Vágólapra másolva!
Idén egyik országban sem lesz nagydíj, így egyre valószínűbb, hogy csak 19 fordulóból fog állni a versenynaptár.

Miután kiderült, hogy a New Jersey-be tervezett utcai futam idén még biztosan nem valósul meg, átmenetileg úgy tűnt, egy másik helyszínnel sikerülhet betömni a Forma-1 versenynaptárában keletkezett lyukat. Erre a sport körforgásából 2011-et követően kiesett Isztambul, vagy a mezőnyt legutóbb még régebben, 2003-ban vendégül látó, de a Red Bull által azóta felújított, osztrák A1-Ring látszott a legalkalmasabbnak.

Bernie Ecclestone azonban a Kronen Zeitungnak most azt mondta, egyik pálya sem alkalmas a Forma-1 fogadására. Spielbergről megjegyezte, hogy "túl kevés a szálloda. Ez az egyetlen gond; maga a pálya nagyszerű, az emberek pedig barátságosak, öröm velük együtt dolgozni. Sajnos túl kevés a hotelszoba a környéken."

Ez feltehetően azt jelenti, hogy a tavalyi, rekordszámú 20 után idén ismét csak 19 fordulóból fog állni a világbajnokság. Igaz, a Red Bullnál nem adták fel a reményt, hogy lehet hazai versenyük.

"Mi még nem kaptuk meg a hivatalos versenynaptárt. Senki nem beszélt velünk róla" - jelentette ki Helmut Marko. "Sokféle lehetőséget el tudok képzelni, azt is, hogy csak 19 futam lesz... De nem tudok nyilatkozni erről."