Vágólapra másolva!
Az Ausztrál Nagydíj időmérőjén a falnak ütköző brazil állítja, pályafutása során még soha nem fordult elő, hogy folytatni tudta a körözést ekkora becsapódás után. Egyetért az edzés elhalasztásával.

Felipe Massa a hatodik helyen jutott tovább az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első szakaszából, de a jó eredmény ellenére nem alakult simán a Q1-es szereplése. Az edzés 9. percében ugyanis a vizes pályán elvesztette az uralmat az autója felett, a 12-es kanyarnál megpördült, és orral a falnak csapódott. Az ütközés elég komolynak tűnt, így Massának óriási szerencséje volt, hogy nem sérült meg a Ferrari felfüggesztése. Vissza tudott térni a bokszba, és egy gyors szerelés után újra a pályára hajtott.

"A pálya szélét jelző vonalak nagyon csúszósak voltak" - nyilatkozta a Q1 után. "Ráhajtottam egyre a kanyar kijáratánál, és elvesztettem az uralmat az autóm felett. Azonban azt kell mondanom, hogy szerencsés voltam - egész pályafutásom során még soha nem sikerült visszatérnem a pályára egy ilyen erős becsapódás után. Nagyon örülök, hogy versenyben maradtam az időmérőn."

Forrás: Ferrari

Az intenzív eső és a sötétedés miatt az időmérő utolsó két szakaszát vasárnap délelőttre halasztották. Massa egyetért a versenyirányítás döntésével, szerinte túl veszélyes lett volna ilyen körülmények között folytatni a körözést. A Q1-ben rajta kívül a Caterham mindkét versenyzője és Esteban Gutiérrez is összetörte az autóját.

"A többi versenyző számára is hasonlóan kockázatos volt a vezetés, ezért teljesen egyetértek a sportfelügyelők döntésével" - jelentette ki a brazil, aki reméli, hogy holnap jobb időjárási körülmények között mutathatják meg, mire képesek. "Száraz pályán a legjobbak között vagyunk. Most az a feladatunk, hogy megjavítsuk a sérült alkatrészeket."