Vágólapra másolva!
A német gyártó sportigazgatója 22 év után köszön le a posztjáról. A Mercedes jövőre már az első teszten beveti új autóját, és Ross Brawn szerint joggal várhatják optimistán a 2013-as idényt.

A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug 2012 végén, huszonkét év után elhagyja a németeket. Haug 1991-ben csatlakozott a Mercedeshez, és három évvel később jelentős szerepet vállalt a gyártó Forma-1-es visszatérésében. Irányítása alatt a Mercedes motorral hajtott autók - a McLaren, a Brawn és a gyári Mercedes csapat színeiben - összesen 87 F1-es futamgyőzelmet, valamint négy egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet szereztek.

"Szeretnék köszönetet mondani a világ legjobb autógyártó cégének az elmúlt 22 évért, amelyek során egy pillanatra sem veszítettem el a szenvedélyemet" - nyilatkozta a 60 éves Haug. "Az igazgatóságnak különösen szeretném megköszönni, hogy végig bíztak bennem, és minden téren biztosították a szabadságomat."

"A saját gyári csapatunkkal sajnos csak egy győzelmet arattunk 2012-ben, így nem tudtunk megfelelni az elvárásainknak" - folytatta. "Ettől függetlenül jó irányba haladunk ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk. A csapatunk és a versenyzőink mindent megtesznek majd azért, hogy elérjük a céljainkat."

"Számomra ő egy egész korszakot jelképez, a csúcspontot pedig az jelenti, hogy ő volt a felelős az Ezüstnyilak sikeres Forma-1-es visszatéréséért" - nyilatkozta Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója. "A gyár menedzsmentje és az egész autósport nevében szeretném megköszönni Norbertnek, hogy ilyen elkötelezetten szolgálta a háromágú csillagot."

Egyelőre nem tudni, ki veszi át Haug helyét a Mercedesnél, és ő maga sem árulta el, hogyan képzeli el a jövőjét. A németek a változástól függetlenül továbbra is kemény munkával készülnek a 2013-as idényre, hiszen mindenképpen felül szeretnék múlni idei teljesítményüket. Bár az évet biztatóan kezdték - Nico Rosberg meg is nyerte az idény harmadik futamát Kínában -, a fejlesztési versenyben lemaradtak az élcsapatokhoz képest, és végül csak az ötödik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban.

A csapatfőnök, Ross Brawn szerint azonban a Mercedes jó úton halad a sikerek felé, így a Lewis Hamiltont soraiban tudó csapat optimistán várhatja a következő idényt. "Tizenkét hónappal ezelőtt rájöttünk, hogy meg kell erősítenünk a csapat szerkezetét, így nyáron leszerződtettük Aldo Drudit és Geoff Willist" - mondta az Autosportnak. "A szélcsatornánkat felújítottuk, és a többi létesítményünkön is javítottunk. Az új autónk fejlesztése jól halad."

A Mercedes idén nem vetette be a W03-at az első téli teszten, 2013-ban azonban minél előbb szeretnék kipróbálni az új modelljüket. "Már az első teszt első napján ott lesz az autónk, ha nem szembesülünk semmilyen váratlan problémával" - mondta Brawn, aki elsősorban a 2014-es szabályváltozásokban bízik. "A motorért és a kasztniért felelős részlegeink nagyon szorosan együttműködnek. Ez a kapcsolat elsősorban a 2014-es idényben lehet fontos. Az a szezon hatalmas lehetőséget rejt magában - szerintem akkor fog megmutatkozni, milyen erős egységet alkot a csapatunk."