Vágólapra másolva!
A Forma-1 nagyura többször panaszkodott arra, hogy a jövőre érkező turbómotorok hanga nem lesz csábító, ezért felvetette annak a lehetőségét, hogy mesterségesen erősítsenek rajta.

Bernie Ecclestone nem várja lelkesen a turbómotorok jövő évi kötelező bevezetését, mert attól tart, hogy az 1,6 literes, hathengeres erőforrások túl halkak lesznek, és nem fognak kellemes élményt nyújtani a nézőknek. Emiatt javasolta is, hogy halasszák későbbre a jelenlegi szívók cseréjét.

Mivel úgy tűnik, ez nem fog megtörténni, Ecclestone most azt szeretné elérni, hogy az új motorok hangerejét mesterségesen növeljék meg. "Talán elintézhetjük, hogy olyan legyen a hangjuk, mint a jelenlegi motoroké" - mondta Christian Sylt F1-es újságírónak."Most már tudjuk, hogy közel sem fognak 16 ezres fordulatszámon pörögni. Az üzemanyag átfolyási sebességéről is megállapodás született, ezért (a motorok) még akkor sem tudnak ennyire pörögni, ha nagy az autó tankja."

"Fennáll a veszélye, hogy a nézők nem járnak majd ki a versenyekre, mert nem lesz olyan durva a hangélmény, mint eddig. Úgy gondolom, ez valós lehetőség. Az emberek azt szeretik, ami most van."

Az Ausztrál Nagydíj promótere, Ron Walker azt mondta a turbókról, "ahogy Bernie is tanúsíthatja, a hangjuk olyan lesz, mint a fűnyírómotoroké, és ez ellen foggal-körömmel harcolni fogunk." A Renault ugyanakkor egy bemutató keretében több újságíró előtt elindította a turbómotorját a próbapadon, és a fültanúk szerint alaptalan az aggodalom. A Mercedes motorfejlesztési programjának vezetője szintén úgy vélte, hogy nem lesz gond.