Vágólapra másolva!
Az ausztrál autójában leesett az üzemanyagnyomás, így már a Q2-ből sem jutott tovább a Kínai Nagydíj időmérőjén. Az utántöltő hibájából túl kevés benzin került a tankjába.

Már a Kínai Nagydíj szabadedzései alapján is sejteni lehetett, hogy ezt a hétvégét nem a Red Bullok fogják uralni, az időmérő azonban a vártnál is sokkal rosszabbul alakult számukra: Mark Webber műszaki hiba miatt már a Q2-ből sem jutott tovább, Sebastian Vettel autójában pedig az edzés harmadik szakaszában beesett a fékpedál, így nem tudott mért kört megtenni.

Webber az időmérő után elárulta, azért kellett a Q2 közepén leparkolnia az autóját, mert abban leesett az üzemanyagnyomás. "Így nem tudtam visszatérni a bokszba. Leállítottam az autómat, ezzel az időmérő számomra már azelőtt véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna" - bosszankodott.

Az ausztrál így a 14. helyen fejezte be az edzést, de attól tartott, hogy a rajtrács végére sorolják. Ez történt tavaly Abu-Dzabiban Vettellel, amikor az autójában nem maradt annyi benzin, hogy önerőből visszatérjen a bokszba, és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatához szükséges egy liternyi üzemanyagot is biztosítsa. "Meglátjuk, mit mond a szabály" - mondta Webber. "Lehet, hogy dupla csapásra kell felkészülnünk." A félelmei beigazolódtak: kizárták az időmérőről, mert a tankjában nem volt meg a mintavételhez kötelező, minimum 1 liter benzin, így vasárnap az utolsó helyről kell majd nekivágnia a Kínai Nagydíjnak.

Forrás: Red Bull

Webber azzal sem vigasztalódhat különösebben, hogy a Q3-ból való kimaradása miatt gumit tudott spórolni. "Szerintem mindenki hasonló helyzetben van" - utalt arra, hogy a legtöbb versenyző a szokásosnál kevesebb kört tett meg az időmérőn. "A lágy gumik nem igazán erre a pályára valóak, teljesen alkalmatlanok."

Webber elmondta, az eset azért is különösen bosszantó számára, mert "a Q1 nagyon jól sikerült, és egész hétvégén gyors volt az autónk". A Red Bull két és fél órával az időmérő vége után a Twitteren megerősítette, hogy "az üzemanyag-utántöltő hibájából túl kevés benzin került Mark tankjába." A tartályból 3 kg hiányzott a várthoz képest - az FIA szerint mindössze 150 ml benzin volt benne.