Vágólapra másolva!
Bahreinben is akkor lett jobb az autója, amikor lehűlt az idő, ezért arra számít, hogy az európai helyszínek időjárása segíthet a Mercedesnek. Szerinte a Red Bull sem lesz mindig fölényben.

A Mercedes nyerte az előző két időmérőt, azonban sem Lewis Hamilton, sem Nico Rosberg nem tudta győzelemre váltani azt Kínában, illetve Bahreinben. Ennek fő oka az, hogy az autójuk durván bánik a gumikkal, amit a Pirellik nem tolerálnak, és a gyors kopás miatt mindkét versenyző csak rövid ideig élvezhette az 1. helyet a futamon.

Rosberg a Bahreini Nagydíj után egyértelműen az abroncsokat okolta a visszaeséséért. "Csak a gumiproblémákat kell megoldanunk, de ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni" - mondta. "Óriási kihívást jelent ez nekünk, de mindenki ugyanebben a helyzetben van. Néhányan azonban jobb munkát végeznek nálunk - mi is keményen dolgozunk ezért."

Az élről induló németet Bahreinben még a 9. helyről rajtoló csapattársa is megelőzte, Hamilton ötödikként ért célba. A brit azt mondta, onnantól érezte erősebbnek az autóját, hogy kissé csökkeni kezdett a hőmérséklet. Mivel a szezon következő nyolc állomásából hét Európában van - a kivétel a kanadai futam lesz -, abban bízik, hogy az itt várható hűvösebb idő a Mercedes javára válhat.

"Jó, hogy letudtuk az egyik legnehezebb futamot a hőség szempontjából, azonban még sok területen muszáj javulnunk" - nyilatkozta az Autosportnak. "Sok információnk van az első négy versenyről, és ezek alapján tudjuk, hogy kedvező lesz nekünk, amikor visszatérünk a hűvösebb Európába."

"A Red Bull tavaly is nyert (Bahreinben), és erősen szerepeltek itt az elmúlt három évben, szóval nem történt nagy meglepetés" - vélte Hamilton. "De nem hiszem, hogy az összes verseny ilyen lesz. A Red Bull némelyik helyszínen kínlódott az időmérőn, és talán közelebb kerülhetünk hozzájuk, ha hűvösebb helyekre megyünk." Silverstone-ban és a Nürburgringen valóban nem szokott hőség lenni, de Barcelonában vagy a Hungaroringen azért például általában meleg időre lehet számítani.

Ami a gumikérdést illeti, némi változást jöhet, ha a Pirelli úgy dönt, hogy módosít a keverékeken. Erről ma, kedden tanácskoznak a vállalat milánói központjában. A beszállító sportigazgatója ugyanakkor előre tisztázta: csupán "apró módosítások" lehetnek annak érdekében, hogy "az abroncsok jobban működjenek hűvösebb körülmények között." Nagy változtatást azért sem akarnak, mert a 11 csapatból 8 kifejezetten nem óhajtja ezt. "Igyekszünk nem sokat változtatni. Biztosan nem fogunk szélsőségesen óvatos döntést hozni" - jelentette ki Paul Hembery.

Az előző futamokon három kerékcserére volt szüksége a mezőny nagy részének, de a Pirellinél úgy vélik, a soron következő Spanyol Nagydíjon az alacsonyabb hőmérséklet jóvoltából már a két bokszkiállásos taktika lesz az uralkodó.

Hamilton egyébként örül, hogy a négy versenyen gyűjtött 50 pontjával a tabella 3. helyét foglalhatja el. "Egy ötödik, két harmadik, majd egy újabb ötödik helyet szereztem, ennél nem is lehetnék boldogabb. Amikor eldöntöttem, hogy csatlakozom a csapathoz, tudtam, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetne" - mondta.