Vágólapra másolva!
A McLaren volt a leggyorsabb, a Ferrari a legmegbízhatóbb, mégis a Red Bull lett a világbajnok. A valószerűtlenül fordulatos, rekordhosszúságú 2012 beírta magát a Forma-1 történetének legizgalmasabb szezonjai közé.

A 2012-es vb-cím sorsa nem azon a három soványka ponton múlt, amit a végső tabella mutat, hanem egy ennél is vékonyabb hajszálon. "Nagyon sok víz állt a pályán, különösen azon a részen, ahol Paul (di Resta) balesetet szenvedett" - mondta a szezont méltó módon megkoronázó Brazil Nagydíj győztese, Jenson Button az idényzáró után. "Amikor az előző körben végigszáguldottam ott, az én autóm is durván keresztbe állt. Elég ijesztő pillanat volt." Sőt egyenesen sorsdöntő: ha Buttonnak a víztükrön esetleg nem sikerül korrigálnia, ami ilyen körülmények között bárkivel simán megtörténhet, Fernando Alonso örökli az első helyet a versenyen, s ezzel egyszersmind a világbajnokságban is.

A vb persze sohasem egy hétvégén dől el, de ez a kiragadott mozzanat találóan kifejezi egy olyan idény esszenciáját, amelyben a küzdelem összes résztvevőjének volt oka azon az értelmetlen, mégis megkerülhetetlen kérdésen rágódni, hogy "mi lett volna, ha...?" Az idén senki nem uralta olyan fölénnyel a pályát, hogy az ellenfelei lemondóan beletörődjenek az egyértelmű vereségbe, ezért érthető, ha úgy látják, hogy a végeredmény csak néhány balszerencsés körülmény összjátékán múlt.

Röviddel a végső vereséget követően a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali hangsúlyozta, hogy büszke a vb-t az utolsó pillanatig életben tartó Alonsóra. "De egyben borzasztóan csalódottak is vagyunk, mert ő volt az, aki igazán megérdemelte a címet" - tette hozzá, nem is túl finoman odaszúrva Sebastian Vettelnek. "Kétszer nulláztunk, tehát csak tizennyolc versenyünk volt rá, hogy elérjük ezt az eredményt. A többieknek viszont húsz. Ezek tények, nem üres szavak." Maga Alonso pedig azt állította, a sikere nem a brazíliai esőben úszott el, hanem Belgiumban, ahol kilökték a rajtnál, és Japánban, ahol Vettelt csak megrótták, miután akadályozta őt az időmérőn, s így zavartalanul menetelhetett tovább zsinórban második futamgyőzelme felé.

Forrás: AFP
A főszereplők: Vettel, Hamilton és Alonso Austinban álltak először együtt a dobogón. Csak Räikkönen hiányzik...

Csakhogy hasonlóan peches epizódokkal bárki előhozakodhat. Lewis Hamilton Valenciában a 2. helyen haladt, amikor Pastor Maldonado az utolsó előtti körben kilökte, Hockenheimben már a verseny elején defektet kapott, a spái rajtnál Romain Grosjean ment neki, míg Szingapúrban váltóhiba, Abu-Dzabiban az üzemanyagpumpával kapcsolatos probléma, Brazíliában pedig a Nico Hülkenberggel történő ütközés miatt esett ki az élről. És akkor az olyan műszaki hibákat még nem is említettük, mint amikor Szuzukában a lengéscsillapító, míg egy versennyel később, Jeongamban a keresztstabilizátor romlott el az autójában, vagy amikor elvesztette a barcelonai pole-t, mert túl kevés benzinnel küldték pályára a Q3-ban. Éppen ezért jogosan érezheti magát Hamilton a legbalszerencsésebbnek a vb résztvevői közül, hiszen sem az ő formáját, sem a McLaren tempóját nem tükrözi hűen az a tény, hogy a döntőben már nem szólhatott bele a küzdelembe.

Dobogók
1.Alonso13
2.Vettel10
3.Räikkönen7
=Hamilton7
5.Button6
6.Webber4
7.Grosjean3
=Pérez3
9.Rosberg2
=Massa2
11.Maldonado1
=Schumacher1
=Kobajasi1
a sok kínlódással járó lelki folyamatota medence partján üldögélve döntötte el végleg


Mert a 2012-es szezont akár úgy is felfoghatjuk, mint a gyorsaság és a megbízhatóság jelképes kötélhúzását, amelyből - voltaképpen persze definíció szerint - az arany középút, illetve az azt megtestesítő Red Bull került ki győztesen. A szezon egészét nézve a leggyorsabb autó alighanem a McLarené volt; idén Hamilton szerezte a legtöbb (7) pole pozíciót, bár a csapatok küzdelmét ebből a szempontból holtversenyben zárták a Red Bull-lal. Mindenesetre a McLarennél is tisztában vannak vele, hogy ha jövőre harcban akarnak állni a vb-címért, a technikai nyűgöknek véget kell vetniük. "A meghibásodások ugyanakkor mind egyszeriek voltak" - állította Sam Michael, a csapat sportigazgatója, akit a Williamstől szerződtettek erre az évre. "Nem a rendszerünkben gyökereznek; egyik sem olyasmi volt, ami szisztematikusan következett volna a módszereinkből."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2yOoKTz88CYiF04e

A Belga Nagydíj rajtja, amely Hamiltont és Alonsót is azonnal kihúzta az egyenletből

Ha ez igaz is, a megbízhatósági skálán ellenpólusként ott volt a Ferrari. Alonsót mindössze egyszer hátráltatta műszaki hiba a szezon során, bár sorsszerűen éppen ott - Monzában -, ahol az autója egyébként egész évben a legerősebbnek tűnt. Miután a Q2-t megnyerte vele, a Q3 elején megroggyant a hátsó keresztstabilizátora, mert valaki elfelejtett meghúzni rajta egy csavart, de ezzel is csak annyit vesztett, hogy a 10. rajtkockába került, ami a körülményekhez képest nem volt katasztrófa. "Ezt a szezont tíz pontosra értékelem" - jelentette ki Alonso a Brazil Nagydíjat követően. "Ha újra nekivághatnánk az elmúlt húsz versenynek, semmit nem csinálnék másképp, és a csapat részéről sem kérnék mást. Nem követtünk el hibákat, nem küszködtünk műszaki problémákkal, nem bakiztunk a bokszkiállások során, és nem voltak stratégiai tévedéseink sem."

Tény, hogy a Ferrari operatív szempontból az összes riválisát lepipálta. Az 1980-as, 90-es évek bohózatba illő bukdácsolásához képest a csapat ma megdöbbentően jól szervezett, ami alighanem még a Todt-korszak öröksége. Hosszú utat jártak be azóta, hogy Michael Schumacher az 1996-os Kanadai Nagydíjon saját kezűleg vitte vissza az autójából kiesett féltengelyt a garázsba ezzel a jóindulatúan célzatos megjegyzéssel: "Azt hiszem, ez a tiétek..."

Az innovációk terén viszont a Ferrari még nem éri el a Red Bull és a McLaren szintjét, és ez tükröződik a köridőkön is. A pályán végzett tesztelésre épülő fejlesztések metodikája alighanem olyan mélyen gyökerezik a vállalati kultúrájukban, hogy a mai napig nem sikerült kellően átszokniuk a digitális korszak olyan virtuális módszereire, mint a CFD vagy a szélcsatorna. Bár az utóbbi valójában régi technológiának tekinthető, a Ferrari évek óta azzal a problémával küszködik, hogy a szélcsatornában szerzett adatai nem korrelálnak rendesen a pályán gyűjtöttekkel. Ez az idén újra megmutatkozott, látványosan hátráltatva a fejlesztéseiket; jóformán hétvégéről hétvégére visszatérő sirám volt a részükről, hogy az új alkatrészeik élesben nem a várakozásoknak megfelelően működnek. Alonso - aki Valenciától Szuzukáig nyolc futamon át vezette az egyéni tabellát - nem véletlenül unszolta őket szinte minden egyes verseny után, hogy túl nagy a lemaradásuk, ne lazsáljanak a fejlesztésekkel, mert nem építhetnek folyamatosan mások balszerencséjére. Igaza lett.

Forrás: Ferrari
A Ferrari rajtjai az idén kiemelkedőek voltak, Alonso jórészt ennek köszönhetően tudta ellensúlyozni az F2012 gyenge edzéstempóját

Az egyetlen - legalábbis az egyetlen kiszivárgó - konfliktusa is ebből adódott a Ferrarival, amikor az indiai időmérő után kiborult, mivel a csapat technikai igazgatója, Pat Fry arra tett célzást, hogy a saját hibájából nem került előrébb a rajtrácson. Bár közvetve tulajdonképpen ő tett előbb fitymáló megjegyzést Fry stábjára azzal a kijelentéssel, hogy nem Vettel, hanem Adrian Newey ellen harcol, Alonsót állítólag csak nehezen tudták lecsillapítani, és a Twitteren majdnem megosztotta 1,2 millió követőjével, hogy "a Ferrari hátsó részének legfőbb aerodinamikai komponensei már május óta változatlanok". A csapat és a versenyző kapcsolatán a megpróbáltatások ellenére ez az egyetlen, vékony repedés mutatkozott eddig.

A brazíliai vb-döntő után vált egyértelművé, hogy a Newey-ra vonatkozó megjegyzés mennyire bántotta Vettelt is, aki úgy érezte, Alonso lélektani hadviselést folytat ellene, következetesen csak a Red Bull technikai fölényének tulajdonítva a sikereit. Bár nem fejtette ki részletesen, valószínűleg erre (is) utalt, amikor válaszul "piszkos trükköket" emlegetett az ellenfelei részéről. "Mi egész évben hűek maradtunk önmagunkhoz, pedig mások megtettek olyasmiket is, amiket mi sohasem tennénk" - mondta az interlagosi futamot követő sajtótájékoztatóján. "Nekünk, nekem, mindig az a legfontosabb, hogy tükörbe tudjak nézni, és őszinte legyek önmagamhoz." A homályos célzás nem utolsósorban a Ferrari austini húzására vonatkozhat, amelynek során Felipe Massa autóján váltócserét imitáltak csak azért, hogy Alonso előrébb kerülhessen a rajtrácson, a pálya tisztább oldalára. És persze ott voltak a megszokott gyanúsítgatások a Red Bull állítólagos szabálytalanságával kapcsolatban; az idén leginkább a továbbra is hajlékonynak tűnő első vezetőszárny meg a "rugalmas orrkúp" került terítékre, és a vádaskodásoknak az sem vetett teljesen véget, hogy az RB8 minden alkalommal átment a technikai ellenőrzésen.

Forrás: Red Bull
A műszaki problémák, különösen az ismétlődő generátorhibák miatt a Red Bull akkor sem várhatta volna nyugodtan a vb-döntőt, ha az eső nem keveri meg a paklit

Vettel három, zsinórban aratott világbajnoki győzelme közül mindazonáltal ez volt a leginkább izzadságszagú. 2010-ben 15 pontos hátrányból várta a szezonzárót, ezért bizonyos fokig az esélytelenek (relatív) nyugalmával versenyezhetett, mert vesztenivalója nem volt, akárcsak az idén Alonsónak. 2011-ben pedig a Red Bull annyira gyors lett, hogy csak idő kérdése volt, Vettel mikor biztosítja be magának a címet, a kiélezett döntővel járó akut pszichés stresszt tehát megspórolta magának. Idén bezzeg mindent visszakapott kamatostul. A brazíliai teljesítményét megítélhetjük úgy, hogy összeroppant a nyomástól, és a rajt után elvesztette a fejét, de akár úgy is, hogy az elemekkel dacolva talpra állt, és egy látszólag kilátástalan helyzetből, ezernyi csapás után fordított. Ízlés dolga.

Az a frázis mindenesetre erősen megkérdőjelezhető, hogy az év egészét tekintve a Red Bull volt a mezőny leggyorsabb autója. Ez a cím inkább a McLarent illeti. Már az előszezoni tesztek során lehetett érzékelni, hogy a Red Bull tavalyi fölénye elpárolgott, aminek - utólag már egyértelmű - elsősorban a befújt diffúzor betiltása volt az oka. Adrian Newey a helyzetet Austinban az elektronikus vezetési segédeszközök 1993 utáni betiltásához hasonlította, ami annak idején átmenetileg a Williamst is kibillentette az egyensúlyából. "Miután az elmúlt két évben az oldalra kivezetett kipufogók technológiája köré fejlesztettük az autónkat, az elvesztése az ellenfeleinkhez képest ránk nézve súlyosabb következményekkel járt. Nagyon nehéz volt visszatornáznunk az autót az elvárt szintre" - ismerte el. "A harmadik vb-címünk azonban bebizonyította, hogy a sikerünk nem egyszeri fellángolás volt; a csúcson tudtunk maradni, megértettük az autónk viselkedését, és kiegyensúlyozott maradt a teljesítményünk, amit nem volt könnyű elérni." Ha igaz lenne a képtelen pletyka, hogy Newey csak heti négy napban dolgozik a Red Bullnál, az csak fokozná az érdemeit...

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zne4h6A49xPZ0xZ9

Egy korszak vége, ezúttal tényleg: Michael Schumacher a Mercedesnél végigszenvedett három év után bejelenti a visszavonulását

A befújt diffúzor száműzése ugyanakkor a versenyzők teljesítményére is kihatott. A kanyarokban eddig gázelvételnél is jelentkező extra leszorítóerő, amely egyesek számára mindig emészthetetlenül természetellenes volt, elveszett, és ez a Pirelli új, trükkös gumijaival ötvözve sok csapatnál megváltoztatta a belső erőviszonyokat. A szezon elején Vettel is nehezen alkalmazkodott az új helyzethez, és egészen a 11. fordulóig, a Magyar Nagydíjig kevesebb pontja volt, mint Webbernek - jóllehet, ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy Valenciában egy győzelmet vesztett el az első generátorhibája miatt. "A szezon eleje óta küzdöttem az autómmal, amely nem is hasonlított a tavalyihoz" - mondta. "Ezt nehéz közérthetően elmagyarázni, de a régi trükkjeimmel, a régi vezetési stílusommal egyszerűen nem tudtam úgy irányítani az autót, ahogy szerettem volna. Általában hiányzott a farrész stabilitása ahhoz, hogy a fékekkel játszva tereljem el a kanyarok csúcspontjáig. Mindent megpróbáltunk, mígnem egyszer végre sikerült tennünk egy kellően nagy lépést a helyes irányba, amelynek köszönhetően ismét azt csinálhattam, amit szeretek."

Győzelmek
1.Vettel5
2.Hamilton4
3.Alonso3
=Button3
5.Webber2
6.Rosberg1
=Maldonado1
=Räikkönen1
betiltotta

Ez a sorozat billentette az ő javára a mérleg nyelvét a végelszámolásnál. Akadtak ugyan kisebb hibái, mint amikor Hockenheimben szabálytalanul előzte meg Buttont, és az utólagos büntetés miatt visszaesett a másodikról az ötödik helyre, de Monzában például megkérdőjelezhető ítélet született ellene az Alonsóval szembeni védekezés kapcsán. És ő sem lehetett volna világbajnok, ha a szezon elején, amíg az autójával birkózott, nem szállít viszonylag kiegyensúlyozott eredményeket, nem veszítve szem elől az összetett éllovasait.

Forrás: Farkas Péter [origo]
Így alakult a vb első hét helyezettjének pontszáma a szezon folyamán. Massa a második félidőben, túl későn táltosodott meg

Azt a felvetést, hogy csak az autója miatt nyer, nem túl meglepő módon visszautasította. A győzelemhez "természetesen jó helyen kell lenni a jó időben, de én hiszek abban, hogy az ember lehet a saját szerencséjének a kovácsa is, előre dolgozva a jövőbeli sikerekért" - vélte. "Közben nem szabad hagynia, hogy megváltozzon. Valójában senki nem olyan jó, és senki nem is olyan rossz, mint amilyennek mondják." Vettel a sporttörténet legfiatalabb háromszoros világbajnokaként is tisztában van vele, hogy mennyit köszönhet a Red Bullnak. "Ez persze közhelynek hangzik. Gyakran kritizálnak minket, hogy közhelyeket pufogtatunk, pedig én tényleg csak egynek érzem magam a csapat tagjai közül, nem tartom magam sem fontosabbnak, sem kevésbé fontosnak a többieknél. Nyilván tudom, hogy én vezetem az autót, ha tehát hirtelen jobbra fordulok egy egyenesben, nekimegyek a falnak, aztán annyi volt. Ebből a szempontból kiemelt szerepem van, de akkor is csupán egy vagyok a sok közül."

Pole-ok
1.Hamilton7
2.Vettel6
3.Alonso2
=Webber2
5.Rosberg1
=Maldonado1
=Button1
hasonlóvá válik a hobbihorgászathoz

A véletlenszerűséget a legtöbben az új gumiknak tulajdonították. A Pirelli 2012-re mind a négy típusú slick profilját átalakította, és a szuperlágy kivételével az összesnek módosította a keverékét is, alapvetően kicsit lágyabbra. Bevallottan azért, hogy új kihívás elé állítsák a csapatokat, ám sokan úgy érezték, túllőttek a célon. Az utolsó szezonját teljesítő Michael Schumacher kijelentette, a Pirellikkel "hímes tojásként" kell bánni, ami szerinte negatívan befolyásolja a küzdelmet, mert "mindenkinek bőven a saját, és főleg az autója korlátain belül maradva kell vezetnie, hogy kímélje a gumikat". Felmerült a gyanú, hogy a 2012-es abroncsok üzemi tartománya túl szűk lett, ezért a csapatok az időjárás változásai miatt minden szakértelmük ellenére sem képesek beletalálni. A Ferrari szakértője, a korábban a Bridgestone technikai igazgatójaként dolgozó Hirohide Hamasima az [origo]-nak a gumikról júliusban úgy nyilatkozott, hogy "ötfokos hőmérséklet-különbség a köridőben több tizedet jelent velük. A teljesítményingadozásuk is ebből adódik. Szerintem ez nem minőség-ellenőrzési vagy gyártási probléma."

Versenykörök
(Az első tíz)
1.Räikkönen1191
2.Massa1178
3.Ricciardo1175
4.Vettel1162
5.Kovalainen1153
6.Di Resta1137
7.Webber1131
8.Button1105
9.Glock1098
10.Alonso1095


Ráadásul valószínűleg az év elején csodafegyverként beharangozott dupla DRS is többet ártott, mint használt nekik, mert a fékezés közbeni bólintás során instabillá tette az autójukat, amíg az első szárnyon újra fel nem épült a leszorítóerő. Ez különösen a rövid féktávok utáni hirtelen irányváltást követelő kanyarokban, például a Hungaroringen okozott vezethetőségi gondokat. Riválisaik többségével ellentétben nem sikerült rendesen adaptálniuk a Coanda-kipufogót sem.

Forrás: AFP
A visszatérő Kimi Räikkönen győzelme Abu-Dzabiban alighanem a szezon legnépszerűbbje volt

A küzdelem soha nem látott szorossága ettől függetlenül valóban megváltoztatta azt, ahogy a csapatok a fejlesztésekről gondolkodnak: a McLaren által Hockenheimbe vitt új alkatrészek például összesen 5 századmásodpercet értek körönként. Ilyen csekély megtérülésért korábban a kisujjukat sem mozdították volna meg, de az idén még ennyi is számított.

Körök az élen
1.Vettel368
2.Hamilton229
3.Alonso216
4.Button136
5.Webber66
6.Rosberg48
7.Räikkönen44
8.Maldonado37
9.Hülkenberg30
10.Pérez12
11.Grosjean4
12.Di Resta1
13.Massa1
pénzzavarba hozta a Lotust

A közvélemény egy ilyen euforikus finálé után, mint az interlagosi volt, mindig hajlamos a legutóbbit tartani a Forma-1 eddigi legjobb szezonjának, de az idei tényleg joggal sorolható a legek közé. Rengeteg volt az előzés (Brazíliáig 994), a vb a hajráig elhúzódott, kiszámíthatatlanul alakult a küzdelem, és a versenyzői képességek tekintetében talán magasabb volt a színvonal, mint valaha. A félidei összefoglalóban azt írtuk a szezonról: "ami egyelőre hiányzik belőle, az a két (vagy több) világbajnoki ellenfél gigászi párharcából eredő drámai feszültség". Hát, végül ezt is megkaptuk, panaszra tehát semmi ok.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!