egy új Hamilton, Alonso, Vettel vagy Räikkönen."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!