Vágólapra másolva!
Az 1950-es évek egyik legnagyobb versenyzője szerint hiába próbálkozik egyre több nő, az adottságaik miatt a pályán soha nem lesznek képesek harcba szállni a férfiak ellen.

Az 1950-es évek egyik legnagyobb sztárja, Juan-Manuel Fangio egykori csapattársa, Sir Stirling Moss nagy port kavart egyik nyilatkozatával, amelyben kijelentette, hogy a nőkből "az adottságaik hiánya miatt" sohasem lesz sikeres Forma-1-es versenyző.

"Vannak nagyon erős és kemény hölgyek, de azt hiszem, amikor valakinek egy versenyhelyzetben az életét kell kockáztatnia a győzelemért, az ezzel járó feszültséggel a gyakorlatban nehezen birkóznának meg" - mondta Moss. "Egyszerűen az a véleményem, hogy az adottságaik hiánya miatt nem tudnának megnyerni egy F1-es futamot."

Az F1 történetében több nő is volt a próbálkozók között. Az első, az olasz Maria Teresa de Filippis, 1958-ban három nagydíjon indult - mindhárom rajtrácsán ott volt Moss is -, ám ezek közül csak az elsőn ért célba Maseratijával, mégpedig 2 körös hátrányban.

1992-ben Giovanna Amatinak három verseny közül egyre sem sikerült kvalifikálnia magát a Brabhammel, így az utolsó nő, aki rajthoz állt egy nagydíjon, Lella Lombardi volt. Ő 1975-ben és '76-ban 12 futamon indult, és még fél pontot is szerzett, mert Spanyolországban a 6. helyen állt, amikor megszakították a versenyt.

Az utóbbi időben ismét egyre több nő bukkant fel az F1 horizontján. A Williams tesztpilótája, Susie Wolff nem titkolja, hogy szeretne bekerülni a mezőnybe, a Red Bull pedig nemrég vette fel a tehetségkutató programjába a mindössze 18 éves Beitske Vissert. A női versenyzők megítélését azonban átmenetileg negatívan befolyásolta, hogy Maria de Villota (képünkön) tavaly egy egyenesfutási teszten súlyos balesetet szenvedett a Marussiával.