Vágólapra másolva!
Sergio Pérez biztos benne, hogy 2013-ban a McLarennél egyenlő bánásmódban részesül majd az évek óta ott versenyző Jenson Buttonnal. Állítja, a szerződés bejelentése elkövetett hibák ellenére mindent belead a Saubernél.

Az elmúlt hónapok átigazolásai során Serigo Pérez csípte meg a három élcsapatnál megüresedő egyetlen helyet a McLarennél, miután Lewis Hamilton úgy döntött, máshol folytatja a pályafutását.

A fiatal mexikói arra számít, hogy a wokingi gárdánál egyenlő bánásmódban részesül majd Jenson Buttonnal, bár tapasztalata alapján igencsak zöldfülűnek számít jövőbeli csapattársához képest: eddig mindössze 34 versenyen indult, míg Button már bőven 200 fölött jár, 14 futamgyőzelemmel, és egy világbajnoki címmel a háta mögött, ráadásul az elmúlt években remek kapcsolatot alakított ki a McLarennel.

"Amikor először beszéltem Martin (Whitmarsh csapatfőnökkel), azt mondta nekem, hogy a csapat mindkét versenyzőért dolgozik, és egyértelműen ugyanazt kapom majd, mint a mellettem lévő pilóta" - mondta Pérez. "Teljesen megbízom Martinban és az egész csapatban."

Bár a mexikóinak néhány alkalommal már sikerült villantania a Sauberben - mint Malajziában, ahol keményen üldözte a futamot vezető Fernando Alonsót - úgy érzi, a 2013-as szezon lesz igazán sorsdöntő pályafutása szempontjából.

"Azt gondolom, fiatal versenyzőként az első lépés egy élcsapat versenyzőülése, hogy meg tudd mutatni, lehetsz-e világbajnok, vagy sem" - jelentette ki. "Azt hiszem, ez a kérdés jövőre eldől, hiszen meglesz a lehetőségem, hogy a Forma-1 legjobb csapatának legyek a tagja. Az a célom, hogy jövőre megnyerjem a bajnokságot."

Pérez tisztában van vele, hogy nehéz dolga lesz a mezőny egyik leggyorsabbjának tartott Lewis Hamilton helyét betölteni, mégis magabiztosan várja a folytatást. A nagy elvárások és lehetőségek ellenére úgy érzi, a szerződés aláírása nem befolyásolja idei teljesítményét - bár a bejelentés óta eltelt három versenyen egyetlen pontot sem szerzett, és feltűnően sok hibát vétett.

"Ez egész biztosan csak véletlen egybeesés" - szögezte le Pérez, aki nem örül a sajtóban szárnyra kapott elméletnek. "Engem nem zavarna, de a csapatom miatt aggódom" - tette hozzá. "A csapatom, a mérnökeim és a szerelőim keményen küzdenek, és amikor ilyeneket kell olvasniuk, az talán egy kicsit bosszantó számukra."

"Én azonban tudom, hogy a maximumot nyújtom a pontszerzés érdekében, és így fogok tenni a Saubernél eltöltött legutolsó körömig."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!