Vágólapra másolva!
A csapatfőnök szerint az istálló csak hullámvölgybe került, bizakodva várja a folytatást. A Vodafone és több kulcsember távozása sem aggasztja túlságosan.

A 2013-as világbajnokság első versenyhétvégéje után úgy tűnik, a McLaren lehet az idei szezon egyik legnagyobb vesztese. Míg tavaly a futamok jelentős részén az ő autójuk bizonyult a leggyorsabbnak, a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon esélyük sem volt a dobogó közelébe kerülni, mindössze két pontot szereztek Jenson Button kilencedik helyével.

A McLarenre ráadásul nem csak a versenypályán járnak nehéz idők: múlt héten bizonyossá vált, hogy 2014-re új főszponzort kell keresniük, miután a 2013-as idény után a Vodafone-nal véget ér az együttműködésük. A csapatot emellett Lewis Hamilton távozása is gyengíthette, akit a szezon végén a technikai igazgató, Paddy Lowe is követ majd a Mercedeshez. A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh viszont úgy érzi, az istálló elé állított kihívások ellenére nem kell aggódniuk a jövőjük miatt.

"Pénzügyi szempontból nagyon stabil a vállalat helyzete" - mondta az Autosportnak, amikor a McLaren távolabbi jövőjéről kérdezték. "Jelenleg is tárgyalásokat folytatunk néhány hosszú távú megállapodásról, így ebből a szempontból magabiztos vagyok."

Forrás: McLaren

A McLaren Melbourne-ben azt ígérte, decemberben jelenti be új főszponzorát, a hírek szerint azonban még nem dőlt el, melyik vállalat lesz a támogató. "Ötven év alatt mindössze négy névadó szponzorunk volt, és a jövőt tekintve is biztonságban érezhetjük magunkat" - utalt Withmarsh arra, hogy a McLaren története során mindig képes volt sikeres, hosszú távú megállapodásokat kötni.

A csapatfőnök elárulta, az idei autójuk gyengélkedése egyelőre jobban aggasztja, mint az istálló pénzügyi helyzete, de az eredménytelen kezdés ellenére a pályán mutatott teljesítményt sem tartja tragikusnak. "Néha hullámvölgybe kerülünk, de ez a sport jellegéből adódik. Ettől függetlenül viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtunk" - magyarázta.

"A McLaren 1966 óta 182 nagydíjgyőzelmet aratott" - tette hozzá. "Mióta az F1-ben versenyzünk, a futamok több mint negyedét megnyertük. Jelenleg is hasonlóak eredményességi mutatóink."