Vágólapra másolva!
Christian Horner kijelentette, a Red Bullt egyáltalán nem zavarja, hogy bizonyos kérdésekben nem egyezik meg a véleményük a mezőny nagyobb részével. Legutóbb a költségkorlátozási törekvésekkel kerültek szembe a többiekkel.

A Red Bull által birtokolt istállók tiltakozásának következtében jövőre még nem lép hivatalosan hatályba a csapatok eddig önkéntesen vállalt költségkorlátozási egyezménye, az RRA (Resource Restriction Agreement). Tíz csapat támogatta volna, hogy ezentúl a Nemzetközi Automobil Szövetség felügyelje a kiadásaikat, de a Red Bull és a Toro Rosso megvétózta ezt, s az egyhangú döntés hiánya miatt egyelőre elbukott a kezdeményezés.

A Forma-1-ben így kissé kitaszítottá váltak az energiaital-gyár alakulatai, Szuzukában a csapatfőnökök találkozójára meg sem hívták a Red Bullt irányító Christian Hornert és a Toro Rossót irányító Franz Tostot. Hornert azonban nem nyugtalanítja a helyzet, őt nem aggasztják a konfliktusok.

"Azért létezünk, hogy a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtsuk, próbáljunk versenyeket nyerni, valamint küzdeni a bajnoki címekért. Természetesen figyelünk a költségekre is. Nem a miénk a legnagyobb büdzsé az F1-ben" - idézte a csapatfőnököt az Autosport. "Teljes mértékben kielégítő a helyzetünk. Arra összpontosítunk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük, továbbá következetesen viselkedünk a költségkorlátozást illetően, s ha ezáltal szembekerülünk másokkal, akkor ez az ő problémájuk, nem a miénk."

Forrás: Red Bull

A Red Bull mást javasol a költségkorlátozási törekvésekben: az adminisztratív ellenőrzés helyett szerintük a leghatékonyabb az lenne, ha keveset változtatnának a szabályokon, ugyanis kevesebbet kellene költeni a változtatásokból fakadó fejlesztésekre, mellesleg ezáltal a mezőny is kiegyenlítettebbé válna.

"Véleményünk szerint a stabil műszaki és sportszakmai szabályok jelentik a legjobb módot a költségek kordában tartására, nem pedig az erőforrások korlátozása, ami nem egyenlően hat az összes résztvevőre" - közölte Horner.