Vágólapra másolva!
A holland Giedo van der Garde lesz Charles Pic csapattársa, így Heikki Kovalainen és Vitalij Petrov sem folytathatja a versenyzést.

A Caterham pénteken megerősítette, hogy a 2013-as szezonra Giedo van der Garde-ot szerződtette a Marussiától már korábban leigazolt Charles Pic mellé.

A 27 éves holland versenyzőnek olyanokkal kellett megküzdenie az állásért, mint Heikki Kovalainen, Vitalij Petrov, Bruno Senna és Luiz Razia. Már csak két pilótaülés maradt szabadon: egy a Force Indiánál, egy pedig a Marussiánál, ahonnan Timo Glockot anyagi okokból elbocsátották.

Bár az F1-ben még nem versenyzett, van der Garde rutinosnak számít, hiszen 2007 óta a Super Aguri, a Spyker, a Force India, a Renault és a Caterham autóiban összesen tizenöt tesztnapot töltött el, és tavaly - amikor egyébként a GP2-ben indult - az utóbbi csapattal hat nagydíj pénteki szabadedzésén is részt vett.

"Tudom, hogy készen állok megtenni a következő lépést az F1-be. A pályafutásom során elvégzett rengeteg munka, különösen mindaz, amit ennél a csapatnál tavaly tettem, végre eljuttatott a célomhoz" - mondta van der Garde. "2012-ben már sikerült teljesen beilleszkednem a csapatba, mind a péntek délelőtti szabadedzések révén, melyek némelyikét számomra ismeretlen pályákon teljesítettem, mind tartalékpilótaként."

Forrás: Caterham

Van der Garde minden bizonnyal pénzt is visz magával a Caterhamhez, a csapatnál ugyanis egyértelműen céloztak rá, hogy Kovalainennek azért kellett távoznia, mert nem volt hajlandó szponzorokat keresni. Petrovnak szintén ezen a téren támadtak nehézségei.

Mivel a Marussiánál várhatóan Razia lesz a befutó, már csak a Force India másik versenyzőjének kiléte maradt kérdéses.