Vágólapra másolva!
A címvédőt nem zavarja különösebben, hogy Barcelonában lemaradt a pole pozícióról, de tudja, hogy vasárnap nehéz dolga lesz. Webber csak az utolsó szektorával nem elégedett, egyébként jónak érzi a Red Bullt.

Sebastian Vettel a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén nem tudott mit kezdeni a Mercedesek nagyszerű egykörös tempójával, a harmadik rajthelyről mégis bizakodva várhatja a versenyt, hiszen a németek az eddigi futamokon sokkal jobban szenvedtek a gumikopástól, mint a többi élcsapat. Vettel nem is volt túlságosan csalódott a pole pozíció elvesztése miatt, ráadásul a Q3-as körét is jobban össze tudta rakni, mint korábban.

"A harmadik szektorommal elégedett voltam, hiszen eddig mindig az sikerült a leggyengébben. Az elmúlt évek után most végre sikerült jobban megértenem az utolsó néhány kanyart" - nyilatkozta a Nico Rosberg leggyorsabb idejétől 336 ezreddel elmaradó Vettel. "Elégedett vagyok, mert tegnap és ma délelőtt nem éreztem túl jónak az autómat, különösen az utolsó szektorban, de sikerült javítanunk rajta."

A Red Bull a riválisaival ellentétben csak a közepes gumikat használta az időmérőn, de Vettel egyelőre nem tudja megmondani, hogy ez előnyhöz juttatja-e őket a futamon. "Hosszú versenyünk lesz, és a gumikopás ismét kulcsszerepet kap majd" - vélekedett a címvédő, aki 2011-ben a második helyről rajtolva tudta megnyerni a versenyt. Bár Rosberg Bahreinben a pole-ból a 9. helyre esett vissza a gumik miatt, Vettel szerint Barcelonában a Mercedesektől is tartaniuk kell.

Forrás: Red Bull

"A Mercedesek most előttünk vannak, és őszintén szólva nem tűntek olyan rossznak a hosszú etapjaik" - mondta. "Tegnap a Ferrari és a Lotus is elég ütőképesnek tűnt a hosszú etapokon, ezért arra számítunk, hogy a versenyen is nagyon erősek lesznek."

Csapattársa, a 8. helyen végző Mark Webber egész hétvégén jónak érezte az autóját, de az utolsó mért körét elrontotta, még Vettelnél is fél másodperccel lassabb volt. "A Q3-ban futott köröm miatt csalódott vagyok, az utolsó szektorban sok időt vesztettem" - magyarázta. "Jól szoktam szerepelni ezen a pályán, de most gondom akadt a hátsó gumikkal. Manapság nagyon érzékenyek az autók, mindennek stimmelnie kell. Végeredményben tehát csalódott vagyok az utolsó köröm miatt, de minden mással elégedett voltam."

Az időmérő után a 6. helyezett Felipe Massát háromhelyes büntetéssel sújtották feltartásért, Webber tehát egy pozíciót előrelépve a 7. helyről várhatja a rajtot.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!