Vágólapra másolva!
A verseny sorsát az veszélyezteti, hogy a kormány nem akarja pénzügyileg támogatni a rendezvényt. Bernie Ecclestone azonban szeretne szerződést hosszabbítani a melbourne-i pályával.

Többen régóta háborognak Victoria államban amiatt, hogy a tartomány kormánya jelentős összegeket fordít az adófizetők pénzéből az Ausztrál Nagydíj megrendezésére. Tavaly 56 millió dollárt költöttek erre a célra, a támogatásból több mint 30 millió dollárt tett ki a jogdíjak kifizetése, amelynek összege évről évre emelkedik.

A verseny szerződése 2015-ig érvényes, a hosszabbításhoz azonban más feltételeket akarnak a hivatali vezetők. "A kormány már korábban is kijelentette, hogy az új tárgyalások megkezdésekor csak akkor fogunk a verseny megtartásán gondolkozni, ha képesek leszünk csökkenteni az esemény költségeit" - nyilatkozta pár hete a kormány szóvivője.

A szervezők ugyanakkor állítják, más kiadásokhoz képest csekély összeg megy el a versenyre, amely viszont népszerűséget és sok bevételt hoz Melbourne városának. Bernie Ecclestone szerint csak az emberek kisebb hányada panaszkodik, a többség tisztában van a nagydíj előnyeivel. Mivel a Forma-1 kedveli a helyszínt, szívesen hosszabbítana szerződést vele.

"Mindenki imádja Ausztráliát, jó oda utazni. Megértem, hogy kapunk bírálatokat, de nem tudom, miért. Elégedettek vagyunk Melbourne-nel, és örömmel aláírnék egy ötven évre szóló szerződéshosszabbítást" - mondta Ecclestone az Ausztrál Nagydíj videoblogjának. Az Ausztrál Nagydíj általában a szezon első versenyének ad otthont, idén is így lesz.

A korábbi versenyző, David Coulthard is kijelentette, hogy a panaszkodóknak a kevésbé tetszetős pénzügyi adatok helyett érdemes lenne az előnyökre koncentrálniuk. "Arra kellene gondolniuk, hogy (a verseny) mit hoz a helyi gazdaságnak, mennyire ösztönzi a helyi gyerekeket, hogy tervezők, mérnökök, vagy akár versenyzők legyenek" - mondta. "Az szomorú, ha az emberek szűklátókörűek, és nem tudnak távolabb tekinteni a személyes szükségleteiknél. Én sem rajongok sok mindenért, de nem tüntetek ellenük, mert megértem, hogy sokan kedvelik őket."

Közben Alain Prost úgy nyilatkozott, hogy a Francia Nagydíjnak jó esélye van a visszatérésre - sokáig úgy tűnt, ez 2013-ban is így lesz, a verseny mégsem került be a szezonba. "2014-ben nyílhatnak lehetőségek" - közölte Prost a francia Sport24 műsorában. "Néhány nagydíj sorsa kétséges, de Ecclestone több projektet is tervbe vett."