Vágólapra másolva!
Ross Brawn elismeri, hogy a csapatnak jövőre teljesen át kell építenie az autóját. Szerinte idén azért kerültek leszálló ágba, mert későn vették át a Coanda-kipufogó technológiáját.

Mivel a Mercedes idei szezonja összességében Nico Rosberg Kínában aratott győzelme ellenére is csalódás volt, a csapatfőnök Ross Brawn elismerte, hogy jövőre - amikor csatlakozik hozzájuk Lewis Hamilton - radikális változásokra van szükségük, ha magasabbra akarják emelni a lécet.

A Mercedes GP-hez nemrég ügyvezetői jogkör nélküli igazgatónak szerződtetett Niki Lauda a napokban azt állította, az istálló a stabil szabályok ellenére nem az idei autóját fejleszti tovább, hanem alapjaiban új modellt épít 2013-ra. Brawn is hasonló szellemben nyilatkozott, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az öncélú változtatásokat mindenképpen kerülni kell.

"A mostani teljesítményünket elnézve egyértelmű, hogy jelentős változások nélkül nem léphetünk előre, de biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk rá" - mondta Brawn Indiában. "Hogy ezt az autón elvégzett radikális technikai módosítások révén érjük el, vagy valamilyen hagyományosabb szemlélet jegyében összpontosítjuk jobban az erőforrásainkat, azt még korai lenne megmondani."

Forrás: Mercedes

"A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy azok a csapatok, amelyek előre beharangozták egy radikálisan újszerű autó építését, rendszerint pofára estek. Nem lehet csak azért radikális autót építeni, hogy radikális legyen. Csak jó okkal, logikus érvek alapján szabad erre az útra lépni."

A szezon elején úgy tűnt, a Mercedes idén megtette a következő lépést a világbajnoki cím felé, de Rosberg sanghaji győzelme után egyre gyengébbnek tűntek, és az utóbbi öt futam alatt mindössze 30 pontot tudtak szerezni - kevesebbet a Force Indiánál és a Saubernél is. Brawn főként annak tulajdonítja ezt, hogy "nem tartottunk lépést az aerodinamikai fejlesztésekkel."

"Túl későn vettük át a Coanda-kipufogót. Az idény első felében még mindenki csak ismerkedett a gumikkal, próbálta megérteni a viselkedésüket, és azzal kísérletezett, hogy tökéletesítse a kipufogórendszerét" - mutatott rá.

Brawn szerint nincs egy konkrét terület, ahol a Mercedesnek technikailag fejlődnie kell. "Mindig ugyanarra törekszünk: lejjebb kell vinni a súlypontot, merevebbé és könnyebbé kell tenni a kasztnit, növelni kell a leszorítóerőt, csökkenteni a légellenállást" - magyarázta. "Ha mindezt vegyíteni tudjuk érdekes ötletekkel és koncepciókkal, az megoldás, de jövőre mindenképpen nagyot kell lépnünk előre."