Vágólapra másolva!
Mike Coughlan azonnali hatállyal elhagyja a csapatot, helyére a Marussiától távozó Pat Symonds érkezik. A gyenge eredmények miatt döntöttek a váltás mellett.

A Forma-1 egyik legsikeresebb aktív mérnöke, Pat Symonds elhagyta legutóbbi munkaadóját, a Marussiát, hogy augusztustól a Williams csapatát erősítse. Ott a technikai igazgató Mike Coughlant fogja váltani, aki 2011-ben érkezett az istállóhoz, de most azonnali hatállyal távozik.

Az Autosport úgy tudja, a váltás oka az, hogy a Forma-1 történetének harmadik legsikeresebb istállója rendkívül gyengén teljesít a 2013-as idényben: az eddig lezajlott 9 futam során még pontot sem tudtak szerezni, és nem ritka, hogy Pastor Maldonado vagy Valtteri Bottas még a Q2-be sem tud bekerülni az időmérőn. A csapat alapítója, Frank Williams reméli, hogy a korábban a Benettont és a Renault-t is világbajnoki címekhez segítő Symonds a grove-i istállót is fellendítheti.

„A szakmai képességei és a sportban elért sikerei magukért beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy a tudása és a vezetői képességei jelentős mértékben hozzásegíthetnek minket ahhoz a sikerhez, aminek eléréséért mindannyian keményen dolgozunk a Williamsnél” – nyilatkozta.

A Williams újra győztes csapattá válna Forrás: Williams

A Williams vezérigazgatója, Mike O’Driscoll nagyon elégedett Symonds megszerzésével, hiszen állítása szerint a csapat mindig arra törekszik, hogy a „legnagyobb tehetségek” dolgozzanak náluk. „Teljes elkötelezettséggel munkálkodunk azon, hogy a Williams visszatérjen a győzelem útjára. Ez a kinevezés is bizonyítja, hogy mindannyian szeretnénk visszajuttatni a csapatot abba a pozícióba, amelyet megérdemel” – mondta.

Symonds a 2008-as szingapúri botrányban vállalt szerepe miatt két évre kénytelen volt távol maradni a Forma-1-től, 2011-ben azonban tanácsadói szerepkörben kezdett dolgozni a Marussiánál. Bár egyre fontosabb pozícióba került az istállónál, elfogadta a Williams ajánlatát – mint elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy egy ilyen sikeres múlttal rendelkező csapatnál folytathatja a karrierjét. Reméli, hogy hamarosan újra a legjobb eredményekért küzdhetnek.

„Sir Frank, Mike (Coughlan) és Claire (Williams) már lefektették a siker alapjait. Nagyon várom már az új kihívást” – jelentette ki.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Williams viszonylag sikeres 2012-es szezonjában is szerepet vállaló Coughlan hol fog dolgozni a jövőben.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!