Vágólapra másolva!
A Brazil Nagydíj időmérőjén összeütköző Romain Grosjean és Pedro de la Rosa egymást okolják az incidensért. A spanyol nem érti, miért ott próbálkozott Grosjean az előzéssel.

Romain Grosjean számára már a Q1-ben véget ért a Brazil Nagydíj időmérő edzése, miután a célegyenesben ütközött Pedro de la Rosával. Ott próbálta megelőzni a jóval lassabb spanyolt, ehhez azonban nem volt elég helye, így Lotusa beszorult a korlát és a HRT közé. A két autó összeért, Grosjean első szárnya megrongálódott, majd nem sokkal később le is esett a Lotusról. Bár a bokszban kapott új orrkúpot, már nem tudott javítani, és csak a 18. helyről várhatja a rajtot.

"Az egész kört Pedro mögött töltöttem, akinek kék zászlókat lengettek. Meg akartam előzni, szerintem nem vett észre" - nyilatkozta Grosjean az incidens után. " Olyan keményen fékeztem, amilyen keményen csak tudtam, de így is összekoccantunk. Ilyen hűvös időjárási körülmények között nehezen lehetett felmelegíteni a gumikat az utolsó körre."

De la Rosa értetlenül áll az eset előtt, nem gondolta volna, hogy Grosjean pont azt a pontot választja az előzésre. Azt állítja, a félig még vizes pályán nem tudott máshová menni. " Az egyetlen száraz ívet követtem. Mind a négy kerekemmel azon próbáltam maradni, amikor hirtelen éreztem, hogy valaki a bal hátsó gumimnak ütközik. Nem értem, hogy akarhat valaki éppen ott előzni."

Az ütközés miatt de la Rosa is hátrányba került, és csapattársa mögött, az utolsó helyen végzett. "Az incidens után véget ért számomra az időmérő, az autóm teljesen megrongálódott" - "Defektet is kaptam, és a DRS sem működött utána rendesen. Elég nehéz volt így vezetni."

Egyelőre nem tudni, megbüntetik-e valamelyik versenyzőt, a sportfelügyelők az időmérő után vizsgálják ki az esetet.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!