Vágólapra másolva!
Reakciók a Malajziai Nagydíj második napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Red Bull

Sebastian Vettel (1.): "Ma nagyon nehéz dolgunk volt, mivel a pálya egyik fele száraz volt, a másik pedig vizes - nem volt könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt, hogy keményen nyomjuk a gázt, de közben óvjuk is a gumikat. Jó stratégiának bizonyult bejönni új abroncsokért, és a tempónk is megvolt. A Q3 jól sikerült, egyértelmű volt, hogy mi a dolgunk, így elégedett vagyok az eredménnyel. Holnap hosszú verseny elé nézünk, és akárki is nyer majd, biztos, hogy ő végezte a legjobb munkát. Sikerült megspórolnunk némi gumit ma, ami előnyünkre válhat, a futamon száraz marad a pálya, de majd meglátjuk."

Mark Webber (5.): "Csalódott vagyok, hogy az ötödik helyen végeztem. A Q3 utolsó részében nem igazán találtuk el az időzítést, azt hittem, több körre lesz időm. Megvolt a tempónk, de túl lassúak voltunk abban a körben, ahol gyorsnak kellett volna lennünk, és ennek következtében lecsúsztunk az utolsó mért körről. Az időeredményem nem mutatja, hogy milyen kényelmesen éreztem magam ma az autóban, bosszantó érzés, amikor az ember ilyen sokat dolgozik, és tudja, hogy jobban is teljesíthetett volna. Már várom a holnapi versenyt - az időjárásnak köszönhetően valószínűleg érdekesen alakul."

Ferrari

Felipe Massa (2.): "Kiváló időmérő volt, sikerült a legtöbbet kihasználni előttünk adódó lehetőségekből. A Q3-ban úgy döntöttünk, hogy a vége felé felrakunk egy új garnitúra intermediate gumit, ami lehetővé tette, hogy a velük futott körrel elfoglaljam a második helyet a rajtrácson. Nagyon örülök a csapat eredményének, ez a téli hónapokban végzett nagyszerű munka eredménye. Az autó mindenfajta körülmények között versenyképes volt, esőben és szárazon egyaránt, de muszáj tovább fejlődnünk. Ma kemény vetélytársaink voltak, és talán az eső is segített nekünk egy kicsit, mert rendes feltételek mellett nehéz lett volna ilyen eredményt kitűzni célként. Hosszú és nehéz futamra számítok, amelyen bármi megtörténhet, és létfontosságú lesz a megfelelő stratégia és gumikezelés. Az időjárás bizonytalansága senkinek sem kedvez."

Fernando Alonso (3.): "Nagyon örülök ennek a pozíciónak, mivel régóta nem kerültem be az első háromba az időmérőn! Egy ideje nem volt ilyen, pedig a versenyeken többször is előfordult. Az eső talán segített, mivel száraz pályán nem mi voltunk a leggyorsabbak, de az, hogy az első három közül rajtolhatunk, reális esélyt kínál a dobogóra, és a győzelemről is álmodhatunk. A Q3-ban láttuk, hogy gyorsan szárad az aszfalt, és egy pillanatig hezitáltunk (a gumikkal kapcsolatban), mert száraz pályán mindössze egy-két körön át bírják az intermediate abroncsok, utána elfogynak. De úgy látszik, végül a legkézenfekvőbb választást hoztuk, ami bevált. Az előző három évet figyelembe véve most működik a legjobban minden: a teljesítmény, a stratégia, a bokszkiállások. Meglátjuk, mit hoz a holnap, mert ha esik az eső, az lutri. Még a mai Forma-1-ben sem a legfontosabb a rajt, de igyekszünk jól rajtolni, hogy megtartsuk a pozíciónkat, vagy akár megelőzzük (Sebastian) Vettelt az első kanyarig. Utána meglátjuk. Az ausztráliai versenytempónk, valamint a pénteki hosszú etapos tempónk optimistává tehet bennünket."

Mercedes

Lewis Hamilton (4.): "A körülményeket figyelembe véve nagyon elégedett vagyok a 4. hellyel. Az autóm szárazon nem volt olyan rossz, bár a balansza jobb is lehetett volna, aztán a Q3-ban, amikor esett, elég nehezek lettek a pályaviszonyok. Mi használtabb gumival teljesítettük a körünket, mint az előttünk végző srácok, ami sajnálatos, de a tempónk összességében jó volt, úgyhogy nem panaszkodhatok. Ez zsinórban a második verseny, amit a második rajtsorból kezdhetek meg, és ezen a hétvégén rengeteg pozitívumból meríthetünk erőt. A hosszú etapos tempónk elég erősnek tűnt a többi csapatéhoz viszonyítva, ezért remélem, hogy holnap száraz versenyünk lesz."

Nico Rosberg (6.): "Száraz pályán csodálatos volt a balansz, és minden tökéletesen ment, amit öröm volt látni. Miután azonban rákezdett az eső, nem tudtuk kihozni a maximumot az autónkból, és a Q3 végére elkoptak a gumijaim, mert a pálya egyes részei már felszáradtak, ezért nem tudtam javítani az időmön. A versenyre erős autónk van, és a harmadik sorból jó lesz rajtolni, ezért már alig várom a holnapot. Biztos adódnak majd jó lehetőségeink, de gondoskodnunk kell róla, hogy ki is használjuk azokat."

Lotus

Kimi Räikkönen (7/10.): "Ma nem voltunk elég gyorsak az intermediate-eken, ezért a nedves pályán szerintem nem érhettünk volna el ennél jobb időt. Természetesen jobb eredményre vágytam, de ez van, remélem, vasárnap eredményesebbek leszünk. Az is csalódás, hogy három hellyel hátrasoroltak, de mindegy, majd meglátjuk, mi történik a versenyen. Fogalmam sincs, az időjárás mire készül, az azonban biztos, hogy mindenki számára egyforma lesz."

Romain Grosjean (11.): "Az autóm ma kétségkívül jobbnak érződött, és a délután elején, a szabadedzést követően erősnek tűntünk. Mindkettőnknek könnyedén be kellett volna kerülnünk a legjobb tíz közé, számomra azonban sajnos épp rosszkor nyíltak meg az ég kapui. A Q2-ben használt gumikon teljesítettem az első körömet, és pont akkor kezdett esni, amikor beálltam a bokszba újakért. Hát, így újak is maradtak. Kár érte, de a holnapi verseny hosszú lesz, és legalább megspóroltunk néhány szett száraz gumit. Remélhetőleg jól tudjuk is majd használni őket."

McLaren

Jenson Button (8/7.): "Nem hiszem, hogy jelenleg jobb rajtpozícióra számíthatnánk a 8. helynél, de az mindenesetre nem rossz, hogy csupán két tizedmásodperccel kaptunk ki az előző hétvégi Ausztrál Nagydíj győztesétől a Q3-ban. A Q3 vizes volt, de a Q1-ben és a Q2 első felében úgy látszott, hogy száraz körülmények között ezúttal kicsit erősebbek vagyunk, mint a múlt héten. Még nem vagyunk gyorsak, viszont a srácok fantasztikus munkát végeznek, hogy mindent kihozzanak az autóból. Ami a holnapi futamot illeti, aki gyors autóban ül, sohasem akar esőt. Aki egy kevésbé gyorsban, az akar. Ma nem volt erős a tempónk az intermediate gumikon a Q3-ban, ezért azt mondanám, hogy keményen fogunk harcolni, mint mindig, aztán meglátjuk."

Sergio Pérez (10/9.): "Figyelembe véve, hogy hogyan működött az autónk egy héttel ezelőtt az Albert Parkban, azt mondhatnánk, hogy bíztatóan alakult az időmérő. Jenson és én is bejutottunk a Q3-ba, ami nagy megkönnyebbülés, de nyilván tudjuk, hogy hosszú út áll előttünk az autó fejlesztésével. Látom, hogy a csapat keményen dolgozik, és kiváló érzés részese lenni ennek. Itt Szepangban gyakran esik az eső késő délután, ami a holnapi futamot is befolyásolhatja, mivel délután 4 óra a rajt tervezett időpontja. Imádok ezen a pályán vezetni, és bármilyen lesz az időjárás, a legjobbamat fogom nyújtani a Forma-1 legjobb csapata számára."

Force India

Adrian Sutil (9/8.): "Nagy kár, hogy az eső megérkezett a Q3-ban, mivel ma száraz pályán nagyon erős tempót diktáltunk. Még mindig nem vagyok teljesen magabiztos az esőben ezekkel a gumikkal, az autó össze-vissza csúszkált, nagyon túlkormányzott volt. Remélem száraz versenyünk lesz, mivel a kocsink versenyképes, és a balansszal is elégedett vagyok. Holnap az a célunk, hogy keményen nyomjuk a gázt, előretörjünk egy jó stratégiával, és pontokkal, vagy még annál is többel térjünk haza."

Paul di Resta (15.): "Elég bosszantó napon vagyunk túl, az időjárás kifogott rajtunk. Úgy tűnt, erősek leszünk a hétvégén, így elég magabiztosan indultam neki az időmérőnek, de az eső korábban érkezett, mint ahogy a csapat számított rá. Meglátjuk, mit hoz a holnapi időjárás, de biztos, hogy harcolni fogok. Rengeteg új gumim maradt, még több is, mint ami a verseny teljesítéséhez szükséges, és az autó eddig jól működött."

Sauber

Nico Hülkenberg (12.): "Az autó balansza még mindig nincs rendben. A Q2-ben egy használt szett közepes keverékkel mentünk ki a pályára. Semmilyen információnk nem volt az időjárásról, mivel a radar elromlott. Ha tudtuk volna, hogy jön az eső, új gumikat raktunk volna fel. Összességében a tempónk nem volt olyan jó, mint ahogyan azt váram, de még semmi sincs veszve a 12. rajtkockából indulva. Várnunk kell, hogy meglássuk, a holnapi futamon milyen lesz az idő, és fel kell készülnünk minden körülményre."

Esteban Gutiérrez (14.): "Sajnos a Q2-ben nem tudtuk kihozni a maximumot az autóból. Túl későn mentünk ki az új gumikon, és elkapott minket az eső. A csapat sokat javított az autó beállításain a harmadik szabadedzés és az időmérő között, ami nagyon pozitív. Most már előre tekintünk, a versenyre. Ki kell elemeznünk mindent, és együtt ki kell találnunk egy jó stratégiát holnapra, hogy pontokat szerezhessünk."

Toro Rosso

Daniel Ricciardo (13.): "Ha a kvalifikáció előtt valaki azt mondja nekem, hogy a 13. helyen végzek, boldogan aláírtam volna. Ez tisztes eredmény, a hétvége folyamán eddig még egyik edzésen sem végeztünk ennyire elől. Ha ezt nézzük, a 13. hely egész jó, de a Q1-ben igazán versenyképesek voltunk, és csak egy századdal maradtunk le a top tíztől. Lehet, hogy elszalasztottunk egy lehetőséget, hogy jobban teljesítsünk az esőben. Javultunk, de én többet akarok. Holnap az a tervem, hogy előrébb jutok a kiszámíthatatlannak ígérkező versenyen. Nagyon szeretnék bekerülni az első tízbe, és pontokat szerezni már a szezon elején."

Jean-Eric Vergne (16.): "Nem tudom, mennyivel jobb teljesítményre lettem volna képes, de sosem jó érzés kiesni a Q1 végén. Az utolsó szektorban egy másik autó feltartott, így vesztettem 4-5 tizedet, ami miatt nem volt esélyem bejutni a Q2-be. Ha a pozitívumokat akarjuk nézni, legalább megspóroltam egy szett új gumit a versenyre, ami fontos lehet, mivel ez a pálya nagyon keményen bánik az abroncsokkal. Hogy a csapattársam mögött végeztem? Ez ma semmit sem jelent, a lényeg, hogy holnap előtte legyek! Szokás szerint bizakodó vagyok a holnappal kapcsolatban, és remélem, hogy pontokért versenyezhetünk. Ezen a futamon bármi megtörténhet, és a szabadedzésen láttuk, hogy jó a versenytempónk, ami bíztató."

Williams

Pastor Maldonado (16.): "Pechünk volt az eső érkezésével a Q2-ben, pont úgy jött, hogy meg kellett szakítanunk a körömet. Az autót ma jobbnak éreztem, lett volna esélyünk harcolni vele a Q3-ba jutásért. Még van feladatunk, hogy fejlesszük, illetve csökkentsük a lemaradásunkat, de keményen fogunk dolgozni a holnap versenyre való felkészülésen."

Valtteri Bottas (18.): "Elszomorító, hogy ma nem jutottunk tovább a Q2-be, főleg úgy, hogy a múlt héthez képest jobbnak éreztem az autót. Az elsődleges (a keményebb) gumikeveréket megfelelőnek éreztem, jól reagált rajta az autó. A közepes keverékre váltva nagyobb előrelépést vártunk, de nem javult a tapadás. A forduló végére nagyon kevés választotta el egymástól a köridőket, és épphogy lemaradtunk a Q2-ről. A hosszú etapos tempónk révén azonban kitűzhetjük célként, hogy több helyet javíthassunk a rajtpozíciónkhoz képest."

Marussia

Jules Bianchi (19.): "Természetesen elképesztően boldog vagyok a mai időmérős körömmel, de mivel láttam, hogy milyen közel voltunk a Q2-höz - csak 0.5 másodpercre - még többet akarok. Az edzésen nem volt könnyű dolgunk, nagyon szenvedtünk a gumikopással. A szünetben azon dolgoztunk, hogy mindent összerakjunk egy körre délután, és végül összejött, főleg az időjárásnak köszönhetően, ami a mi esetünkben száraz maradt. Nem tudom, hogy holnapra ugyanezt várhatjuk-e, meglátjuk. Az az érzésem, hogy nagyon érdekes - és talán izgalmas - versenyt láthatunk, és Melbourne-höz képest előre tudunk lépni. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, mivel nehéz dolgunk volt az autóval tegnap óta, és ezt a munkát ekkora hőségben és páratartalom mellett végezni nagyon kemény. Nem vagyok benne biztos, hogy holnap könnyebb dolgunk lesz, de remélem, hogy cserébe egy újabb jó eredménnyel térhetünk haza."

Max Chilton (21.): "Ma kemény napunk volt, és sajnos az időmérőre sem javult a helyzet. Egész hétvégén komoly problémát okozott a gumikopás, ami egy kicsit visszavetette a fejlődésünket. Így inkább hátránnyal indultam neki az időmérőnek, és bár megfelelő lépéseket tettem, a felzárkózás érdekében, a gumik mindig egy lépéssel a valós tempónk mögött jártak. Csalódott vagyok, mivel ha nem szenvedtem volna ennyire, kihasználhattam volna az autóban meglévő teljesítményt. A mai napnak azonban vége, és már holnapra koncentrálok. Bízom benne, hogy ha a rajtrácsról elkapjuk a Caterhameket, jó pozícióba kerülhetünk, és aztán nyomást gyakorolhatunk a középmezőnyre.

Caterham

Charles Pic (20.): "Nagyon jól sikerült a harmadik szabadedzés, tényleg fejlődünk, különösen a hosszú etapokon, de nem hiszem, hogy ma sokkal többre lettünk volna képesek az időmérőn. Az első etapomon nagyon alulkormányzott volt az autó, így állítottunk a keréknyomáson, mielőtt másodjára kimentem, de még ezzel sem sikerült megszűntetni az alulkormányzottságot, szóval körülbelül ott végeztünk az előttünk lévőkhöz képest, ahol reméltük. Most már a holnapra koncentrálunk. A harmadik szabadedzésen találtunk egy jó irányt a versenybeállításokkal, szerintem érdekes lesz. Szinte biztos, hogy esni fog, én pedig szeretem a változó körülményeket, úgyhogy meglátjuk, mi történik majd."

Giedo van der Garde (22.): "Hogy őszinte legyek, nem alakult számomra jól a mai időmérő. Az autó egész nap nagyon túlkormányzott volt a lágyabb keveréken, amelyet nem tudtam úgy munkára bírni, mint az előző versenyen, és ez érthető módon rontott a tempómon. Furcsa, mivel a harmadik szabadedzésen jónak éreztem az autót a kemény gumikon, a közepesekkel viszont nem tudtam megbirkózni, úgyhogy ezzel még foglalkoznunk kell ma este. Mindenesetre a kemény abroncsokon mutatott jó teljesítménnyel és az intereken látott tempóval érdekesen alakulhat a holnap. Eddig minden nap körülbelül ugyanakkor eredt el az eső, ez körülbelül a verseny közepe felé esik időben, így a stratégia nagyon fontos szerepet játszik majd. Fizikálisa remekül éreztem magam, teljesen felkészültem a versenyre, szóval megnézzük, milyen tervekkel készülhetünk a futamra, és remélhetőleg ott folytatjuk, ahol a harmadik szabadedzésen abbahagytuk."