Vágólapra másolva!
Az FIA nem újítja meg dr. Gary Hartstein szerződését a következő szezonra, így nyolc év után új ember kerül az F1 orvosi küldöttségének élére.

A Forma-1 szeptemberben elhunyt legendás orvosának, Sid Watkins professzornak 2005 óta Dr. Gary Hartstein az utódja, aki orvosi küldöttként minden nagydíjon szolgálatot teljesít az orvosi autóban.

A jövő évtől azonban más kerül az 57 éves amerikai szakember posztjára, mivel kiderült, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem újítja meg a szerződését. Hartstein a Twitter-oldalán közölte, hogy nyolc év után kénytelen váltani.

"Éppen most tájékoztattak róla, hogy az FIA elnöke és az FIA orvosi bizottsága úgy döntött, nem újítják meg a Forma-1-es szerződésemet. Nem ismerem a döntés hátterét" - írta. "Így tehát Brazíliában lesz a 247., egyben utolsó Forma-1-es nagydíjam. Az egész életelemet megváltoztatta (ez a munka), sohasem fogom elfelejteni."

Az FIA szóvivője az Autosportnak azt mondta, Hartstein utódjáról még nem döntöttek, de a menesztését nem indokolta meg.

Hartstein korábban aneszteziológusként dolgozott az Egyesült Államokban illetve Belgiumban, és utóbbi ország versenyén került kapcsolatba a Forma-1-gyel, amikor tagja lett a helyi orvosi különítménynek. 1997-től 2005-ig minden nagydíjon jelen volt Watkins társaként.