Vágólapra másolva!
A brit azt kapta, amire számított. Ross Brawn máris el van ragadtatva a visszajelzéseitől.

Lewis Hamilton a Mercedesnél töltött második tesztnapjának félidejében, miután végre műszaki hiba nélkül 59 kört tett meg, visszafogott optimizmussal nyilatkozott az autójáról, azt állítva, hogy érezhetően gyengébb ugyan a McLarennél, a várakozásainak azonban megfelel.

"Még van dolgunk vele, de korántsem katasztrofális. Úgy érzem, alapjaiban megfelelő, lehet építkezni rá" - mondta az Autosportnak. "Az biztos, hogy kitartóan nagyobb leszorítóerőért fogunk rimánkodni, és remélem, a srácok odahaza, a gyárban hatékony munkát végeznek majd."

"Azt hiszem, azon a szinten vagyunk, ahol reméltük. Ennél többet nem is kérhettem volna" - tette hozzá. "Máris szépen növelték a leszorítóerőt, megértették, hogy milyen helyzetben voltak, és a megfelelő mederbe terelték a fejlesztéseket. Most már csak iránymutatásra van szükségük."

"Arra, hogy Nico és én elmondjuk, miben lehetne csiszolni az autón, merre tovább. Vajon az első tapadáson kell javítani? A hátsón? Vagy úgy általában? A kanyarok bejáratánál? A kanyarok kijáratánál? Ilyen kérdésekkel foglalkozunk."

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy látja, a W04-gyel sikerült előrelépni. "Nyilván Nico (Rosberg) képes a legjobban megítélni, hogy milyen volt az autónk tavaly, illetve milyen most, és ő elég lelkesnek tűnik" - árulta el. "Tekintélyes lépést tettünk előre az előző évhez képest, ráadásul folyamatosan mozgó célpontra lövünk."

Forrás: Mercedes

"Mindenesetre, amit összességében tapasztalok a csapatnál, az biztató. Ez az első autónk, melyet Aldo (Costa) tervezett, és úgy látom, az aero részlegünk olajozottan működik, úgyhogy sok a biztató jel."

Brawn hozzátette, hogy örül Hamilton kritikus hozzáállásának. "A csapatnál mindenki vagy része, vagy megoldása a problémának. Ő a megoldáshoz tartozik, hozzásegíthet minket ahhoz, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk. Ezzel ő is tisztában van, megértette, és szerintem örül is neki" - vélte. "Nagyon helyes, hogy megpróbál viszonyítási pontokkal szolgálni, és segít megkeresni a gyenge pontjainkat. Némelyiket már ismertük magunktól is, ezért szerveztük át az aerodinamikai részlegünket."

Hamilton visszajelzései máris mély benyomást tettek Brawnra. "Elmondja, amit gondol, és soha nem takarékoskodik a részletekkel" - magyarázta. "Minden érdekli az autóval kapcsolatban, még az is, ha a matricák nincsenek pontosan elhelyezve a karosszérián. Nagyon jó szeme van a részletekhez, így aktívan ki fogja venni a részét a csapatunk munkájából, és éppen erre volt szükségünk."

Bár a Mercedesnél töltött első tesztnapján, szerdán egy fékhiba miatt csak 15 kört tudott megtenni, Hamilton pénteken mindenkinél szorgalmasabb volt, és a nap végéig 145 kört húzott le Jerezben.