Vágólapra másolva!
Azt állítja, a szabadedzéseken csak azért nem került előrébb, mert nem volt tökéletes az autó balansza. Most viszont már biztos benne, hogy a Ferrari tavaly óta óriásit fejlődött.

A Ferrari elégedetten zárta a Malajziai Nagydíj pénteki edzésnapját, megbizonyosodva róla, hogy egy héttel ezelőtt, Ausztráliában nemcsak a pálya szokatlan jellegzetességeiből adódóan volt gyors, hanem az autója tényleg sokat fejlődött.

"Az autónk ma mindenféle körülmények között jól működött, és ez nagyszerű hír számunkra" - ismerte el Fernando Alonso, aki mindkét tréninget a 4. helyen zárt. "Ez a pálya hívebben tükrözi az autók teljesítményét, mint az ausztrál, ezért fontos volt bebizonyítanunk itt, hogy a télen kialakult pozitív benyomásaink nem voltak illuzórikusak."

Bár Alonso hátránya délután 4 tizedmásodperc volt az élen végző Kimi Räikkönenhez képest, azt mondta, ez csupán a körülmények miatt alakult így. "A közepes gumikon teljesített körömben nem volt tökéletes az autóm balansza, különben javíthattam volna, ahogy tettem a keményeken, és akkor az 'első rajtsorba' kerülök" - állította.

"Mivel várhatóan sok kerékcserére lesz szükség, az olyan autó jelenthet előnyt, amely jobban viselkedik a versenyen, mint az időmérőn. Holnap ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni, hogy az első rajtsorba kerüljünk."

Forrás: Ferrari

Erre a Ferrarinak valószínűleg lesz is esélye, Felipe Massa ugyanis délután 3. lett, mindössze 92 ezredre Räikkönentől, és 73-ra a 2. helyezett Sebastian Vetteltől.

"Ez összességében jó nap volt, még ha a második edzés végén eleredő eső miatt időt is vesztettünk, mert akkor kellett volna hosszú etapokon összehasonlítanunk a kétféle gumit" - magyarázta a brazil, aki a pálya utolsó szektorában mindenkinél jobb részidőt ért el. "Az autónk mindkét edzésen jól viselkedett, de a két keverék közül, amit a Pirelli elhozott ide, az Ausztráliában már használt közepeseken éreztem kényelmesebben magam."

A Pirelli három kerékcserét jósol a vasárnapi futamra, és a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry elismerte, hogy Malajziában is a gumikkal való optimális bánásmód lehet a döntő. "Ezen a pályán általában eggyel több kiállásra van szükség, bár ezt még korai lenne megítélni" - mondta.

"Délelőtt sikerült befejeznünk a tervezett programunkat, kihasználva a jobb körülményeket arra, hogy mindkét autónkhoz megtaláljuk az ideális beállításokat. Miután többféle kombinációt kipróbáltunk, úgy véljük, tudjuk, milyen irányt válasszunk a holnapi időmérőre."