Vágólapra másolva!
A Red Bullok kényelmes, három tizedes előnnyel zárták a Koreai Nagydíj első napját. Az edzések után Vettel mégsem volt 100 százalékosan elégedett, míg Webber a kanyargós magyar pályához hasonlította a koreai pálya utolsó szektorát.

Sebastian Vettel és Mark Webber végzett az első két helyen a két szabadedzés után, a kétszeres világbajnok három századdal verte csak meg csapattársát, a mezőny előtt viszont háromtized volt az előnyük.

A legutóbbi két futamot győzelemmel záró Vettel legjobb ideje ellenére nem volt teljesen elégedett. "Szélsőségesen szorosnak látszik a mezőny. Nem vagyok elégedett a ma futott összes etapunkkal. Szerintem a pálya elég sokat változott reggel, jobb volt, mint vártuk. Reggel még elég csúszós volt, de aztán kissé feljavult" - nyilatkozta. "Még javítanunk kell a teljesítményünkön, hogy beérjük a többieket."

Mark Webber alig maradt el csapattársától. Az ausztrálnak igencsak szüksége lenne már egy jó eredményre, mert a Brit Nagydíjon aratott győzelme óta nem állt dobogón. Múlt héten Japánban, ahol a második helyről indult, jó esélye lett volna erre, de a rajtnál rögtön kiütötte őt Romain Grosjean, ezért végül be kellett érnie a kilencedik hellyel.

Remélhetőleg holnap is a mezőny előtt tudunk maradni, és sima napunk lesz" - nyilatkozta. "Hasonló etapokat teljesítettünk, mint Szuzukában, de csak egyikünké lehet az első hely, én vasárnap szeretnék abban a pozícióban lenni."

Forrás: Red Bull

Webber is jobbnak érezte a pálya tapadását, mint várta. "Szerintem rendben volt. Meglepődtem, hogy milyen jó volt a pálya, őszintén szólva voltak már rosszabb körülmények is pénteken. Még változni fog, de nem ez az első nagydíjunk, tehát fel vagyunk rá készülve."

"Ezek a pályák mindig kompromisszumot igényelnek: az első szektorban jó végsebességre van szükség, az utolsó viszont elég kanyargós - kicsit olyan, mint Budapest, oda kell némi leszorítóerő" - tette hozzá az ausztrál.