Vágólapra másolva!
Toto Wolff veszi át a tavaly távozó Norbert Haug helyét, de egyelőre a Williamsben szerzett részesedését sem adja el.

A Williams hétfőn délelőtt megerősítette, hogy egyik ügyvezető-igazgatója, Toto Wolff, aki néhány versenyen már a csapatfőnököt, Frank Williamst is helyettesítette, kilépett az igazgatótanácsból, és átigazolt a Mercedeshez.

Ez súlyos csapás az istálló számára, hiszen Williams nyugdíjba vonulása után várhatóan Wolff vette volna át tőle a stafétabotot, ráadásul a szerepre korábban kijelölt Adam Parrnak tavaly távoznia kellett a Forma-1-ből, mert konfliktusba keveredett Bernie Ecclestone-nal.

A 41 éves, lengyel felmenőkkel rendelkező Wolff egyelőre megtartja a Williamsben szerzett részesedését. Tíz százalékhoz még 2009 őszén jutott hozzá, de amióta a csapat részvényeit kibocsátották a tőzsdére, már 16,3 százalékos a tulajdonrésze. Elképzelhető, hogy ezt a későbbiekben eladja, és a Mercedes alakulatába vásárolja be magát.

Frank Williams elfogadta a döntését. "Olyan lehetőséget, mint amit most a Mercedes ajánlott neki, nem kap gyakran az ember" - mondta. "Toto régóta kötődik a csapatunkhoz, de semmiképpen nem állnék az útjába, ha ilyen egyszeri alkalma adódik. Toto ugyanakkor megtartja a részesedését a Williamsben, és Grove-ban mindig lesz számára hely, afelől azonban nem lehetnek illúziói, hogy a pályán keményen fogunk harcolni ellene!"

Forrás: Williams

Közben a Mercedes bejelentette, hogy Wolff ügyvezető-igazgató lesz, és Niki Laudával együtt részesedést kap a csapatban. A tavaly két évtized után távozó Norbert Haug helyét foglalja el, azaz az F1 mellett a DTM-ben és az F3-ban is felügyelni fogja a cég sportprogramját.

Közleményében a Daimler azt írta, "átszervezi" F1-es tevékenységét. "Ennek keretében szándéknyilatkozatot írtunk alá az osztrák befektetővel és autósport menedzserrel, Toto Wolffal, aki jelentős kisebbségi részesedést kap a Daimler leányvállalatában, a Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.-ben, melyet ügyvezetőként ő fog irányítani " - tették hozzá.

"Ross Brawnnal együtt Lauda és Wolff teljessé teszi a Mercedes F1-es csapatának menedzsmentjét."

Wolff kijelentette, hogy harag nélkül válik el a Williamstől, míg a Mercedesről hozzátette: "Nem csupán lelkes rajongója, hanem régi barátja is vagyok ennek a márkának. Már alig várom, hogy szembenézhessek a kihívással, és felkészülhessünk egy sikeres szezonra, miközben szeretnék nagy hangsúlyt fektetni az új tehetségek felkutatására is."

Wolff egyébként versenyzők pályafutását is egyengeti, többek között ő volt a Bruno Senna helyére a Williamsnél idén előléptetett Valtteri Bottas menedzsere.