Vágólapra másolva!
Az FIA elnöke szerint abnormális, hogy "a mezőny felének" fizetnie kellett az F1-es szerződéséért. Mindenképpen csökkenteni szeretné a költségeket.

A Forma-1-ben évek óta próbálnak megoldást találni arra, hogyan csökkenthetnék az F1-es csapatok költségeit úgy, hogy az intézkedésekkel mindenki elégedett legyen. Az önkéntes költségkorlátozási egyezmény (RRA) feltételeivel több istálló nem értett egyet, az időről időre felmerülő költségplafon ötletét pedig a Red Bull-főnök Christian Horner szerint képtelenség lenne megvalósítani.

Bár azzal mindenki egyetért, hogy a csapatok költekezését valamilyen formában korlátozni kell, hatékony megoldással még senki sem állt elő, a kisebb istállók pedig évről évre nehezebben teremtik elő az induláshoz szükséges forrásokat. Bár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a múlt hónapban úgy nyilatkozott, nem kényszeríthetik a csapatokat költségek csökkentésére, most ő is elismerte, hogy valamit tenni kell.

"Biztos vagyok benne, hogy ha ésszerű javaslatokat tennénk, mindenki elégedett lehetne" - idézi őt a német Spox. "Valóban csökkentenünk kell a költségeket, ha az összes istállót meg akarjuk tartani."

A francia szerint fontos, hogy az FIA az összes érintett féllel, a kereskedelmi jogok tulajdonosaival és csapatokkal is kompromisszumot kössön. Úgy véli, ideális esetben akár 30 százalékkal is csökkenthetnék az istállók költségeit, így megállíthatnák például a fizetős versenyzők számának növekedését. Egyre több csapat kényszerül ugyanis arra, hogy olyan pilótákat alkalmazzon, akik szponzoraik segítségével anyagilag is segítik őket.

"Nem normális, hogy a versenyzők felének fizetnie kell" - mondta Todt. "A Forma-1 az autósport csúcsa - szerintem nincs rendben, hogy a versenyzőknek pénz kell gyűjteniük azért, hogy egyáltalán bekerülhessenek."