Vágólapra másolva!
Mark Webber austini kiesésével a Red Bull versenyzői idén már három futamot adtak fel a generátor meghibásodása miatt. Christian Horner elismeri, hogy nem lehetnek teljesen nyugodtak a brazíliai finálé előtt.

Hiába vezeti Sebastian Vettel 13 ponttal a versenyzők világbajnokságát, a Red Bullnál tudják, hogy nem várhatják nyugodtan a hétvégi szezonzárót Brazíliában. Az USA Nagydíjon ugyanis ismét elromlott a generátor az egyik autójukban, bár ezúttal Mark Webber volt az áldozat. Idén már harmadszor kellett versenyt feladniuk hasonló hiba miatt, Valenciában és Monzában Vettel autójában hibásodott meg az alkatrész.

A többi Renault-motoros csapat egy új fejlesztésű generátort használt Austinban, a Red Bull azonban kitartott egy korábbi verzió mellett, amely eddig problémamentesen működött. Az istálló a Renault-val együtt gőzerővel dolgozik azon, hogy megtalálja a hiba okát a Brazil Nagydíj előtt.

"Egyszerűen aggódunk miatta, erről van szó" - nyilatkozta a csapatfőnök, Christian Horner a futam után. "Sajnos ez már a harmadik generátorunk, amely elromlott, és más csapatoknál is történtek hasonló hibák. Ezért most alaposan át kell vizsgálnunk."

Horner utalt arra, hogy Brazíliában ők is az új generátort használhatják, hiszen ez a többi csapat autójában eddig hibátlanul működött. Vettel Valenciában az élről, Monzában pedig a 6. helyről adta fel a versenyt, így Webber austini kiesését is hozzászámolva - amivel három pontot ajándékoztak Fernando Alonsónak - már mintegy 40 pontot veszített a generátorhibák miatt.

Vasárnap viszont Vettel második helye is elég volt ahhoz, hogy a Red Bull zsinórban harmadszor is megszerezze a konstruktőri világbajnoki címet, már behozhatatlan előnnyel vezetnek a Ferrari előtt. Horner szerint csak akkor ünnepelhetnek igazán, ha Vettel is bezsebeli a végső győzelmet, ennek ellenére rendkívül boldog az újabb siker miatt.

"Néhány évvel ezelőtt még csak álmodozhattunk arról, hogy sorozatban háromszor nyerjük meg a konstruktőri világbajnokságot" - nyilatkozta a (Jaguar utódjaként) 2005 óta versenyző csapat főnöke. "Figyelemre méltó, hogy ilyen ellenfelek mellett 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is nyerni tudtunk, pedig ez csak a nyolcadik idényünk a sportban."