Vágólapra másolva!
A McLaren csapatfőnöke szerint már nem vonzó, ha a csapatok óriási összegeket költenek a külsőségekre. A jövőben inkább a rendelkezésükre álló pénz hatékony felhasználására törekednek.

Bár a Forma-1-et sokan még mindig a csillogással, a felesleges pénzkidobással és az aránytalanul magas bérekkel azonosítják, Martin Whitmarsh szerint ma már nem jellemző az elmúlt évtizedekben látott mértéktelen költekezés. A McLaren főnöke - aki egyben a csapatok érdekvédelmi szervezetének, a FOTA-nak az elnöke is - úgy véli, az istállók rájöttek, hogy változtatniuk kell a hozzáállásukon, és a költségek csökkentésére kell koncentrálniuk.

"A Forma-1-ben régen a motorhome-ok, valamint a versenyzők, mérnökök és csapatfőnökök fizetései jelentettek beszédtémát" - idézi az Autosport Whitmarsht. "A nyolcvanas években minden a mértéktelenségről szólt, és ez növelte is az F1 vonzerejét. Az elmúlt évtizedekben túlzásba vittük a költekezést, de most már fel kell nőnünk - a sport érdekében észre kell vennünk, hogy többé nem vonzó ez a hozzáállás."

A kisebb istállók évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdenek: a 2010-ben debütáló HRT csupán három idényt élt túl a Forma-1-ben, számos csapat pedig arra kényszerül, hogy fizetős versenyzőket alkalmazzon. Whitmarsh szerint azonban a McLarenhez hasonló élcsapatoknak is változtatniuk kell: a jövőben költséghatékonyabb munkára, környezetkímélőbb megoldásokra van szükségük.

Forrás: McLaren

"A hatékonyság a lényeg, ennek érdekében pedig csökkentenünk kell a költségvetésünkön. Tudom, hogy ez vitatott téma, de a mi cégünk már megtette ezt: leépítések történtek, és csökkentettük a szén-dioxid-kibocsátásunkat. Azt is tudom, hogy fontos tárgyalások folynak a megfelelő ár-érték arányról" - magyarázta. "Korábban arról beszéltünk, hogy szükségünk van még három szélcsatornára és száz új mérnökre, most viszont így gondolkozunk: 'Hogyan tudjuk a legjobb teljesítményt kihozni a rendelkezésünkre álló forrásokból?' Már a hatékonyságon van a hangsúly, és ez sokkal egészségesebb."

Whitmarsh szerint az istállók megváltozott értékrendjét jól mutatja az új autók év eleji bemutatása. Az élcsapatok számára néhány évvel ezelőtt még presztízskérdést jelentett, hogy minél nagyobb csillogás közepette, különleges helyszíneken rántsák le a leplet az új modelljükről, idén azonban az összes alakulat a saját gyárában vagy a jerezi versenypályán kerített sort az eseményre.

"Korábban egy vagyont költöttünk a bemutatókra, mint mindenki más. Ez egy külön versenynek számított" - nyilatkozta a csapatfőnök. "Most csak arra a két lelátóra kellett költenünk, amit a gyárunkban húztunk fel, ez nem került túl sokba. Már senki sem tesz így, hiszen az emberek nem kíváncsiak az egymillió fontba kerülő, extravagáns bemutatókra. Úgy gondolom, az F1 megváltozott."