Vágólapra másolva!
Reakciók a Spanyol Nagydíjról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Ferrari

Fernando Alonso (1.): "Ennél jobban nem is alakulhatott volna a mai verseny! A tavalyi németországi verseny óta nem nyertem, ez a győzelem pedig azért is különleges, mert egy trükkös, eseménydús versenyen vagyunk túl. Az Ausztráliában megszerzett második helyemmel együtt ez az eredmény is azt mutatja, hogy ütőképes az autónk, és jó irányba haladunk ahhoz, hogy minden versenyen a dobogós helyezésekért harcolhassunk. Meg kell köszönnöm a csapatnak azt a hatalmas erőfeszítést, amit itt és a gyárban is tettek a siker érdekében. Nagyon keményen dolgoztak azért, hogy olyan helyzetben legyek, ahonnan egyenlő feltételekkel harcolhatok a többiek ellen. Egész hétvégén jónak éreztük az autónkat, az időmérőn elért harmadik helyezésünk pedig lehetőséget adott arra, hogy a legjobb helyekért harcoljunk. Ezen kívül talán a szerencse is kijárt már nekünk. Minden tényezőt figyelembe véve tökéletesen alakult a versenyünk: a beállítások, a stratégia, a bokszkiállások időzítése és maguk a kerékcserék is jól működtek. Ez egy olyan győzelemhez vezetett, amely nem volt könnyű, de sikerült a legjobbat kihozunk a tempónkból. A gumikkal is jól bántunk, egyértelműen ez volt a legveszélyesebb tényező. Rendkívül érdeles a bajnokság, hiszen senki sem uralja a mezőnyt, bár tudjuk, hogy ez még csak a harmadik futam. Nincsenek illúzióink - továbbra is koncentrálnunk kell, és mindent meg kell tennünk azért, hogy tovább javuljunk."

Felipe Massa (6.): "Nehéz megérteni, pontosan mi történt a mai versenyen, hiszen a rajtom nagyon jól sikerült. Azonnal gyors voltam, és az autóm is tökéletesen működött. Az első kiállásomnál feltettük a közepes gumit, de néhány kör után elkezdtek szemcsésedni az első abroncsaim, így lemaradtam a többiektől. Valószínűleg a pálya állapota vagy a vezetési stílusom okozta a problémát. A hétvége során egyszer sem volt gondom a gumikkal, a versenyen hiába próbáltam kímélni őket. Enélkül biztosan a dobogós helyezésekért harcolhattam volna, de továbbra is magabiztos vagyok, hiszen végeredményben elég sok pontot sikerült szereznem. Ez nagyon fontos lesz egy olyan szezonban, mint amilyen épphogy elkezdődött."

Lotus

Kimi Räikkönen (2.): "A 2. hely nem éppen az volt, amit szerettünk volna, de a körülményekhez képest ma ez volt a maximum. Nem vagyok száz százalékig elégedett, mert nem nyertünk, csakhogy most már ez van, és a jó rajt, illetve a Pérezzel történt ütközés után ez is jó eredmény. Elég nehéz volt odakint a pályán; az autót nyilván nem ahhoz tervezték, hogy így használjuk, különben mindig ezt tennénk, de meglepődtem, hogy így is mennyire jól ment. Persze voltak gondok a viselkedésével, ami nem volt ideális, ezzel azonban most el kellett boldogulnunk, és a tempónk egész tűrhető maradt."

Romain Grosjean (9.): "Ez hosszú és kemény verseny volt, és megint nem sikerült kihoznunk belőle, amit akartunk. Semmiképpen nem vagyok elégedett a 9. hellyel; a hatodikról indultunk, és azt hittük, jó esélyünk lesz az első öt között célba érni, de ez sajnos nem jött össze. Megtettem mindent, ami tőlem telt, mégsem tudtam elég jó teljesítményre bírni az autómat, és persze a forgalom is rontott a helyzeten. Jó volt néhány pontot szerezni a csapatnak, Bahreintől azonban mindenképpen többet várok."

Mercedes

Lewis Hamilton (3.): "Jó versenyem volt, s bár szerettem volna győzni, nagyon örülök a 3. helynek és a zsinórban másodszor szerzett dobogós eredménynek is. Fernando (Alonso) és Kimi (Räikkönen) túl gyors volt nekünk, a gumijaim pedig már tönkrementek a táv végén, amikor próbáltam Sebastian (Vettel) előtt maradni. Egyre nagyobbnak és nagyobbnak láttam az autóját a tükörben, ezért jó, hogy meg tudtam tartani a 3. helyet. A srácok kiváló munkát végeztek a hétvégén, hogy ide jutottuk. Mindent kipréseltünk az autóból, amit lehetett, és ez kielégítő. A tempónk összességében nem olyan, mint kellene, de mindenki keményen dolgozik, és tudom, hogy képesek leszünk a javulásra."

Nico Rosberg (-): "Nehéz versenyem volt, a beállításaim olyan szintű alulkormányzottságot okoztak, amire nem számítottunk, és ettől kemény volt a vezetés. A második bokszkiállásom után egyre romlott a helyzet, és a jobbelső kerekem a levegőben állt a kanyarokban. A hátsó keresztstabilizátor, amely hat az autó balanszára, eltörött, ezért sajnos ki kellett állnom. Kár, a szezonom így két kieséssel indult. Ugyanakkor jó, hogy csupán hét nap múlva jön a következő futam, és Bahreinben remélhetőleg egy erős hétvégével feledtetjük majd ezt az eredményt. Kiváló a csapat szempontjából, hogy ma szereztünk egy újabb dobogós helyet."

Red Bull

Sebastian Vettel (4.): "Az utolsó kiállásom után a csapat mondta, hogy elég nagy a hátrányom az előttem haladókhoz képest, de mivel mögöttem is nagy volt a különbség, úgy gondoltuk, megpróbáljuk utolérni őket a verseny záró szakaszában. Amikor ráhajtottam a hosszú egyenesre, és láttam, hogy Lewis (Hamilton) már a hajtűkanyarnál jár, azt hittem, túl messze van, de én nyilvánvalóan sokkal gyorsabb voltam az új gumikon. Kicsit csalódott vagyok, amiért ilyen kis különbséggel kaptam ki - ha néhány kanyarral tovább tartott volna a verseny, megpróbálkozhattam volna valamivel. Ennek ellenére úgy tűnt, működött a stratégiánk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, ezért kulcsfontosságú lett volna tiszta köröket futnom, ez azonban az első etapban nem sikerült. Gyorsabb voltam Nico (Hülkenbergnél), de egy másik autót követve túl nagy terhelést kapnak az első gumik, így nehéz volt megfelelő kompromisszumot találni. Összességében azonban elégedettek lehetünk."

Mark Webber (-): "A verseny eleje elég jól alakult - úgy döntöttünk, hamar megszabadulunk a lágy gumiktól, utána pedig elég jól sikerült előretörnöm a mezőnyben. Ami a Jean-Eric (Vergne-nyel) történt incidenst illeti, viszonylag nagy távolságból érkeztem, de Jean-Eric nagyon szélesen fordult, de végül befordult a kanyar csúcspontja felé. Joga volt ezt tenni, de addigra én is a belső íven voltam, így megtörtént az ütközés. Ez néhány körrel a tervezett bokszkiállásunk előtt történt, tehát korábban kellett kereket cserélnem. A srácok azt hitték, hogy rendesen felrakták a kereket, de a bokszból kivezető körömön leesett. Elég sok problémánk volt ezen a hétvégén - szerintem kihozhattunk volna valamit a mai futamból, de nem így alakult."

McLaren

Jenson Button (5.): "Nagyon örülök a mai 5. helynek, és csapatnak is örülnie kell neki. A futam végig cseles volt, s mivel nem voltunk kellően gyorsak ahhoz, hogy ugyanolyan stratégiát válasszunk, mint a többiek, hosszabb etapokat vállaltunk be, két bokszkiállást végrehajtva a három helyett. Számunkra ez volt a leggyorsabb út a célig. Emiatt hagynom kellett, hogy mások megelőzzenek, hogy óvjam a gumikat, ugyanis tönkretette volna a versenyünket, ha nem tartom a kijelölt köridőket. Lassan kellett haladnom, holott általában inkább harcolnék a többiek ellen. Nem ez a legélvezetesebb módja a versenyzésnek, de ezzel tíz pontot szereztünk ma. Tudjuk, hogy még sok munka vár ránk, mire megküzdhetünk az élmezőnnyel, de erről a hétvégéről sok pozitívumot vihetünk magunkkal."

Sergio Pérez (11.): "Nehéz délutánom volt. Sokat kell elemeznünk és tanulnunk, a tempó tekintetében nem ez volt a legjobb hétvégém, szóval akad még teendőnk. Gratulálok Jensonnak, fantasztikus versenyt futott. Jobb ritmust vett fel, beváltotta a stratégiát, míg én nem tudtam elkapni a fonalat a versenyen, és küszködtem az autóval. Az első etapom egész jól sikerült, azt gondoltam, hogy szép eredményt érhetünk el a taktikával, de utána tönkrementek a gumik, ami ártott a tempónknak. Az autónk nem elég gyors, azonban ez az egész csapat számára hasznos volt. Értékes pontokat szereztünk, és tisztább képet kaptunk arról, hogy mire vagyunk képesek."

Toro Rosso

Daniel Ricciardo (7.): "Nagyon elégedett vagyok, hogy megszereztem első pontjaimat a szezonban, és hogy megerősítést nyert az időmérős tempóm. A tegnapi délutánt követően higgadt maradtam, mivel tudtam, hogy ma kezdődik az igazi munka. Amikor utoljára ilyen jó helyen végeztem az időmérőn, hatodik lettem Bahreinben, de utána nem szereztem pontot, tehát ma tényleg meg akartam mutatni, mire vagyok képes. Nagyszerű, hogy kiváló versenyt futottam, főleg a csapat miatt, amelynek tagjai annyira keményen dolgoztak ezért. A korai bokszkiállásom, amikor le kellett cserélni az orrkúpot, természetesen befolyásolta a terveinket. (Felipe) Massa Ferrarija a táv vége felé egyre nagyobb és nagyobb lett előttem! Igen, talán előrébb is végezhettem volna, de most be kell érnem ezzel a 7. hellyel. A szezon kezdete óta sokat változtattunk a személyzeten, és időbe telik, mire ehhez hozzászokunk, azonban a mostani hétvégén úgy éreztem, minden a helyére került, miután az első két verseny hullámzóan alakult. Innentől arra számítok, hogy egyre erősebb formában leszünk."

Jean-Eric Vergne (12.): "Úgy gondolom, Mark (Webber) képtelen lett volna elmenni mellettem onnan, ahonnan próbálkozott. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán előzni akart-e. Természetesen fogalmam sem volt róla, hogy érkezik. Sajnos az ütközéstől megpördültem, és megsérült a padlólemezem is, amivel rengeteget vesztettem a leszorítóerőből. Onnantól nem volt jó verseny, sok időt vesztettem, ráadásul egy sérült autót kellett vezetnem. Nem volt szép hétvége, az elejétől kezdve nem volt zökkenőmentes. Mindazonáltal, ahogy tegnap is említettem, az autó erősödött a Malajzia óta eltelt szünetben, amint az Daniel mai teljesítményén is látható. Már Bahreinre tekintek előre pozitív szemlélettel."

Force India

Paul di Resta (8.): "Jó eredménnyel zártunk, a verseny nehéz kezdése után visszakapaszkodtunk. A nyitó körben Nico (Hülkenberggel) harcoltam, de sajnos Adrian autójához is hozzáértem a hajtűkanyarnál, amitől a fűre csúsztam, és három vagy négy helyet buktam. Utána beragadtam a forgalomba, a gumijaim szemcsésedtek, nem igazán tudtam előrelépni. A harmadik etapban volt először tiszta terepem, és ekkor nagyon erős volt az autó tempója. Folyamatosan hajtottam, és tudtam, hogy szoros lesz az állás az utolsó bokszkiállás után (Romain) Grosjeannal és Hülkenberggel. A bokszutcai személyzet ma kiváló munkát végzett, megőrizték a hidegvérüket, és sikerült az említett két versenyző előtt maradnunk. Ha minden a tervek szerint alakul, biztosan még jobb munkát végeztünk volna, azonban jó, hogy újabb pontokat gyűjtöttünk. Jó látni, hogy ismét megfelelő volt a versenytempónk."

Adrian Sutil (-): "Nagyon elkeserít ez a nap. Jól alakultak a dolgok az első körökben, aztán az utolsó hajtűkanyar féktávján valaki belém hajtott, amikor elfordultam. Úgy vélem, (Esteban) Gutiérrez elvétette a féktávot, nem maradt helye, és ezért ütközött neki az autóm hátuljának. Eltörött a hátsó szárnyam, és nem volt más választásom, mint kiállni. Mindig kár a kiesésért, ráadásul ma jó esélyem nyílt volna a pontszerzésre. A lágy gumikkal kezdtem, és ígéretesnek tűnt a stratégia."

Sauber

Nico Hülkenberg (10.): "Fordulatos verseny volt, vegyes érzelmekkel. Természetesen szép volt újra az élen állni és küzdeni az élcsapatokkal. Jól rajtoltam, az első körökben részt vettem néhány jó csatában, s bár javítottam pár helyet, a futam végére valamiért vesztettünk a sebességünkből. Aki az első vagy a második helyen halad, érhető módon többre vágyik ennél. Ugyanakkor az a kép nem volt hiteles, mivel olyanok ellen versenyeztünk, akik a lágy gumin rajtoltak. Mindenesetre jó verseny volt. Nem hiszem, hogy a két bokszutcai problémánk döntött a végeredményünkről."

Esteban Gutiérrez (-): "Jól startoltam, jól sikerült az első kör. A balesetet megelőzően erős tempót diktáltunk, tudtuk tartani az előttünk lévők tempóját. A hosszú egyenesre fordulva Checo (Sergio Pérez) támadott hátulról, és túl gyorsan érkeztem meg a kanyarba. Ugyanott fékeztem, ahol szoktam, azonban nem számítottam a leszorítóerő csökkenésére ekkora sebességnél. Mindent beleadtam, hogy lefékezzek, de nem sikerült. Egyértelműen én hibáztam, bocsánatot kérem (Adrian) Sutiltól és a csapatától. Nem kellemes érzés így befejezni egy verseny, de van, ami lelkesít bennünket a folytatásra. Jó tempót diktáltunk, igyekszünk előrébb lépni."

Williams

Valtteri Bottas (13.): "A csapat ma szép munkát végzett a haditervvel, kihoztuk belőle a legtöbbet. Szerintem ez volt az eddigi legjobb versenyem az idényben, noha javítanunk kell a tempón, hogy közelebb kerüljünk az élmezőnyhöz. Tudtam, hogy a futam végén szoros lesz a helyzet Pastorral, ezért keményen nyomtam a gázt a közepes keménységű gumikon az utolsó (előtti) etapban. Utána közvetlenül mögé értem az opciós gumikon, így az utolsóelőtti körben meg tudtam előzni. Szépen ért véget a futam, de javulnunk kell, hogy pontokat szerezhessünk."

Pastor Maldonado (14.): "Az elejétől kezdve nehéz volt a verseny. Sok időt vesztettünk az első etapban az opciós abroncsokon, nem volt megfelelő a tempónk. Nem volt sanszunk rá, hogy ennél jobb pozíciókért harcoljunk, és tudjuk, hogy még mindig messze vagyunk attól, ahol lenni akarunk. De továbbra is a fejlődésre koncentrálunk."

Marussia

Jules Bianchi (15.): "Nagyon örülök, hogy sikerült a 15. helyen végeznem. Kemény verseny volt, őszintén szólva örültem, amikor végre meglengették a kockás zászlót, hiszen az utolsó etapot nagyon nehezen bírták ki a gumik. Jól rajtoltam, és elég sokáig tartottam is a helyemet, utána azonban (Charles) Pic elém került, mert én egy kicsit hosszabb első etapot futottam. A következő két etapot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam behozni a lemaradásomat, a harmadik bokszkiállás után pedig vissza is szereztem a helyemet. Utána Maldonado mögött haladtam - biztató volt, hogy elég hosszú ideig tartani tudtam a tempóját. A verseny vége felé figyelnem kellett a gumikra, és arra is, hogy Pic előtt maradjak. Az utolsó körök egy örökkévalóságnak tűntek, de végül sikerült jó eredményt elérnünk. Összességében élvezetes versenyem volt - egyértelműen az eddigi legnehezebb -, és azt hiszem, ma még többet tanultunk a gumikról. Szerintem megint sokat javultunk, fontos lenne, hogy a bahreini futamon is megtartsuk ezt a formát. Utána pedig az európai futamokra koncentrálunk."

Max Chilton (17.): "Úgy gondolom, jó okunk van arra, hogy a pozitívumokat emeljük ki a mai versenyből. Jól sikerült a versenyem, és az autóm is gyorsnak tűnt. Az első versenyek nehéz kihívásai után Kínából elégedettebben távozhatunk. A rajtom nem sikerült túl jól, de a futam közben javult a helyzet, és ez a (Giedo) van der Gardéhoz viszonyított köridőimen is látszott. Figyelembe véve azt, hogy jól sikerült a versenyem, és a szabadedzéseken is pozitív jeleket tapasztaltunk, azt hiszem, végre kezdek formába jönni. Fontos, hogy összességében is jó eredményekkel segítettük a csapatot, és bebizonyítottuk, hogy gyorsan tudunk reagálni a felmerülő problémákra. Remélem, Bahreinben könnyebb dolgunk lesz, és jól indul majd a hétvégén. Akkor lehetőségünk lesz rá, hogy fenntartsuk a jó formánkat."

Caterham

Charles Pic (16.): "Jól alakult a versenyem, a teljesítményünket figyelembe véve ennél sokkal jobbra nem is számíthattunk volna. A stratégiánk is jól működött. A rajttól kezdve jónak éreztem az autómat, sikerült megfelelő beállításokat találnunk, és remek köröket futottam a lágy gumikon. Pont akkor jöttem be a bokszba, amikor már kezdtek elhasználódni, és sikerült (Jules) Bianchi elé visszatérnem. A verseny kétharmad részében viszonylag könnyen tartottam a 15. helyet, de a harmadik kiállásom után sajnos csak a 16. pozícióba sikerült visszatérnem. Ahhoz nem voltunk elég gyorsak, hogy harcoljak Bianchival, így a 16. helyen végeztem, de a jövőre nézve nagyon biztató az a tény, hogy az egész verseny során tartani tudtuk a Marussia tempóját, és a Williams sem tűnt mindig elérhetetlennek. Most egyenesen Bahreinbe utazunk, remélem, ott is érdekes versenyünk lesz."

Giedo van der Garde (18.): "Nem sikerült jól ez a verseny. Ismét nagyszerűen rajtoltam, három autót is megelőztem, de miután az első szett lágy abroncsaim elkoptak, nem voltam elég gyors, és az egész versenyen küszködtem. A jó pénteki kezdés után elég nehezen folytatódott a hétvégém, de optimista ember vagyok, így úgy fogom ezt fel, hogy mindez a tanulás része - már a szezon előtt is tudtam, hogy az első futamokon erre számíthatok. Tudom, hogy a csapat mellettem áll, és segíti a fejlődésemet. Bahreinben rögtön lehetőséget kapunk arra, hogy újra formába lendüljünk. Megnézzük, mit tanulhatunk a mai versenyből, utána pedig a következő futamra koncentrálunk - biztos vagyok benne, hogy javulni tudunk."