Vágólapra másolva!
A Red Bull idei első kettős győzelmét aratta a Koreai Nagydíjon, amelyen Sebastian Vettel már a rajtnál átvette a vezetést, és többé vissza sem nézett. Alonso mindent megtett, de így is csak a 3. helyet tudta megkaparintani, míg a McLaren versenye már az első körben katasztrófába torkollt.

Sebastian Vettel átvette a vezetést az összetettben, és ezzel megtette a később talán döntőnek bizonyuló lépést zsinórban harmadik világbajnoki címe felé, amikor letaglózó teljesítményt nyújtva megnyerte a Koreai Nagydíjat, Mark Webber segítségével idei első kettős győzelméhez segítve a Red Bullt. Fernando Alonso a McLaren érthetetlen nyüglődését kihasználva megszerezte ugyan az utolsó dobogós helyet, de így is 6 pontra nőtt a hátránya Vettelhez képest.

A felhős ég alatt rendezett jeongami verseny csak a rajtnál volt igazán akciódús. Bár úgy tűnt, a pole pozícióból induló Webber jól reagált a lámpák kialvására, kicsit kipörögtek a kerekei, így Vettel lecsapott a lehetőségre, hogy a 2. rajtkocka a belső íven van, és azonnal kifékezte csapattársát. Utána a KERS segítségével elöl is maradt. "Nem voltam biztos a dolgomban, mert a pálya koszosabb feléről kellett rajtolnom, de jól indultam el, és sikerült megelőznöm Markot. Ám ezzel nem volt vége, mert jött a hosszú egyenes, és még 7-es fokozatban is hallottam magam mögött a motorhangját" - mesélte.

Az igazán nagy tülekedés azonban a hosszú egyenes végén, a 3-as kanyarnál alakult ki, ahol Kamui Kobajasi túl későn fékezett, és pályát tévesztett biliárdgolyóként balról Jenson Button McLarenjét, jobbról pedig Nico Rosberg Mercedesét koccolta le. Ő egy gyors javítás után folytatni tudta a küzdelmet, de mindkét vetélytársa kiesett. "Mintha a verseny csak két kanyarig tartana. Fogalmam sincs, mi folyik itt, de ezért nagy kár volt!" - panaszkodott Button, akinek McLarenjén eltört a jobb első futómű. "A futam hosszú, rengeteg az előzési lehetőség, úgyhogy semmi értelme kapkodni. A vb-re már nincs esélyem, ezért a fennmaradó néhány versenyen csak arra fogok törekedni, hogy minél jobban szórakozzam. Fontos lett volna minél több pontot szereznünk a konstruktőri összetettben, de nem tehettünk semmit."


Button szerint az áthajtásos büntetés, amelyet a sportfelügyelők Kobajasira kiszabtak, nem volt elég szigorú, de a japán azt állította, ő is ártatlanul lett a kavarodás áldozata. "Helyezésekért küzdöttem. A féktávon sajnos nehezen tudtam irányítani az autómat, mert valaki meglökött" - mondta. "Ez előfordul, amikor pozícióharcot folytatunk. Mindkét oldalról közrefogtak, úgyhogy nem volt merre mozdulnom. Szerintem nehezen tudtam volna elkerülni az ütközést."

Vettel azonnal elkezdte növelni az előnyét. Az első etap felénél rálépett a gázra, és már 3,5 másodperccel vezetett, amikor Webber a 14. körben sort kerített első kerékcseréjére. A második etapban a német stabilan elhúzott üldözőjétől, de miután 8-9 másodpercre nőtt a különbség közöttük, kicsit elvette a gázt, és csak arra törekedett, hogy megtartsa az 1. helyet. A Red Bull bokszutcai irányítóközpontjában mégsem voltak nyugodtak. "Kicsit aggódtunk az első gumik miatt, mert láttuk, hogy sokan elfékezték magukat, és lecsúsztak a pályáról itt-ott" - mondta Vettel, utalva rá, hogy a második kerékcseréjével a kelleténél tovább vártak, ezért a gumijai hirtelen vesztettek a tapadásukból. A Red Bullt irányító Christian Horner ugyanakkor gondoskodott róla, hogy a múlt hétvégivel ellentétben most ne hősködjön a leggyorsabb körrel. "Szóltam Rockynak (a versenymérnökének), hogy folyamatosan beszéljen a fülére, és figyelmeztesse rá, hogy a gumikat kímélni kell" - jelentette ki.

Forrás: AFP
Kattintson a képre, galéria nyílik!

A leggyorsabb kör így az idén először Webberé lett, de az ausztrálnak egyébként eseménytelen versenye volt. Nem mondható el ugyanez Alonsóról, aki a rajt után, az első két kanyarban átverekedte magát Lewis Hamilton McLarenjén, majd végig veszélyes távolságból üldözte a második Red Bullt, biztosítva, hogy ha Webber bajba kerül a gumikkal, lecsaphasson a lehetőségre. Ez nem történt meg. "Elégedettnek kell lennünk a mai teljesítményünkkel. A 3-4. helyen végeztünk, közvetlenül a Red Bullok mögött, akiket nehéz lett volna megvernünk" - ismerte el a dobogó tetején a moderátornak, Johnny Herbertnek. "Még szükségünk lenne egy extra lépésre, hogy fel tudjuk venni a versenyt a Red Bull-lal."

A Ferrari annak köszönhetően előzte meg a McLarent a konstruktőri vb-ben, hogy Felipe Massa a múlt vasárnapihoz hasonlóan ismét nagyszerűen vezetett. Miután a 21. körben faképnél hagyta Hamiltont a DRS-zónában, megkaparintva a 4. helyet, Alonso nyomába eredt, akinél ezúttal végig gyorsabbnak is tűnt. Egy ponton 1,2 másodpercre közelítette meg csapattársát, akkor azonban versenymérnöke, Rob Smedley finoman figyelmeztette, hogy "túl közel" van hozzá, ezért visszavett a tempójából.

Hamilton a főnöke, Martin Whitmarsh szavaival élve "heroikus" küzdelmet folytatott, de csak egyetlen pontot sikerült összekaparnia, miután egy műszaki hiba miatt nem csupán lassú volt, három kerékcserére is kényszerült. "A srácok fantasztikus munkát végeztek a bokszkiállásoknál, de éppen most árulták el, hogy az első etapban elromlott a hátsó futóművem" - mondta Hamilton, aki legutóbb, Szuzukában is egy hátsó lengéscsillapító rakoncátlankodásával veszített időt. "Azt állították, az autóm biztonságos volt. Végig küzdenem kellett vele. Nagyon kár, hogy lényegében kiestünk a világbajnoki esélyesek közül, de néha az ilyen versenyek mutatják meg az ember igazi lelkierejét." Később kiderült, hogy az autójában a hátsó keresztstabilizátor mondta fel a szolgálatot a 18. kör tájékán.

A Lotus a versenyen végül mégsem használta új, a Coanda-effektusra épülő kipufogóját, mert attól féltek, hogy túlságosan leterhelné a motort. Kimi Räikkönen eleinte közelről üldözte Massát, neki azonban a brazillal ellentétben nem sikerült megelőznie Hamiltont, aki mögött 10 másodpercet vesztett, így nem eredhetett a Ferrari nyomába. Romain Grosjean ezúttal végre túlélte a rajtot, és ott ért célba, ahonnan startolt: a 7. helyen.

Forrás: AFP

Nico Hülkenberg - aki a Telmex által támogatott Esteban Gutiérrez mellett a legesélyesebb a Sauber egyik pilótaülésére - újabb fantasztikus versenyt zárt, hatodikként szelve át a célvonalat. A verseny egyik fénypontja volt, ahogy két kanyaron belül megelőzte az addig egymással harcoló Hamiltont és Grosjeant. "Ez elég meglepő volt" - ismerte el. "Nagyon elkezdtem vigyorogni utána, úgy éreztem, mintha megnyertem volna egy versenyt! Kiszúrtam a lehetőséget, és úgy döntöttem, a jobb oldalon próbálok fékezni. Bejött." Hülkenberg már a tabellán is megelőzte csapattársát, Paul di Restát.

A két Toro Rosso egész nap veszélyesen gyors volt, Jean-Eric Vergne-nek és a 21. helyről rajtoló Daniel Ricciardónak is sikerült pontot szereznie. A Mercedes ellenben tragikusan lassúnak tűnt, Michael Schumacher a kiesések ellenére három helyet veszítve tizenharmadikként vergődött el a célig.

Sorozatban harmadik győzelmével Vettel lett az első, aki az idén négy futamot tudott nyerni. Dobogós helyből viszont Alonsónak még mindig kettővel több van, mint bárki másnak a mezőnyben. "Még 100 pontot lehet szerezni, úgyhogy szerintem még mindig nagyon jó esélyünk van a világbajnoki címre" - jelentette ki a spanyol, igyekezve bátor képet vágni a Red Bull egyre gyilkosabbnak tűnő tempójához.

A versenyről élőben, körről körre készült tudósításunk itt olvasható.

http://static.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_16_8.html