Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok csak a 14. lett utolsó Forma-1-es időmérőjén, az esőbeállításokat okolta a vártnál gyengébb teljesítmény miatt. Rosberg autóját is esőre állították be, de ő még éppen befért a Q3-ba, bár a 10. helynél végül nem jutott előrébb.

Michael Schumacher nem volt elégedett karrierje utolsó Forma-1-es időmérő edzésével. A hétszeres világbajnok a Q2-ben fél másodperccel elmaradt csapattársától és eggyel az etapot megnyerő Sebastian Vetteltől, így csak a 14. helyet szerezte meg. Maldonado rajtbüntetése miatt azonban egy hellyel előrébb kerül majd a rajtrácson.

Schumacher azt mondta az időmérő után, ha kevésbe mentek volna el az esőbeállítás irányába, előrébb is végezhetett volna a felszáradt pályán. "Talán túl sok kompromisszumot vállaltunk az autóval a holnapra várható eső miatt, de az időmérőre is jósoltak záporokat" - nyilatkozta.

A búcsúra készülő német támadni fog a versenyen, bár arra az autója képességeiből adódóan kevés az esély, hogy olyan remek versenyt fusson, mint hat éve ugyanitt, amikor az "első" karrierjét fejezte be. Akkor egy defekt miatt kis híján lekörözték, végül azonban feljött a negyedik helyre.

"Akárhogy is, a rajtpozícióm elég trükkös"- folytatta. "Innen természetesen nem lesz túl könnyű, de határozottan arra fogok törekedni, hogy előrébb tudjam küzdeni magam a mezőnyön keresztül."

Forrás: Mercedes GP

Nico Rosberg autóját szintén esőre állították be, ő azonban még éppen bejutott a Q3-ba, ezzel 10-10-re javította a Schumacherrel szembeni mérlegét a 2012-es időmérőkön. "Az autónk beállításánál valamelyest kompromisszumot vállaltunk a vasárnapra várható körülmények miatt, holnap elvileg jobb formában kellene lennünk. Semmit sem lehet változtatni az időmérő után, ezért remélem, jól felkészültünk" - mondta.

Ross Brawn csapatfőnök reménykedik benne, hogy Schumacher a holnapi versenyen megcsillogtatja majd a tudását, és feljebb kapaszkodik a középmezőnyből. "Az eredményeink pontosan azt tükrözik, amit ma ki tudtunk hozni ebből az autóból a jelenlegi képességeivel" - vélte.

"Olyan szoros a mezőny, hogy pár tized nagy különbséget jelenthet, Michael ennek itta meg a levét a Q2-ben. De tudjuk, hogy milyen jól megy a versenyeken, s mivel nehéz körülményeket jósolnak vasárnapra, valószínűleg látni fogjuk érvényesülni a tehetségét." A ma 60. születésnapját ünneplő Norbert Haug is megerősítette, hogy sokkal többet nem tudtak volna elérni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!