Vágólapra másolva!
A Ferrari két, Indiában fogvatartott olasz tengerész miatt a haditengerészet zászlaját festette az autói orrára. A tengerészeket két halász meggyilkolásával vádolják, így a helyi sajtó felháborodott a csapat gesztusán.

Már az Indiai Nagydíj pénteki edzésnapján nagy vitát váltott ki, hogy a Ferrari az olasz haditengerészet zászlaját festette az autói orrára, az egyik legjobban látható helyre. A csapat ezzel a gesztussal két olasz tengerész, Massimiliano Latorre és Salvatore Girone iránti lojalitását fejezte ki, akiket jelenleg egy indiai börtönben tartanak fogva. Azzal vádolják őket, hogy február 18-án lelőttek két indiai halászt, mert tévedésből kalóznak nézték őket, ítélet azonban még nem született az ügyükben.

"A Ferrari ezzel fejezi ki tiszteletét az ország egyik legkiválóbb szervezete előtt, egyben azt remélve, hogy az indiai és olasz hatóságok hamarosan megoldást találnak a haditengerészet két tagját érintő ügyben" - olvasható a Ferrari hivatalos sajtóközleményében.

A látványos állásfoglalás azonban kivívta az indaiak nemtetszését, akik szerint a csapat érzéketlen az áldozatok hozzátartozóival szemben. "A sport szellemiségével nem összeegyeztethető, ha valaki egy sporteseményt olyan ügy támogatására használ fel, aminek a sporthoz semmi köze nincs" - vélte az indiai külügyminisztérium szóvivője, Syed Akbaruddin, akinek a nyilatkozata bejárta az egész indiai sajtót.

Az Indiai Nagydíj csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján Stefani Domenicali csapatfőnököt többek között arról faggatták, átgondolják-e a zászlók kérdését, ő azonban nem kívánta kommentálni az ügyet. "Őszintén szólva nem hiszem, hogy ezt itt kellene megbeszélnünk" - hárított. "Van egy sajtóirodánk, ez rájuk tartozik."

Forrás: AFP

Szokásával ellentétben Bernie Ecclestone sem kívánt semmit hozzáfűzni az ügyhöz, véleménye szerint a helyi hatóságoknak kell állást foglalniuk. "Én azt mondanám, kérjük meg a nemzeti sporthatóságot (ez esetben az FMSCI-t, vagyis az Indiai Motorsport Klub Szövetséget), hogy foglaljanak állást... Mi nem foglalkozunk politikával" - jelentette ki.

A Ferrari lépése azért különösen érdekes, mert a Bahreini Nagydíj megrendezését kísérő viták során a többi csapathoz hasonlóan ők is azt hangoztatták, hogy a sportot közvetlenül nem érintő politikai ügyekben semmilyen módon nem kívánnak állást foglalni.