Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban többször is odaszóltak egymásnak, de a mindkettejüket jól ismerő egykori F1-es csapatfőnök úgy véli, tíz napon belül úgyis megint jóban lesznek. Szerinte a szópárbajt Ecclestone rosszul elsülő, viccesnek szánt beszólása indította el.

Miután bejárta az internetet egy belső kamerás felvétel, amelyen úgy tűnik, hogy Sebastian Vettel sárga zászló hatálya alatt előzött a Brazil Nagydíjon, s ily módon szerezte meg harmadik bajnoki címét, a bajnokságot elvesztő Ferrari állásfoglalást kért a Nemzetközi Automobil Szövetségtől az ügyben. Hamarosan reagált is a szövetség, és tisztázták, hogy Vettel nem szabálytalankodott, mivel az említett pályaszakaszon már nem volt érvényben a sárga zászló - csak a felvételen nehezen észrevehető az előző világítópanel jelzését felülíró, sportbíró által lengetett zöld zászló.

Bernie Ecclestone nem értette, miért kételkedett a Ferrari, és az egész hercehurcát "kész röhejnek" nevezte. A csapat elnöke, Luca di Montezemolo nem késlekedett a válasszal, feltehetően Ecclestone 82 éves korára utalva megjegyezte, "az idős kor sokszor nem egyeztethető össze bizonyos pozíciókkal és felelősségekkel", és a piszkálódást folytatva hozzátette: "Az apám mindig azt tanította nekem, hogy az időseket tisztelni kell - különösen, ha elérik azt az állapotot, amikor már nem tudják irányítani a szavaikat."

Bár a nyilvánosság a két vezető feszült viszonyát szűrheti le ebből, Flavio Briatore szerint hamarosan minden nézeteltérés elsimul közöttük. "Tíz napon belül újra barátok lesznek" - jelentette ki az olasz Rai rádióműsorában.

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök szerint Ecclestone megnyilvánulása volt a szikra a szópárbajban. "Amikor Bernie megpróbál vicces lenni, néha nem sikerül neki. Luca csalódott, mert senki sem szereti az ilyen megjegyzéseket (mint amilyet Ecclestone tett), ezért válaszolt" - mondta Briatore.