Vágólapra másolva!
A lengyel versenyző érzi, hogy ha lassan is, de folyamatosan javul a sérült karja. Most még nem lenne elég erős egy Forma-1-es autó vezetéséhez, azonban határozottan úgy gondolja, egy napon még visszatérhet.

Robert Kubica közel két éve szenvedett súlyos balesetet egy olaszországi raliversenyen, és sérüléseiből azóta sem épült fel teljesen. Mindazonáltal raliautót már tud vezetni, a hírek szerint az idén rajthoz fog állni az ERC-ben, ezen a héten pedig egy DTM-es Mercedest vezethet Valencia épített pályáján.

A lengyel versenyző nem tett le arról, hogy valamikor visszatérjen a Forma-1-be. "Még nem elég erős a karom, bár ha ez lenne az egyetlen probléma, azt kéthónapos edzéssel megszüntetném. A legnagyobb gond a karom korlátozott mozgathatósága és forgathatósága, valamint az, hogy az ujjaimat nem tudom tökéletesen használni" - magyarázta az F1 Racingnek.

"Az idegeknek sok idő kell a gyógyuláshoz. Én viszont érzem a javulást akkor is, ha ez lassan történik" - mondta. "Hiszek benne, hogy visszatérhetek. Ezt nem csupán ábrándnak tartom."

"Napról napra, raliról ralira, tesztről tesztre egyre kevesebb kötöttséget látok, és a célom, hogy valamikor újra rendesen vezessek. Nem gondolom, hogy probléma lenne a tempómmal. A vezetés koncentrációt igényel, közben megfeledkezem a fizikai korlátaimról. A sérülésemmel jelenleg nem tudom száz százalékig azt nyújtani, mint korábban, de bízom a fejlődésben. Ha a végtagjaim mozgása visszaállna nyolcvan százalékosra, 'igent' mondanék az F1-es visszatérésre."

Az ugyanakkor bizonytalan, hogy lenne-e olyan nagyobb Forma-1-es csapat, amely ekkora kihagyás után újra leszerződtetné Kubicát, akinek az ütközéskor a jobb karján kívül a lába is megsérült. A balesetet követően egyébként hónapokig abban reménykedett csapata, a Lotus, hogy a lengyel legkésőbb 2012-ben folytathatja F1-es pályafutását.