Vágólapra másolva!
A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt német készen áll a Forma-1-es visszatérésre. Úgy érzi, jó eséllyel pályázik a Force Indiánál megüresedett helyre, jogi akadálya nincs a visszatérésének.

Adrian Sutil készen áll arra, hogy egy év kihagyás után 2013-ban ismét a Forma-1-ben versenyezzen. A németet idén januárban tizennyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a müncheni bíróság, miután a 2011-es Kínai Nagydíj után bántalmazta Eric Luxt, a Lotus társtulajdonosát egy sanghaji szórakozóhelyen.

Sutil a 2012-es idényre egyik csapattól sem kapott szerződést, de bízik benne, hogy jövőre újra a mezőny tagja lehet. Elárulta, jogilag sincs akadálya egy Forma-1-es szerződésnek. "A menedzsereimmel együtt természetesen mindent ellenőriztünk. Az összes országot átnéztük, és sehol nem lenne gondom a beutazással - ezért vagyok most itt, Bangkokban" - nyilatkozta a hétvégén megrendezett Bajnokok Tornáján. "Minden olyan ügy megoldódott, ami az előző télen még problémát jelentett. Egy új kezdet előtt állok."

Sutil korábbi csapatához, a Force Indiához szeretne visszatérni, és úgy érzi, minden esélye megvan egy új szerződésre. Elsősorban azért bizakodhat, mert az indiaiak kijelentették, a távozó Nico Hülkenberg helyére gyors, nem pedig pénzes versenyzőt keresnek. "Még semmi sem biztos, de jók az esélyeim" - mondta. "Türelmesnek kell lennem, de mindenképpen reménykedem benne, hogy kedvezően alakulnak a tárgyalások."

"Öt évet töltöttem ennél a csapatnál - tudják, mennyire vagyok jó versenyző, a képességeimmel is tisztában vannak" - nyilatkozta, majd hozzátette, könyörögni nem fog az állásért. "Nekik kellene odajönniük hozzám, és azt mondaniuk: 'Téged akarunk'. Én szeretnék ennél a csapatnál versenyezni, de ehhez az is kell, hogy ők is engem akarjanak szerződtetni."

A német nem tart attól, hogy hátrányba kerül az egyéves kihagyás miatt, szerinte előnyére vált a kényszerű pihenő. "Ez az év más volt, mint a többi. Nagyon élveztem, életem egyik legjobb éve volt, hiszen végre másra is volt időm" - ismerte el. "Most sokkal rendezettebb az életem - készen állok a Forma-1-es visszatérésre."