Vágólapra másolva!
A Saubernél ő lesz a tapasztaltabb pilóta, de ezt nem tehernek érzi, hanem inkább motivációnak. Reméli, hogy megtartja a szezon végi lendületét, és úgy gondolja, sokat fejlődött az idén. A Force Indiánál hiányolni fogják.

Nico Hülkenberg egy évet tesztpilótaként, egyet versenyzőként húzott le a Force Indiánál, majd úgy döntött, 2013-tól a Saubernél folytatja a pályafutását. A német versenyző az idén 63 pontjával az egyéni tabella 11. helyén végzett.

"Kiváló évem volt a Force Indiával, sok szép emléket őrzök meg 2012-ből. Kellett egy kis idő, mire elkaptam a fonalat az után, hogy 2011-ben nem versenyeztem, de szerintem sokat fejlődött a csapat, illetve jómagam is az év folyamán" - mondta a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjúban. "Versenyzőként előreléptem, különösen az időmérőkön. Úgy vélem, ez az a terület, ahol a legtöbbet javultam."

"Remélem, hogy rögtön ott fogom folytatni, ahol 2012 végén abbahagytam. A vége nagyon ígéretes volt. Csapatot váltok, ezért lesz egy időszak, amíg megismerjük egymást, viszont bízom benne, hogy ez simán fog menni."

A Saubernél az újonc Esteban Gutiérrez lesz a másik pilóta, ezért Hülkenbergre nagyobb felelősség hárul majd. A kérdésre, hogy felkészült-e rá, hogy neki kell lennie a vezérnek, igennel válaszolt.

"Ettől nem lesz nagyobb a teher rajtam, inkább még jobban motivált leszek. Őszintén szólva azonban nem hiszem, hogy lényegesen más lesz a feladatom, mint az idén. Egyszerűen arra fogok összpontosítani, hogy jó eredményeket érjek el" - mondta.

A német téli terve az, hogy némi pihenő után ellátogat a Sauber főhadiszállására, majd újra edzésbe áll. Nevetve hozzátette: "Jó voltam az idén, ezért Mikulás, légy szíves, hozz nekem egy ütőképes autót 2013-ra."

A Force Indiánál korábban meglepődve fogadták Hülkenberg döntését, mert nem látták előrelépésnek a versenyzőtől a váltást. Bob Fernley csapatfőnök-helyettes szerint az idei szezon második fele is azt mutatta, hogy a Force India fellendülőben van.

"Ha megnézzük a nyári szünet utáni statisztikákat, egyértelmű, hogy a Force India volt az ötödik legjobban teljesítő csapat. Még elég nagy a lemaradásunk az első négytől, azonban a nyári szünet óta megelőztük az összes többi csapatot" - nyilatkozta az Autosportnak. "Szomorúk vagyunk Nico távozása miatt, ő kiváló értéke volt a csapatnak. Élveztük a jelenlétét, a távozása veszteséget jelent nekünk."

A Force India még nem döntötte el, kivel pótolja Hülkenberget - jelöltként Bruno Senna, Kamui Kobajasi, Adrian Sutil, Jaime Alguersuari és Sébastien Buemi merült fel a sajtóban. A másik pilóta Paul di Resta lesz, akinek a teljesítménye visszaesett 2012 utolsó szakaszára.