Vágólapra másolva!
Reakciók az Nagydíjról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Red Bull

Sebastian Vettel(1.): "Ez összességében nagyon jó verseny volt számunkra, én elégedett vagyok az eredménnyel. Remekül rajtoltam, de Mark még jobban, ezért közel kerültünk egymáshoz az első kanyarban, a harmadikból azonban sikerült jobban kigyorsítanom, így elöl maradtam. Ezután fel tudtam építeni egy előnyt, ami fontos volt. A lágy gumikon minden jól ment, ütőképesek voltunk, és azt hiszem, még tovább tudtuk volna húzni a bokszkiállást, de előbb-utóbb muszáj reagálnunk arra, amit a többiek csinálnak. A McLaren és a Ferrari ma gyors volt a kemény gumikon, ezért fontos volt, hogy addigra előnyt szerezzek. A vége felé láttam néhány szikrát, de a hétvége folyamán sok autó alól repkedtek szikrák, úgyhogy ezzel csak hozzájuk csatlakoztunk. Ez csodálatos nap volt számunkra, nagyot léptünk előre."

Mark Webber(3.): "Problémánk akadt a KERS-szel, azzal kellett bajlódnunk. Akik csak kívülről nézik a versenyt, talán nehezen tudják elképzelni, hogy ez mivel jár, de amellett, hogy az egyenesben csökkenti a teljesítményt, kihat a fékerőelosztásra és a hasonlókra is. A srácok a rádión keresztül igyekeztek segíteni, hogy a KERS magához térjen. Az egykiállásos versenyeken eleve megvan rá az esély, hogy a jobbelső kerék blokkol fékezés közben. Pedig az első kerekekre nagyon oda kell figyelni, ami befolyásolhatja a verseny ritmusát, de megpróbáltam minél higgadtabb maradni. Összességében elégedett voltam azzal, ahogy vezettem; előrébb kellett volna végeznünk, de ma így alakult."

Ferrari

Fernando Alonso(2): "Fel tudjuk venni a versenyt a Red Bullokkal, de jelenleg még nincs olyan autónk, ami képes a győzelemre. Idén már nem először láthattuk, hogy a versenyen sokkal jobb a helyzet, mint az időmérőn. Ez a második hely köszönhető a remek rajnak és első körnek, a jó csúcssebességnek, a gumik megfelelő kezelésének, illetve annak, hogy a 60 körös verseny minden egyes körében 120%-on teljesítettem. Megtettük, amit lehetett, ahogy szoktuk: ha a bajnokság végén mi kerülünk ki győztesként, senki sem mondhatja, hogy ez mások hibáinak köszönhetően sikerült, mivel mi mindig a maximumot nyújtjuk. Már Abu Dhabira is készülünk néhány fejlesztéssel, remélhetőleg előreléphetünk majd, mivel fontos lesz, hogy már ott elkezdjük ledolgozni a pontkülönbséget. Még 75 pontot lehet szerezni, ami sok. Továbbra is optimista vagyok, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele, javítani kell a teljesítményünkön, főleg ami a szombatot illeti. Nem tudom, hogy ez volt-e az eddigi legjobb teljesítményem a szezonban, mivel az ilyesmit mindig nehéz megítélni. Különösen kedves nekem Valencia és Monza, de ez is mindenképp a legjobbak között van: az elejétől a végéig nyomtam a gázt, talán egy kicsit több kockázatot vállalva az előzésekkel, mint az előző versenyeken. A mai rajt után megpróbáltam azonnal támadni a McLareneket, hogy a szélárnyékukba kerüljek. Egymással harcoltak, és talán elfeledkeztek rólam, és legalább az egyiküket sikerült megelőznöm. Aztán néhány körrel később Button mellett is sikerült elmennem, de ebben a néhány körben vesztett idő elég volt a Red Bulloknak, hogy egy kicsit elhúzzanak. A második etapban a lehető legtöbbet kihozva (Mark) Webber KERS-problémáiból, megelőztem őt: már megint láthattuk, hogy bármi megtörténhet, a futamok pedig hosszúak és nehezek..."

Felipe Massa (6): "Kemény küzdelem volt, az elejétől a végéig. Körülbelül a 20. kör után rámszóltak a bokszutca faláról, hogy meg kell próbálnom spórolni az üzemanyaggal, így végül több mint a verseny felét úgy kellett teljesítenem, hogy nem nyomhattam tövig a gázt, és mindenkit biztosíthatok róla, hogy ez nem volt könnyű, mivel Kimi (Räikkönen) végig a nyakamon volt. Nem ezt az eredményt akartam, ugyanakkor fontos pontokat szereztünk a konstruktőri bajnokság szempontjából. A második szabadedzésen elvesztett idő sokba került nekem, főleg mivel nem tudtuk optimalizálni a csomagunkat. A Kimivel való csata a kerékcsere után? Sikerült elé kijönnöm a bokszutcából, de aztán elengedtem a 3-as kanyarban, mert még így is nagyon közel volt, és használni akartam a DRS-t az egyenesben. Azt hiszem, erre ő is rájött, de addigra már késő volt, én kerültem előnybe, és sikerült megelőznöm. Most Abu Dhabi felé vesszük az irányt, ami egyfajta második hazai versenye a Ferrarinak, mivel ott van a gyönyörű vidámparkunk. Reméljük, lesz néhány fejlesztés az autón, és jobb eredményt érhetünk majd el a 6. helynél."

McLaren

Lewis Hamilton(4.): "Nem értem, miért rajtoltam ilyen rosszul - időt vesztettem, aztán támadni kezdtek a mögöttem induló srácok. Az első körben nagyrészt arra koncentráltam, hogy ne ütközzek Jensonnal, aztán megláttam Fernandót (Alonso) a jobb tükrömben, aki nagyon hátulról jött föl ránk. Még ha jobban is rajtoltam volna, a srácok előttem egyszerűen túl gyorsak voltak, különösen az első etapban. Aztán az első etapban előjött egy visszaváltási probléma, a jobb kezemmel kellett visszaváltani a bal helyett, ezért a csapat úgy döntött, hogy kicseréljük a kormánykereket a kerékcserénél. Korábban még sosem kellett verseny közben kicserélni a kormányomat. Barcelonában teszt céljából már megtettük, de versenyen még soha. Még így is, a srácok fantasztikusan gyorsan végeztek vele, pedig nyomás alatt voltak, ezért szeretnék egy 'Szép volt fiúk' -at mondani mindenkinek. Már azelőtt levettem a kormányt, hogy megálltam volna, kidobtam az autóból. Aztán a csapat feltette az újat, egyes fokozatba kapcsoltam, és már mentem is - és mindez kicsivel több mint három másodperc alatt lezajlott. Megpróbáltam levadászni Markot (Webber) a záró körökben, de végül ehhez már késő volt, és ő is túl gyorsan ment ahhoz, hogy komolyan legyen esélyem ellene. De soha nem adom fel, az utolsó kanyarig abban reménykedtem, hogy talán meg tudom előzni, végül ez nem jött össze. Még így is szerettem ezt a versenyt - nem emlékszem, mikor fordult elő utoljára, hogy ennyire keményen nyomtam volna végig egy futamon, folyamatosan a határon autózva - remek volt. Fantasztikus érzés volt egy ilyen csatának a közepén lenni. Nagyon büszke vagyok az összes srácra a Vodafone McLaren Mercedesnél, igazán remek versenyt hozott ez a nap."

Jenson Button(5.): "A versenyem fénypontja a rajtom volt - csak milliméterek választottak el Lewistól (Hamilton) és Fernandótól (Alonso). Még soha nem volt ilyen rajtom - hihetetlenül kemény csatát hozott - , és egyikünk sem ütközött senkivel. Nagyon közel voltunk, szoros, de tiszta küzdelem volt. Kár, hogy a verseny hátralévő része nem volt ennyire élvezetes! Igazán kiábrándító volt az első etapom: úgy gondolom, mi talán kissé jobban küszködtünk az opciós gumikkal, mint a többiek, ezért nem tudtam a srácokat magam mögött tartani. Aztán hamarabb álltam ki kereket cserélni, mint számítottuk, hogy jobb lehessen az autóm balansza a kemény gumikon. De ez sem jött össze, mert beragadtam Romain Grosjean mögé, ami sok időmbe került. Viszont remek, hogy én futottam a verseny leggyorsabb körét, szerintem nagy potenciál van bennünk, amire építhetünk Abu-Dzabiban jövő héten."

Lotus

Kimi Räikkönen (7.): "Ma nagyon jól ment az autóm, csak nem tudtam vele kezdeni semmit, mert az egyenesben képtelen voltam előzni. Ez elég elszomorító volt, de előfordul. Tegnap hoztuk magunkat ebbe a helyzetbe, az időmérő előtt elvégzett változtatással a beállításokon, és ma ennek ittuk meg a levét. A tempónk adott volt, csak épp nem ott, ahol szükség volt rá, és egy másik autó mögött loholva nem sokat tehet az ember. A következő versenyen remélhetőleg kicsit ügyesebbek leszünk, és arra tudjuk használni a tempónkat, hogy még több pontot gyűjtsünk össze."

Romain Grosjean(9.): "A 12. helyről rajtolva a 9-ediken végezni remek eredmény, de még jobban is szerepelhettünk volna. Ettől függetlenül ez szerintem tőlem, a mérnökeimtől és a bokszkiállást végző szerelőktől is szép munka volt. Megtettünk mindent, amit lehetett; száz százalékos erőbedobással dolgoztunk, csak a célegyenesben kicsit lassúak voltunk, így szinte lehetetlen volt előznünk. Minden körben keményen nyomtam a gázt - a verseny olyan volt, mint egy másfél órás időmérő -, hogy kihozzam a maximumot az autónkból, úgyhogy elégedett vagyok."

Force India

Nico Hülkenberg (8.): "Nagyon elégedett vagyok a mai eredménnyel, szerintem a 8. hely körülbelül a maximum, amit ma elérhettünk. Ez remek teljesítmény a csapattól, és elégedett vagyok azzal, amit ma elértünk. Nem kaptam el a legjobban a rajtot, de az első köröm remekül sikerült, és megelőztem (Nico) Rosberget a hátsó egyenesben, (Pastor) Maldonadót pedig a 4-es kanyarba menet. A verseny középső részét egy kicsit magányosan töltöttem, mivel tiszta volt előttem a pálya, de a vége felé (Romain) Grosjean nagyon közel került hozzám, és keményen támadott. Azonban nem törtem meg a nyomás alatt, magam mögött tartottam, és az egy kiállásos stratégiánk bevált. Igazán érezni lehetett a csapat felé áramló támogatást a lelátókról, és remek érzés, hogy pontokat szerezhettünk nekik."

Paul di Resta(12.): "Elég kemény volt a délután, de szerintem mindent kihoztunk a versenyből, amit lehetett, mivel ma nem tudtam többet kifacsarni az autómból. A lehető legkeményebben vezettem, és végig nyomtam a gázt. Rosberget és (Bruno) Sennát üldöztük, de nem igazán tudtam elég közel kerülni hozzájuk, hogy támadhassam őket. Hogy őszinte legyek, egész hétvégén szenvedtem az ideális balansz megtalálásával. Sikerült azonosítanunk néhány problémát az adatok alapján tegnap este, de ezek a versenyen is folytatódtak. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a csapat meg tudja oldani őket, és Abu Dhabiba érkezve a jövő héten versenyképesebbek lehetünk."

Williams

Bruno Senna (10.): "Az autó erősen teljesített a versenyen, és a tegnapi időmérő csalódása után a pontszerzés azt jelenti, hogy elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel. Szórakoztató verseny volt, mivel olyan autókkal harcoltam, amelyeknek nagyon hasonló tempót diktáltak, szóval igazán oda kellett tennem magam az előzéseknél, amelyek így nagyon kielégítő érzéssel töltöttek el. Az autót sokkal jobbnak éreztem ezen a hétvégén, így a következő futamra már sokkal több önbizalommal indulunk."

Pastor Maldonado (-): "Az autót jónak éreztem, és magabiztos voltam a pontszerzést illetően, de a versenyemnek tulajdonképpen vége volt, amikor hátulról belém jöttek, és defektet kaptam, emiatt pedig visszaestem, rengeteg időt veszítettem. Nagyon szerencsétlenül alakult a futam vége, de pozitívumokat is levonhatok abból, hogy az autó tempója javult, és az utolsó három futamon még versenyképesebbek lehetünk."

Mercedes

Nico Rosberg(11.): "Mindig nehéz, ha az ember épphogy csak lecsúszik a pontokról, és kemény délután van a hátunk mögött. A friss gumikon rajtolva abban reménykedtem, hogy sikerül javítanom néhány helyet, de egyszerűen nem volt meg a tempónk, úgyhogy végül a mögöttem érkezőkkel szemben kellett védekeznem. Nehéz idők járnak ránk, de tanulunk a következő évadra, ami legalább pozitívum."

Michael Schumacher(22): "A mai futam nem igazán adhat okot megelégedésre. Igazából már a rajt után vége volt a versenyemnek: annyi időt vesztettem, mire visszaértem a bokszba a defekttel, hogy minden esélyünk elszállt a pontszerzésre. Pedig közben a tempónk egész jó volt, de túl messze voltam, hogy néhány helynél többet javítsak. Végül technikai problémák miatt nem fejeztem be a futamot."

Toro Rosso

Daniel Ricciardo(13.): "Elég eseménydúsra sikerült az első kör. A rajtrács piszkos oldaláról indultam, de hogy őszinte legyek, minden tőlem telhetőt megtettem, amit ilyen tapadással lehet. Ez azonban nem volt elég, hogy megtartsam a pozíciómat, és (Paul) di Resta elment mellettem, én pedig megelőztem (Michael) Schumachert, akinek problémája akadt az első kanyart követően. A 4-es kanyarban volt egy kis káosz, di Restával és (Bruno) Sennával egymás mellett érkeztünk az 5-ös kanyarba, de én voltam a külső íven, így el kellett vennem a gázt. Ezután keményen nyomtam az első etapomban, de nem igazán éreztem jól magam a kemény gumikon, és a tempóm sem volt az igazi. Miután megejtettem az egyetlen kiállásomat, és megkaptam a lágy gumikat, sokkal jobbnak éreztem az autót, felvettem a ritmust, és csak nyomtam, és nyomtam a gázt. Ez azonban nem volt elég, hogy elkapjam di Restát, és a futam vége felé (Kamui) Kobajasival szemben kellett védekeznem. Szóval nem igazán alakult izgalmasan a futam, de néhány nap múlva újra próbálkozhatunk Abu Dhabiban."

Jean-Eric Vergne(15.): "Ahogy kialudtak a fények a rajtnál, szendvicsbe kerültem, így keményebben és korábban kellett fékeznem, mint ahogy szerettem volna. Ennek következtében blokkoltak a kerekeim, és hozzáértem Schumacher autójának hátuljához. Eltörött az első szárnyam, így be kellett jönnöm a bokszba, ami többé-kevésbé véget vetett a versenyemnek. Továbbra is olyan keményen nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam, hogy jó köridőket teljesítsek, de az autóm teljesítménye nem volt valami remek a hétvégén folyamán. Egyfelől szívesen elfelejtenénk ezt a futamot, másfelől viszont meg kell nézzük, mit tanulhatunk belőle, hogy jobb formában érkezzünk Abu Dhabiba. Már láthattuk, hogy az egy hét különbséggel rendezett versenyeken sem feltétlen ugyanúgy teljesít egy csapat, így optimistán készülhetünk a következő körre."

Sauber

Kamui Kobajasi(14.): "Azt kell mondjam, ez nem a mi hétvégénk volt. A versenyen soha nem autóztam egyedül, mindig volt valaki előttem, de nem volt elég tempóm az egyenesben, hogy megelőzzem. Ez bosszantó. Beragadtam Daniel Ricciardo mögé, és nem tehettem semmit. A Pastor Maldonadóval történt eset egy kicsit fura volt. Megelőzött, de aztán újra visszajött arra az ívre, ahol én voltam. Nem tudtam elkerülni az ütközést. Mindent meg kell tennünk, hogy Abu Dhabiban sima hétvégénk legyen, ezt pedig el kell felejtenünk."

Serigo Pérez(-): "A mai nap teljes csalódás volt. Először is, a 14. körben ki kellett jönnöm kerékcserére, mivel a bal első gumik nagyon hólyagosodtak. Még nem tudjuk, ezt mi okozhatta. Szerettem volna visszaszerezni az elvesztett pozíciókat, de hozzáértem Daniel Ricciardo első szárnyához, amikor megelőztem. A jobb hátsó kerék lejött a felniről, és valamilyen sérülést okozott az autó hátsó részében. Így a versenyemnek 20 kör után végeszakadt."

Caterham

Vitalij Petrov(17.): "Elég jól rajtoltam, Heikkivel felvettük a ritmust, és tartottuk az előttünk lévők tempóját az első kerékcserékig. A tempó és a gumikopás is nagyon jó volt az első szett gumival, ezért úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, és kettőről egy kerékcserére változtattuk a taktikánkat. Közvetlenül a csapattársam mögé tértem vissza, akkor tudtam megelőzni, amikor neki KERS-hibája volt. Ekkor a 15. voltam pár körrel a vége előtt, de volt mögöttem pár gyorsabb autó, amelyek megelőztek, ezért végül a 17. helyen végeztem. Ennek ellenére ez egy jó verseny volt. Az autó egész hétvégén jónak érződött, és a csapat is igazán keményen dolgozott. Lesz pár új alkatrészünk Abu-Dzabiban, meglátjuk, mi fog történni ott."

Heikki Kovalainen(18.): "Jól volt a rajtom. Feljöttem 17.-nek az első körben, tartottam Kobajasi, és a többi előttem lévő versenyző tempóját, és elhúztunk a mögöttünk lévőktől. Úgy terveztük, hogy kétszer állunk ki, de azért, ahogy az autó teljesített, tovább mentünk az első etapban, és egy kerékcserére váltottunk, a félidő után cseréltünk kereket. Jó volt a kerékcserém, de a verseny kétharmadánál elromlott a KERS-em, ami azt jelentette, hogy engednem kellett Vitalijnak, hogy megelőzzön. Onnantól kezdve már csak arra törekedtem, hogy behozzam az autót a célba. Nyilvánvalóan nem segített a KERS elvesztése, de még így is könnyen el tudtunk húzni a mögöttünk lévőktől. Biztos vagyok benne, hogy a probléma nélkül előrébb végeztünk volna. Most már a következő versenyre tekintünk, ahol lesz pár új alkatrészünk az autón, ezek talán segítenek majd abban, hogy csökkentsük a lemaradásunkat az előttünk lévő autókhoz képest, ezek segítségével talán hosszabban harcolhatunk majd a versenynapokon."

Marussia

Charles Pic (19.): "Ez nagyszerű verseny volt számomra, különösen a tegnapi, kiábrándító időmérő után. Akkor nem nyílt lehetőségünk megmutatni a valódi tempónkat, de ma igen, amiért nagyon elégedett vagyok. Remekül rajtoltam, és az első kanyarban öt helyet javítottam, sikerült megelőznöm (Vitalij) Petrovot is. Nekik azonban a KERS révén előnyük van, ezért nem telt sok időbe, hogy visszavegye tőlem a helyemet, utána viszont elég jól tartottuk a lépést a Caterhamekkel, sőt a verseny úgy alakult, hogy kezdtem közeledni (Heikki) Kovalainenhez. Az utolsó körökben állandóan lassítanom kellett a kék zászlók miatt, amivel időt vesztettem, ezért nem bizonyíthattam be, hogy utol tudtam volna érni Heikkit, de a tempónk kétségtelenül adott volt. A szerelőink nagyszerűen bonyolították le a kerékcserét, és a mérnökök is jól dolgoztak egész hétvégén, különösen akkor, amikor az időmérő után fordítottak a helyzeten. Nagyon elégedett vagyok, és remélem, a jövő hétvégén, Abu-Dzabiban is sikerül ebben a szellemben folytatnunk. Azt a pályát jól ismerem, tavaly remekül sikerült számomra a fiatalok tesztje ott. Újabb pozitív eredményben bízom."

Timo Glock (20.): "Ez a mai elég furcsa verseny volt számomra. Az első kanyarban rossz helyre kerültem, és vesztettem néhány helyet a HRT-kkel szemben. Utána jónéhány körön át be voltam ragadva (Vitalij) Petrov mögé, és közben a többiek meglógtak. Ám ma összességében is küszködtem; az autóm pénteken sokkal erősebbnek tűnt a hosszú etapokon. Ráadásul a jobbelső kerekem rázkódott, különösen a középső szektorban, és a 25. körtől kezdve túl sok kék zászlóval kellett bajlódnom. Ugyanez történt a verseny végén is. Emiatt egyre több időt vesztettem, amit utána már nem is tudtam behozni. Azért már várom Abu-Dzabit, ahol remélhetőleg jobb versenyünk lesz."

HRT

Narain Karthikeyan (21): "Jól kaptam el a rajtot, de az első kanyarban belekeveredtem egy balesetbe, és az első szárnyam egy darabját elvesztettem. A sérülés nem volt túl komoly, onnantól kezdve azonban gondunk volt az autó balanszával. A legnagyobb problémát viszont a fékek túlmelegedése okozta. Figyelmeztettek a rádiónk, hogy figyeljek rájuk, mert végig kell mennünk a versenyen. Ez sikerült is. Ma mindent kihoztunk a lehetőségeinkből, és boldog vagyok, hogy be tudtam fejezni a hazai versenyemet."

Pedro de la Rosa(-): "Nagyon sajnálom, hogy fel kellett adnunk a versenyt, mivel az autó jól ment a kemény gumikon, és semmi jele nem volt, hogy a fékek megadják magukat. Ez a pálya nagyon sokat követel a fékektől, három egymást követő kemény féktávos kanyarral - magas hőmérsékletnél megtörténhet az ilyesmi, de a legfontosabb, hogy én jól vagyok, és az autó sem sérült meg Abu Dhabira. Meg kell értenünk a hiba okát, és kijavítanunk azt, mert az Abu Dhabi-i pálya is keményen bánik a fékekkel."