Vágólapra másolva!
A spanyol az indiai időmérőn a Red Bulloktól és a McLarenektől is lemaradt, de azt állítja, nem vesztette el a reményt, és "száz százalékig" biztos benne, hogy megnyerheti a vb-t.

Fernando Alonso négy hellyel közvetlen ellenfele, az összetettben máris 6 ponttal vezető Sebastian Vettel mögé került az Indiai Nagydíj rajtrácsán, az időmérő után mégis kijelentette, hogy "száz százalékig" biztos a világbajnoki győzelem lehetőségében.

Alonsót ezúttal mindkét Red Bull és McLaren megelőzte, ezért idén már negyedszer kell majd az 5. kockából indulnia. "Így már nehezebb a feladat" - idézi az esélyeiről beszélő Alonsót az ESPNF1. "Mégis száz százalékig biztos vagyok benne, hogy tovább harcolhatunk a vb-címért, és meg is nyerhetjük."

"Nem aggódom, és nem vesztettem el a harci kedvemet sem, mert tisztában vagyok vele, hogy a helyzet nagyon gyorsan megváltozhat, és a szombati jókedv vasárnap könnyen rosszkedvbe fordulhat" - tette hozzá a Ferrari sajtóközleményében. "Igyekeznünk kell minél több helyet javítanunk az első körben, nyomás alá helyezve az ellenfeleinket, gondoskodva róla, hogy ne legyen könnyű dolguk. A versenyen lesz erre hatvan körünk, és az összeset úgy kell majd teljesítenünk, mintha az időmérőn lennénk: támadó szellemben."

Alonso szerint a Ferrari Indiába vitt új fejlesztései beváltak, de nem voltak elég nagy horderejűek ahhoz, hogy a Red Bull szintjére repítsék a csapatot. A spanyol úgy érzi, valójában már nem is Vettel, hanem Adrian Newey ellen folytat - egyelőre kilátástalan - küzdelmet.

Forrás: Ferrari

"Amíg az autóink hasonlóak voltak, fel tudtuk venni a versenyt Vettellel, sőt előtte is jártunk, de most már Newey ellen harcolunk, és nem vagyunk képesek tartani vele a lépést" - ismerte el. "Természetesen bízom benne, hogy hamarosan ütőképesebb autót kapok, és nem csak vasárnap, hanem szombaton is egyenlő esélyekkel küzdhetek a többiek ellen."

Felipe Massa - aki csapattársától mindössze 84 ezredmásodperccel lemaradva a 6. rajtkockát szerezte meg - Alonsóhoz hasonlóan abban bízik, hogy a Ferrari a versenyen erősebb lesz, mint az időmérőn volt.

"A 6. hellyel viszonylag elégedett vagyok, leszámítva talán a 6-os kanyarnál elkövetett hibámat a Q3-ban, amely nélkül még előrébbről rajtolhatnék" - mondta. "Az időmérőn a Red Bull gyorsabb nálunk, a McLaren viszont épphogy megelőzött minket: reméljük, hogy a versenyen más lesz a helyzet, azaz képesen leszünk harcolni az előlünk induló négy autóval."

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry elismerte, hogy a csapat szerette volna legalább az egyik autóját az első két rajtsor valamelyikébe juttatni. "A végeredmény megfelel a jelenlegi lehetőségeinknek. Ahhoz, hogy elérjük azt, amit szerettünk és amire képesek lettünk volna, ma tökéletes teljesítményt kellett volna nyújtanunk, és ez nem sikerült" - magyarázta. "Hoztunk ide néhány újítást az autónkhoz: semmi forradalmit, de azért előreléptünk velük. Nélkülük még hátrébb végeztünk volna, tekintve, hogy jelenleg az összes élcsapat gőzerővel fejleszt."

A Ferrari a legutóbbi hétvégén, Koreában megelőzte a McLaren a konstruktőri tabellán, de mindössze 6 pont az előnye riválisával szemben.