Vágólapra másolva!
A makacsul visszatérő pletykák ellenére a német állítja, száz százalékig elkötelezett a Red Bull mellett. Horner szerint a Red Bullnak három tökéletes versenyre van szüksége a bajnokság megnyeréséhez.

Sebastian Vettel egyenesen "baromságnak" minősítette azokat a pletykákat, melyek szerint már 2014-ben a Ferrari versenyzője lehet. A németet az idei Monacói Nagydíj óta folyamatosan kapcsolatba hozzák a Ferrarival, a BBC pedig két héttel ezelőtt belső forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a két fél már egy előszerződést is aláírt. A találgatások annak ellenére folytatódnak, hogy az olasz istálló elnöke, Luca di Montezemolo kijelentette: Vettel nem lesz Fernando Alonso csapattársa, hiszen két ilyen kaliberű versenyző nem fér meg egy csapatban.

Az Indiai Nagydíj után Vettel is megerősítette az őt faggató újságíróknak, hogy nem állapodott meg a Ferrarival. "Nincs semmi mondanivalóm, hiszen nem írtam alá semmit" - mondta. "Nem tudom, kitől származnak ezek a pletykák. Ritkán olvasok híreket, ezért eléggé meglepő számomra, amikor a pályára érve ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel nekem."

Vettel szeretné, ha az újságírók véget vetnének a jövőjével kapcsolatos spekulációknak, szerinte ugyanis a Red Bullon belül kellemetlenségeket okozhatnak a híresztelések. "Ha a sajtóban - bocsánat a kifejezésért - ilyen baromságokat írnak, akkor a gyárban néhányan elkezdhetnek aggódni" - vélekedett. "Pedig én száz százalékig mögöttük állok, és úgy érzem, ők is teljes mértékben támogatnak engem."

Forrás: Red Bull

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner örömmel fogadta Vettel nyilatkozatát, s kifejezte azon reményét, hogy a csapatot 2009 óta erősítő német nem csak 2014-ben, hanem utána is náluk marad. "Nem hiszem, hogy van olyan versenyző, aki ne szeretne most szerződést kötni a Red Bull-lal" - utalt arra, hogy az osztrák istálló az elmúlt két világbajnokságot megnyerte, és idén is jó eséllyel pályáznak a címvédésre.

Három futammal a bajnokság vége előtt Vettel előnye 13 pont Alonsóval szemben. A Red Bull versenyzője a legutóbbi négy futamot megnyerte, így sokan úgy vélik, Vettelt már a zsebében érezheti a harmadik világbajnoki címét. Horner azonban szokásához híven óvatosságra intette a csapatát, mert szerinte a bajnoki címért folytatott harc még korántsem lefutott. "Nem elégedhetünk meg a jelenlegi helyzetünkkel, hiszen Fernando Alonso folyamatosan ott van mögöttünk" - nyilatozta azok után, hogy a spanyol Indiában be tudott férkőzni a két Red Bull közé, és a második helyen végzett.

"Még 75 pontot lehet szerezni az utolsó három futamon, ezért sorsdöntő lesz, hogy tökéletesen teljesítsünk minden hétvégén" - tette hozzá. "Figyelemreméltó, hogy Fernando milyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. A legjobb formánkat kell hoznunk, ha meg akarjuk tartani az előnyünket."