Vágólapra másolva!
Az indiai az austini incidens hatására megunta, hogy a címvédő mindig kiakad, amikor feltartják a lekörözéseknél. Szerinte nem tett semmi rosszat.

Narain Karthikeyan visszavágott Sebastian Vettelnek, aki őt hibáztatta amiatt, hogy a múlt hétvégi USA Nagydíjon Lewis Hamilton megelőzte, átvéve tőle a vezetést.

Vettel a verseny 42. körében éppen a gyors S-kanyarok bejáratánál érte utol a lekörözésre váró Karthikeyant, aki csak a DRS-zónára vezető hajtűt megelőző egyenes előtt engedte el a Red Bullt. Hamilton ezért kellően fel tudott zárkózni hozzá ahhoz, hogy felcsapott hátsó szárnnyal elmenjen mellette. Vettel már a rádióban a HRT indiai pilótáját okolta a történtekért, aki azonban most kijelentette, hogy ezt nem tudja "tovább tűrni."

"A versenyzői eligazításon Charlie (Whiting) azt mondta, az első szektor kanyargós részén senkit nem kell majd elengednünk. Ez egyszerűen nem volt lehetséges, mert az ideális ív mellett borzasztóan koszos volt az aszfalt" - nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

"Charlie elmondta, hogy a 8-as kanyar után kell félreállnunk, vagyis a gyors részt követő első lassú kanyarban, úgyhogy így is tettem. Vettel szintén jelent volt ezen az eligazításon, csak lehet, hogy nem figyelt oda. Túl gyakran kapja fel a vizet, és ilyenkor túl hevesen reagál - kezdek belefáradni ebbe."

A BBC szakértőjeként dolgozó Jaime Alguersuari Karthikeyan segítségére sietett, rámutatva, hogy a lekörözendőknek is tekintettel kell lenniük a saját versenyükre, bár nem hibáztatta Vettelt sem, és elismerte, hogy a szituáció "balszerencsés" volt.

"Vettel nagyon dühös lett miatta, beleordítva a rádióba, hogy Karthikeyan viselkedése szerinte elfogadhatatlan volt, pedig az ilyen incidensek mindig benne voltak a pakliban" - vélte. "Ez az élversenyzőknek és a lekörözendőknek egyformán nehéz helyzet, ezért az eligazításokon gyakran beszélnek róla Charlie Whitinggal."

"A lekörözöttek felelőssége nem feltartani az élmenőket, de nem szívódhatnak fel csak úgy, és az élversenyzőktől is megkövetel bizonyos képességeket, hogy jól reagáljanak a szituációra. Ráadásul a lassú és gyors autók közötti sebességkülönbség az egész szezonban itt volt az egyik legnagyobb, és a texasi kanyarkombináció jellegéből adódóan nehéz volt lehúzódni ott. Az első szektor kacskaringós szakaszán, ahol Vettel utolérte Karthikeyant, lényegében sehova nem lehetett menekülni."

Vettel előnye az idényzáró Brazil Nagydíj előtt 13 pont Fernando Alonsóval szemben, így vasárnap még bármelyikük megnyerheti a világbajnokságot.