Vágólapra másolva!
A Red Bullnál aggódtak az Indiai Nagydíj végén, mert az elszabadult alkatrész akár defektet is okozhatott volna, de ő nem érzett változást. Webbert viszont demoralizálta a KERS-hiba.

Sebastian Vettel simán aratta zsinórban negyedik győzelmét Indiában, de a verseny végén izzasztó pillanatokat hozott a Red Bull mérnökei számára, hogy szikrák kezdtek repkedni az autója alól. Az istálló technikai igazgatója, Adrian Newey utólag elárulta, hogy a minimális hasmagasságot biztosító fa fenéklemez egyik darabja szakadhatott le a Red Bullról - bár a csapatmenedzser, a Vettelt a dobogóra felkísérő Jonathan Wheatley azt sem tartja kizártnak, hogy csak egy csavar lazult meg és állt ki belőle, leérve az aszfaltra.

"Úgy tűnik, Seb egyszer lesodródott a pályáról, és ettől elöl leszakadhatot a fenéklemez egyik darabja. Ami önmagában nem jelentett gondot, de akkor veszélyes lehetett volna, ha bekerül az egyik hátsó kerék alá, és defektet okoz" - nyilatkozta Newey a Sky Sportsnak. "Ezért folyamatosan figyelnünk kellett a keréknyomást, de úgy tűnt, minden rendben van."

A Forma-1 technikai szabályzatának 3.13-as cikkelye kiköti, hogy a fenéklemez legfeljebb három darabból állhat, a legelsőnek legalább egy méter hosszúnak kell lennie. De ha meg is lazult, ez Vettelt nem zavarta, hiszen a verseny legutolsó körében futotta meg a leggyorsabb körét.

"Feltűnt, hogy történt valami. Szerintem akkor lehetett, amikor a futam vége felé használhattam a DRS-t egy lekörözendő mögött. De nem éreztem, hogy romlott volna a balansz" - mondta. "Majd át kell néznünk, hogy mi okozhatta a problémát, bár most nem vesztettünk vele semmit, nem lassultunk le miatta."

Forrás: AFP

Idei ötödik győzelmével Vettel 6-ról 13 pontra növelte az előnyét legfőbb vetélytársával, Fernando Alonsóval szemben. Bár kerék-kerék elleni küzdelmet Indiában senkivel nem kellett folytatnia, azt mondta, élvezte a vezetést.

"Kulcsfontosságú volt, hogy az első etapban meglógjak Marktól, nehogy támadni tudjon a DRS-szel" - magyarázta. "Az első kanyarban elég közel kerültünk egymáshoz, aztán a 3-asból jól tudtam kigyorsítani, és elég nagy előnyre tettem szert nem csak Markkal, hanem a többiekkel szemben is."

A Red Bull másik versenyzője, Mark Webber a 48. körig a 2. helyen haladt, akkor azonban Alonso viszonylag könnyen megelőzte, mert az autójában a túlmelegedés miatt végleg elromlott a KERS. Elárulta, hogy már a 19-20. körben elkezdett kihagyogatni, de utána egy ideig néha még működött.

"Folyamatosan állítgatnunk kellett a fékerőelosztást, és boldogulnunk kellett a helyzettel valahogy anélkül, hogy lelassuljunk és kiessünk a ritmusból" - mondta. "Tovább kellett koncentrálnunk, de az egyenesben elég demoralizáló KERS nélkül vezetni - így nem is harc küzdeni valakivel."

"Amikor már nem működött a KERS-em, Fernando simán otthagyott - jól volt beállítva a végáttétele - és ennyi volt. A végén azért nyomtam a gázt, amennyire csak tudtam, de szerencsém volt, hogy Lewis (Hamilton) az 57. körben hibázott. Ez azért volt fontos, mert kezdett nagyon belelendülni, én viszont igyekeztem a DRS-távolságon kívül maradni előtte."